Segítség! Agresszív a gyerekem!

mérges fej

Segítség! Agresszív a gyerekem!

Sok keserűség éri azt a szülőt, akinek a gyerekét rendszeresen bántja más gyerek, az iskolában vagy az óvodában. Nála még nehezebb élethelyzetben van az a szülő, akinek a saját gyereke agresszív. Miért?

Melyek az agresszió gyökerei? Ezt kutatja a gyermekneveles.hu-n megjelent cikk.

Verve lenni rosszabb?

Hallani persze olyan szülőről, aki büszke arra, hogy a gyereke még beszélni sem tudott, amikor már annyira „életrevaló” volt, hogy könnyedén kicsavarta más gyerek kezéből a homokozóban a játékot. Más szülőnek pedig elege van abból, hogy az ő gyereke a „pofozógép”, tehát az erőszakos tettek kárvallottja.

Tonnányi írás született már arról, hogy mit tehet egy szülő, akinek a gyerekét más gyerekek bántalmazzák, de segítségre szorul az a szülő is, akinek agresszív a gyereke, mert ennek a problémának a megoldására kevesebb pedagógiai megoldás született eddig.

Segítsünk itt azoknak a szülőknek és pedagógusoknak, akik szeretnének visszafordítani egy vagy több gyereket az erőszakos útról. Így a szelídebb diákoknak is hasznára leszünk, mert kevesebb atrocitás éri majd őket.

Az agresszív viselkedés gyökere

Vajon miért gondolja ez a gyerek megfelelő megoldásnak az agressziót? A válasz kíméletlen és egyszerű. Egyrészt azért, mert úgy tapasztalta, hogy ez „működik”, másrészt pedig tévesen úgy gondolja, hogy nincs jobb megoldás, vagy nem is gondol másfélére.

Ne keverjük össze az agresszivitást az ingerültséggel

Ide kívánkozik egy megjegyzés: ne tekintsük általában agresszívnak azt a gyereket, aki igen ritkán hangossá vagy fenyegetővé válik, mert a pillanatnyi idegességnek és robbanékonyságnak többféle egyszerű oka is lehet.

Okozhat ingerültséget az, hogy a gyerek nem evett eleget, vagy túl sok cukros ételt evett, energiaitalt ivott, rendszeresen nem alszik eleget, vagy esetleg csak mára nem aludta ki magát. Okozhatja az is, hogy a környezete felheccelte, csúfolták, ugratták, piszkálták.

Honnan származik az agresszív viselkedésminta?

A gyerekek általában nem születnek sem rossznak, sem agresszívnek. Akkor hogyan jut el egy mosolygós, barátságos, mondjuk egy éves gyerek oda, hogy már nyoma sincs a kedvességének, és őrjöngő dühvel tapossa szét a virágokat a parkban?

Az agresszív viselkedésminta egyrészt más gyerekek vagy felnőttek „sikeres” agresszív viselkedésének, tehát mások „győztes megoldásainak” megtapasztalásából származik. Valamilyen mértékben pedig a gyerek saját, következmények nélküli, akár nem is szándékos hibáiból.

Ha ön, mint szülő, már bánt durván a gyerekével, akkor most ne kezdje hibáztatni magát, mert még ha hibázott is, nem önről szól, ami itt jön. Az igazán agresszív szülők ugyanis nem nagyon olvasnak olyan írásokat, melyek agresszív gyerekekről és viselkedésük megoldásáról szólnak.

Elég gyakori, hogy amikor egy pedagógus találkozik az erőszakos gyerek szüleivel, akkor felfedezi, hogy valamelyik szülő is hajlik az agresszivitásra. Ilyenkor sejthető, hogy ő a minta a gyerek számára. Ha a szülő fizikai erejével, kényszerítéssel vagy tettlegességgel éri el, hogy a gyerek azt tegye, amit ő mond, akkor ezzel arra tanítja a gyerekét, hogy „így lehet elérni, hogy a másik fölé kerekedj” és „az akaratod érvényesüljön”.

Nem mindig a szülő a minta

Nem csak a szülő okozhatja azonban a gyereknél az agresszív viselkedésminta követését. A minta forrása lehet egy másik családtag, nagyobb testvér, rokon, egy feladatát „félreértelmező” tanár, óvónő is, de ide sorolhatjuk az agresszív filmeket és kíméletlen, gyilkos harcokat szimuláló, de nagyon is valóságosnak ható játékprogramok korlátlan használatát is.

Ha érdekesnek találtad a cikket, olvasd el a teljes írást a gyermekneveles.hu-n!

  • Felelős Szülők Iskolája

Felelős Szülők Iskolája

A Felelős Szülők Iskolája 2010 óta működő aktív szakmai és civil közösség, mely keretén belül az ideális gyermeknevelésre, az „elég jól” működő családra és a felelős szülői attitűdre keressük a válaszokat.

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.