Nem szabad teljes őszinteségre nevelni a gyereket

fagyit evő kisgyerek

Nem szabad teljes őszinteségre nevelni a gyereket

Minden szülő azt szeretné, ha őszinte lenne a gyerek, de hogyan érhetjük el, hogy ne hazudjon? És miért nem jó, ha teljesen őszinte?

Az őszinteség nem is olyan egyszerű fogalom a gyerekek számára, mint ahogy mi, felnőttek gondoljuk: meg kell érniük arra, hogy megértsék és megkülönböztessék a jót a rossztól, majd alkalmazni tudják a tudást a saját viselkedésük esetében is. Gene Beresin gyermekpszichológus szerint ezért nem is lehet erőltetni az igazmondást, sőt nem szabad a teljes mértékű őszinteségre nevelni a gyerekeket – írta az nlc.hu.

A pszichológus véleménye szerint a teljes őszinteség társadalmilag elfogadhatatlan, ezért nem is szabad összekeverni az igazságot és az őszinteséget. Ez viszont már magasabb megértést igényel a gyerek részéről, amit nem ér el egészen iskolás koráig –

nagyjából a hatodik életévig ugyanis a hamis és az igaz fogalma helyett még csak jóban és rosszban tudnak gondolkozni a kicsik.

Beresin szerint ennek megfelelően egyetlen mód van arra, hogy megfelelő mértékben őszinte legyen a gyerekünk: ha jó példát mutatunk neki.

Legyél őszinte magaddal és a pároddal!

Amikor arra tanítod a gyereket, mi a jó és mi a rossz, próbálj keveset füllenteni a füle hallatára. Például ha apa elmegy vásárolni a gyerekekkel, míg anya otthon vacsorát készít, és későn érnek haza, mert apa megállt megnézni a legújabb telefonokat, akkor ne mondja azt anyának, hogy dugóba kerültek, azért késtek. A gyerekek látják az igazságot, és észreveszik a füllentést, amit aztán el is tanulnak a szülőktől.

Ismerd el, ha nincs igazad! Ezt meg kell és lehet beszélni a gyerekkel. Ráadásul számára az őszinteséghez idő kell – addig pedig a gyerek képességeihez szabni az elvárásokat – a cikk ezekkel a témával folytatódik az nlc.hu oldalán!

  • Felelős Szülők Iskolája

Felelős Szülők Iskolája

A Felelős Szülők Iskolája 2010 óta működő aktív szakmai és civil közösség, mely keretén belül az ideális gyermeknevelésre, az „elég jól” működő családra és a felelős szülői attitűdre keressük a válaszokat.

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.