„A kamasz lélekben van némi rokonság a részegekével”

lány fekszik az ágyon

„A kamasz lélekben van némi rokonság a részegekével”

Aki cuki gyereket akar megint a karjában fogni, annak túl kell élnie a kamasz gyermekét, méghozzá a lehető legnagyobb lelki nyugalommal.

Rém egyszerű azt szajkózni, hogy „ne aggódjon a kedves szülő, mert amit most tapasztal, az majd elmúlik” – írja a WMN cikke. Nem marad tapló a gyermek, bármennyire is örökkévalóságnak tűnik vele, mondjuk, a cipővásárlás. De ha pár képet hívunk segítségül, akkor könnyebb lesz elviselni a legnehezebben elképzelhető helyzeteket is.

Ha például tudjuk, hogy vezetni fogunk, akkor józannak kell maradnunk a legnagyobb buli idején is. Ha például tudjuk, hogy kamaszodik a gyermekünk, akkor józannak kell maradnunk a legnagyobb buliban is. Aki már gyakorolta, hogy miként lehet ittas emberekkel kommunikálni, az némi rutint szerzett a tinédzserekkel való együttélésben is. A kamasz lélekben ugyanis van némi rokonság a részegekével.

Kamasz – részeg

  • A részeg nehezen találja az egyensúlyt.
    Ugró kamaszok

    Kamaszkor: miért lett ennyire bonyolult?

  • A részeg sokszor értelmetlen dolgokkal tölti az idejét.
  • A részeg nagyon jól érzi magát részegen.
  • A részeg nehezen fókuszál.
  • A részeg beszédében alig kivehetők a mássalhangzók.
  • A részeg sokszor elviselhetetlenül hangos.
  • A részeg ritkán gondol a következményekre.
  • A részeg hajlamos a dühkitörésekre.
  • A részeg ítéleteit nem szabad komolyan venni.
  • A részeg váratlan hangulatváltozásokon esik át.

Rémálom

Ha gyermekünkön tapasztaljuk ezen tulajdonságok megjelenését, akkor nyugodtak lehetünk, mert elkezdődött a rémálom. Az emberek szeretnek rettegni, ezért néznek horrort és nevelnek gyereket.
A kicsikkel szemben sokkal nagyobb türelemmel tudunk lenni, azt valahogyan már felfogtuk, hogy nem megy másképp.

Az 50-90 kilós kamaszokat azonban hajlamosak vagyunk felnőttként kezelni, és elvárni tőlük, hogy olyan cizellált legyen a mondandójuk, mint a felnőtteké. És képesek vagyunk véresen komolyan venni mindent, amit mondanak. Megsértődünk, mikor bántóan beszélnek velünk. Pillanatok alatt hepciás tiniként húzzuk fel magunkat a viselkedésükön. Elveszítjük a humorunkat.

Pedig ha valamikor, hát, pont most nem ártana nekünk is felnőni a feladathoz.

A kamasz ugyanis pont olyan támogatást és szeretetet igényel ebben az időben is, mint korábban. Akkor is, mikor épp pofátlankodik, gyalázkodik vagy fékezhetetlen jókedvében felelőtlen dolgokat csinál.

A teljes cikket a wmn.hu-n ajánljuk a figyelmedbe!

  • Felelős Szülők Iskolája

Felelős Szülők Iskolája

A Felelős Szülők Iskolája 2010 óta működő aktív szakmai és civil közösség, mely keretén belül az ideális gyermeknevelésre, az „elég jól” működő családra és a felelős szülői attitűdre keressük a válaszokat.

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.