Süsük, Rút kiskacsák, Ólomkatonák és Borsószem hercegnők óvoda- és iskolakezdése

Süsük, Rút kiskacsák, Ólomkatonák és Borsószem hercegnők óvoda- és iskolakezdése

Ha máshogy fókuszálunk a tanévkezdésre, akkor minden máshogy alakulhat! Ha nem hiszed, járj utána – mondja a népmese. Ha a nyár kapuja bezáródik, akkor megnyílik egy újabb „mesés kalandpálya”, ahol egy új mese kezdődhet.

A te és az én mesém. Vagyis a miénk! Kalandokkal, álmokkal, vágyakkal, küzdelmekkel, diadalokkal és egymás segítésével teljes mese. Egy olyan kalandpálya, ahol az a lényeg, hogy az osztály együtt érjen célba és a végén mindenki győztes legyen. Győztes legyen, azért mert kitartó volt, vagy azért, mert megküzdött a szorongásaival. De semmiképp sem azért, mert első lett a „kalandpályán” a többieket maga mögött „el-hagyva”! Hiszen az a lényeg, hogy a csoport vagy osztály közösen közösségben szeretve és elfogadva, egymást segítve tegye meg a tanévnyi utat! Akkor tudunk felnőttkorban a családjainkhoz ragaszkodni és egymást átsegíteni az élet kalandpályáján „Süsüként, Rút kiskacsaként, Ólomkatonaként vagy épp Borsószem hercegnőként, ha a közösségben jól szocializálódunk!

Szól a vekker, indulni kell! – órarend vagy időrend

Minden gyermek utálja a nyár végét, mert azt érzi, hogy megszűnik a szabadság és JÖN A „MÓKUSKERÉK”! Minden szülő utálja és/vagy szereti a nyár végét, mert VISSZAÁLLHAT A RÉGI „KERÉKVÁGÁSBA”, amikor a gyermekek felügyelet alatt vannak. És akkor BECSÖNGET AZ ÓRAREND és elindítja a „verklit”, amitől már sokan előre pánikot kapnak!

Pár héten belül megjelenik a hiánya a későn indult reggeleknek, a balatoni fagyizásnak, a siklók megfigyelésének, a lepkeröptetésnek, a reggeli narancsleveknek. De valójában, higgyék el, hogy nem ezek hiányoznak, hanem ahogy ma mondják: A FEELING, amit kivált a szabadság és az, amit benne megélhetünk: az „itt és most” pillanatai!

Az, amikor szinte megáll az idő körülöttünk és képesek vagyunk elbambulni azon, hogy miként hordják el a hangyák a morzsákat, vagy épp hol fog lecsapni a villám a tomboló viharban. Ehhez idő kell, nyugalom és képesség, hogy az „itt és most” pillanatait észrevegyük, megéljük, értékeljük.

De miért nem éljük meg ugyanezt ovi/iskola közben ősszel, télen vagy tavasszal? Akár tanórán, vagy hétvégén otthon, vagy esténként, netalán egy reggeli ötperces családi összebújásban. Biztosak vagyunk benne, hogy nincs idő, vagy mi kezdtük el rosszul kezelni az időfaktorokat?

Én gyermekkoromban szombaton is jártam iskolába, szüleim aznap is dolgoztak és mégis minden hétvégén kinn voltunk a természetben, volt idő mindenre. Egy fontos dolog máshogy volt: nem volt jóléti társadalom, ahol az értékvilág a tárgyak és a pénzes élmények köré helyeződött. Érték volt a vendégség, az együttlét, a közös labdázás vagy társasozás, egy olcsóbb házi torta vagy a zsíros kenyér hagymával. A családi együttlét szent volt! Szalonnát sütöttünk tábortűznél tanév közben, és sátrakban aludtunk a hétvégi kirándulásoknál. Igazi életre szóló „lélek-wellness” volt ingyen a természetben. Nem kellett plázákban bevásárlásokkal töltenünk az időt azzal, hogy a nagy választékból tudjunk tanszereket választani, rózsaszín alapon kékfoltos háromszögű ceruzákat, és 5 helyszínen megvenni az egyedi mesefigurás füzeteket úgy, hogy a tornazsákon és iskolatáskán egy design legyen. Mert ha nem, akkor a „nem vagy elég menő” kategóriába kerülsz! Nem volt ilyen fejtörésünk és nehézségünk. A „szegényebb” életmód adta választási lehetőség képes volt az igazi értékes dolgokat a helyén tartani és a gyerekeket megfelelőbb mederbe helyezni. A tanító néni vagy -bácsi ráért tanév közben velünk bogarászni a kertben, mert nem sürgette a „tananyag” vagy a hihetetlen mennyiségű dolgozat javítása. Hitt benne, hogy a tananyag mindig az, amit épp osztály-szinten megélünk közösen.

