Miért olyan hangosak a gyerekek?

kifestett sakkfigurák

Miért olyan hangosak a gyerekek?

“Most mondd meg, kisfiam, miért ordítasz? Itt állok melletted, akkor is hallom, amit mondani akarsz, ha nem kiabálsz.” De sokszor hallottam ezt a mondatot szülőktől!

Múltkor egy anyuka megkérdezte, hogy mit csináljon, hogy a gyereke ne kiabálva kommunikáljon. Erre viccesen azt feleltem, hogy ne járassa oviba – írta a Lányomnak az életről szerzője.

“A probléma gyökere ugyanis innen ered. Fanni is azóta beszél hangosan, amióta oviba jár. Elég volt 2 órát bent töltenem az első évben egy nyílt napon, hogy megértsem, miért. A gyerekek, amikor belemelegednek a játékba, hangosak lesznek. Egy átlagos csoportba 25-30 gyerek jár, ennyien már igen komoly hangzavart tudnak okozni.

Egy óvónő mesélte, hogy egyszer megmérték a zajszintet a csoportjában, és az bizony jóval az egészséges határérték felett volt. Azt mondta, hogy a gyerekek komoly zajártalomnak vannak kitéve, és egy-egy érzékenyebb idegrendszerű gyerek nehezen viselheti az ovis élettel együtt járó lármát. Azt is elmesélte, hogy vannak napok, amikor a szokottnál is zajosabbak a gyerekek, és olyankor még az ő feje is megfájdul a nap végére.

Sok gyerek nem szereti a délutáni pihenőt az oviban. Pedig erre nagy szükség van. Ilyenkor, még ha nem is alszanak, kicsit elcsendesednek, és pihen az idegrendszerük.

Fontos észben tartani azt is, hogy amikor a gyerekek idegileg kifáradnak, könnyen megbetegszenek.

A teljes bejegyzés a Lányomnak az életről oldalán olvasható.

  • Felelős Szülők Iskolája

Felelős Szülők Iskolája

A Felelős Szülők Iskolája 2010 óta működő aktív szakmai és civil közösség, mely keretén belül az ideális gyermeknevelésre, az „elég jól” működő családra és a felelős szülői attitűdre keressük a válaszokat.

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.