Nincs könnyű sorsa a magyar gyerekeknek: 400 ezren élnek alkoholista szülővel

alkoholista szülő

Nincs könnyű sorsa a magyar gyerekeknek: 400 ezren élnek alkoholista szülővel

Statisztikai adatok szerint az alkoholbeteg szülők gyermekei 24 százalékkal több időt töltenek kórházban és harmadával hosszabb ideig szorulnak ellátásra is.

Magyarországon becslések szerint 400 ezer gyermek él olyan családban, ahol egyik vagy mindkét szülő alkoholbeteg, és ehhez az adathoz még hozzá kell adni azt a nyolcezer gyereket, aki pszichoaktív anyagoktól függő családokban él, többségük rejtőzködik, magába zárja problémáit – hangzott el azon a konferencián, amit a Magyar Máltai Szeretetszolgálat szervezett azért, hogy felhívja az alkoholista szülők gyermekeire is a figyelmet, tudósított a napi.hu.

 

Szécsi Judit, az ELTE adjunktusa, szociális munkás előadásában kitért arra, hogy a függő szülők gyerekei nem bíznak senkiben és nem beszélnek a problémáikról. De a szakemberek tudnak segíteni, hogy a gyerek mondja el, mit érez, bízzon a közösségben és meséljen magáról, legyen újra gyerek.

Vannak szorongó, depressziós, skrizofrén felnőttek is, akik szintén gyerekeket nevelnek. Körülbelül évente 750 ezer magyar kerül be ilyen tünetekkel az állami betegellátásba. A máltaik programja azt tudatosítja a pedagógusokban és a velük hivatásuk során találkozó felnőttekben, hogy létezik segítség. Bár a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint 2000-hez képest 2021-re a korábbi 800 ezer főről 420 ezerre csökkent az alkoholbetegek száma, ezt a szakemberek nem tapasztalják.

 

Statisztikai adatok szerint az alkoholbeteg szülők gyermekei 24 százalékkal több időt töltenek kórházban és harmadával hosszabb ideig szorulnak ellátásra is.

A szenvedélybeteg szülők gyermekeinek hatszor nagyobb a kockázata, hogy ők maguk is valamilyen szerhasználók lesznek életük során. Az alkoholbeteg családok gyermekeinek egyharmada később maga is szenvedélybeteg lesz, vagy az alkohol vagy a drog ejti rabul őket is.

Szakember hiány van és nagyon sok az adminisztrációs teher – mondta Szécsi Judit, az ELTE adjunktusa, szociális munkás.

További részletek a teljes cikkben ITT.

 

kép forrása: divany.hu

 

  • Felelős Szülők Iskolája

Felelős Szülők Iskolája

A Felelős Szülők Iskolája 2010 óta működő aktív szakmai és civil közösség, mely keretén belül az ideális gyermeknevelésre, az „elég jól” működő családra és a felelős szülői attitűdre keressük a válaszokat.

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.