A gyermekkor nem egy applikáció!

A tanév adott. Fantasztikus, hogy közösségekbe járhatnak a gyerekek és pedagógusok taníthatják. Sok társadalomban a gyerekek pici korban már dombokat/hegyeket másznak meg minden reggel, hogy eljussanak a szocializációs közösségekbe tanulni! Nekünk ez könnyű, ezért nem is értékeljük. Úgy tűnik, amiért meg kell küzdenünk, azt jobban értékeljük. Belénk kódolt ösztön!

Hogy tanéven belül mivel, mikor és hogyan töltjük fel igazi „testi-lelki töltőelemekkel” az időt, az már az egyéni élet és emberi felelősségünk. Lehetünk az életünk és tanévünk irányítói újra. Rajtunk múlik, hogy hány különórára íratjuk be a gyermekünket, vagy hány fejlesztést applikálunk a gyermekünk gyermekkori életviteléhez. Valóban szükség van mindenre gyermekkorban?

  1. A gyermek nem egy applikációs alkalmazás, amihez letöltés kell, majd betöltés után végigpörgetjük a gyermekkort. Majd feltöltjük az agyukat, az idejüket minden „hasznos” dologgal! Őket szeretettel, jelenléttel és együtt töltött idővel kell „feltölteni”!
  2. A gyermekkor nem egy versenyfutás, amit versenyszerűen végig kéne futni, biztosítani mindazt nekik, amit a szülők nem kaptak meg gyermekkorukban! Sok mindenre nincs is szükségük a gyerekeknek, amiket a szolgáltatók nyújtanak. Alapvető szükségletük viszont a kapcsolódás és a jelenlét a megfelelő pillanatokban.
  3. A szülő nem csak FOGYASZTÓ a fogyasztói társadalomban, akit irányíthat a gazdasági piac. A szülő maga a teremtett ember, aki szerződött arra, hogy családban él, ha ez az áldás megadatik, és nem felejti el, hogy ez egy olyan bölcső, amiben benne kell lenni, nem a munkahelyen kell kiégni! Dolgozni „csak szépen, ahogy a csillag megy az égen”! Hova tűnt a felnőttek életéből a „8 óra munka, 8 óra pihenés, 8 óra szórakozás”? A virtuális kalandpályák ráadásul időfosztogató „koboldok” a felnőttek életében is, amik kíméletlen módon elvarázsolnak bennünket és elhitetik velünk, hogy az online tér a valós világ és ott töltsünk több időt!
  4. Az óvoda és az iskola nem a pokol, ahol mindenki kiég! Alapvetően egy jóléti társadalmi lehetőség, amely a gyerekeknek mesés kalandokat is nyújt, nehezítő akadályokat és egy „kertet”, amelyben a gyerekek szocializálódnak az aktuális való világban, ami néha szép, de vannak nehéz kalandpályák is benne.
  5. A pedagógus pedig nem egy gépezet, akinek nincs lelke és érzelme! Pedagógusnak lenni ma egy igazi kihívás és „elhívás”. Egy „missziós” út, amely göröngyös, sokszor nehéz, de csodálatos! Akinek ez a pályája és szakmája, a legszebb dolgot megszerezte az életben. Fantasztikus, ha minden tanév egy új „tiszta lappal” indul. Tudjátok, hogy a szülőkön kívül ki képes a gyermekeinket reménységre, talpra állásra és értékes hitre nevelni? Nos, a pedagógusok. Bízzunk bennük és segítsük a munkájukat. Pedagógusnak igyekezni, helytállni a gyorsan változó világban kihívás, de nem lehetetlen küldetés. Mi is azon vagyunk, hogy a pedagógusokat is segítsük ezen az úton is!

Érdemes addig leporolni a tavalyi tankönyveket, színezőket, együtt elmenni új tornacipőt, hátizsákot venni. Találkozni az ovis társakkal a játszótéren, összejönni egy jó focira a téren és hangolódásként játékos, ismeretterjesztő Da Vinci Kids applikációval ráhangolódni a természettudományokra, a matek varázslatos világára vagy épp az otthoni kísérletezésekre. Ezek mind apró jelzések, rezgések, amik alapján már könnyebb lesz a gyermekünknek az óvodai, iskolai életbe való bekapcsolódás.

Felelős szülőnek lenni ma érték, igyekezni helyt állni a szülői szerepkörben pedig egy kincs! Nos kezdődjön a kalandpálya, a végén találkozunk…

Szerző: Polus Enikő mentálhigiénés szakember

Polus Enikő
  • ME-Se-Kö Alapítvány
  • mentálhigiénés szakember

Polus Enikő

A Me-Se-Kö Mentálhigiénés Segítő Központ és MESEKŐ Alapítvány alapítója, ügyvezetője - ezek mellett elsősorban három gyermekem édesanyja.

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.