Védekezz vagy menekülj!

Van, aki arra biztatja a kicsit, hogy ha bántják, üssön vissza, sőt akkor is mutassa meg a többieknek, hogy ő a legerősebb, ha nincs is valódi konfliktus, mert így a társai később is tisztelni fogják. Mások azt mondják, hogy bármi gond adódik, a gyerek szóljon az óvó néninek, és ő majd megoldja. Olyan szülő is van, aki saját maga szeretné rendezni a helyzetet a gyerek helyett, és ő lendül támadásba.

A konfliktuskezelés csapatmunka!

Rékasiné Barek Csilla több évtizedes tapasztalattal rendelkezik óvónőként. Szakemberként azt állítja: a gyerekek közötti feszültségeket több szinten érdemes kezelni, aminek a szülőkkel való folyamatos, értő kommunikáció is elengedhetetlen része.

„A legfontosabb, hogy nincs két egyforma gyerek – szögezi le –, így mindig azt kell keresni, hogy miért is alakult ki a konfliktus. Vissza kell menni az okokig, és nem leragadni a részleteknél.

Emellett nem szabad elfelejteni, hogy egy csapat vagyunk. Arra kérjük a szülőket, hogy ha már ránk bízták a gyereket, akkor bízzanak bennünk olyankor is, ha konfliktushelyzet adódik: bízzanak abban, hogy nem hagyjuk támogatás nélkül sem őket, sem a gyereket.

Ha ez a bizalom megvan, akkor a legtöbb probléma megoldható közös munkával.”

Szerencsére a szülők nagy része is a csapatmunkában és a közös megoldáskeresésben hisz, és nem hárítja át a felelősséget a pedagógusokra.

„A konfliktusok megoldása a gyerekek szülein legalább annyira múlik, mint az óvónőn – mondja Ildikó, aki édesanyaként maga is megtapasztalt már néhány feszültséggel teli óvodai helyzetet, de eddig a többiekkel együttműködve mindig megnyugtató megoldást is talált rájuk. – Ehhez szükség van egy együttműködő szülőtársra, és olyan nevelőre is, aki közvetít, és pártatlanul az egész csoport érdekét szem előtt tudja tartani. Nem támadni vagy védekezni kell megtanítani a gyerekeket, hanem egymás megértésére!”

Az elfogadó környezet a legjobb megelőzés

„Több mint 20 éve vegyes életkorú csoportban dolgozom, ahova 3 és 6 éves kor közötti gyermekek járnak – mondja Rékasiné Barek Csilla. – Ennek rengeteg előnye van: sokban hasonlít ahhoz, ahogy egy család is működik, a nagyobbak figyelnek a kisebbekre, türelmet és odafordulást tanulnak. A pedagógusnak ez nehezebb, mert többféle igényre kell egyszerre figyelni, de közben a gyerekek maguk is felelőssé válnak azért, hogy a csoport jól működjön, és ez az egyik legbiztosabb konfliktusmegelőzés.

Sokszor a konfliktusban alulmaradó gyerek szülei azt választják, hogy elviszik a gyereket az intézményből. Ez gyors és hatékony módszernek tűnhet, mégsem valódi megoldás. A gyerek számára mindenképpen veszteség, mert kikerül a jól ismert környezetből, elveszíti a biztonságos hátteret, amit a csoport egyébként jelentett a számára.

Ráadásul a szülő így azt mutatja meg, hogy a problémákkal nem érdemes szembenézni, jobb elmenekülni, ha valami nem megy simán: ha ez többször is megtörténik a gyerek életében, akkor nem tanul meg megküzdeni a nehézségekkel később sem, ami pedig egy sikeres felnőtt számára fontos adottság. Így, ha lehet, azt tanácsoljuk a szülőknek, hogy ne vigyék el a gyereket máshová, inkább megpróbálunk megadni minden segítséget, hogy a feszültségeket oldjuk, és szívesen ajánlunk más szakembert is, például pszichológust vagy fejlesztőt, ha úgy látjuk, hogy szükség lehet plusz erőforrásokra.

Amiben én hiszek, az a szeretetteli támogatás, amit a támadó félnek ugyanúgy meg kell kapnia, mint a támadást épp elszenvedőnek. És mindennek az alapja a sok beszélgetés a gyerekekkel és a szülőkkel, érzelmi és ha kell, akkor szakmai szinten. Az óvoda felelőssége nagyon nagy: azt a stratégiát, amit a gyerek ebben a korban elsajátít, később az egész élete során alkalmazni fogja, és a saját gyerekeinek is továbbadja majd.”

A cikk folytatása az nlc.hu oldalon olvasható.