A neurodiverzitás kihívásai az iskolában – tanulási zavar, ADHD, autizmus – az SNI SULI kurzusai segíthetnek
Csak 10 perc csönd kell
Délután 2 óra körül van. Sétálsz végig a folyosón kezedben a tankönyveid, válladon a laptop táskád és úgy érzed, hogy semmi másra nem vágysz, mint hogy most 10 percig ne szóljon hozzád senki. Csak szeretnéd megenni az ebédedet, csöndben, némán magad elé bámulva. Zsong a fejed, fáj a tüdőd a sok beszédtől és kell néhány perc, hogy összeszedd magad. Pedig ez egy átlagos nap a 6. órádban egy olyan osztállyal, ahol még sokan sincsenek, viszont az átlagnál többen küzdenek figyelemzavarral, tanulási nehézségekkel. A közös munka minden perce elkeseredett harc a figyelemért. Résen kell lenned, mert bármelyik percben eszkalálódhat egy konfliktus az egyébként kora délutánra már teljesen kimerült gyerekek között. Persze figyelned kellene azokra is, akik átlagosak, vagy éppen az átlagnál jobb képességűek. Tehát haladnod kellene velük, mert nekik is joguk van a zavartalan és hatékony tanuláshoz, miközben az osztály nagyobbik részét próbálod egyetlen feladatban benntartani legalább 4-5 percig. Ha még valaki nem látott ilyen órát, akkor valahogy úgy kell elképzelni, mint ha a szombat reggeli nyüzsgő piacon szeretnél előadást tartani a tér közepén. Egy ilyen óra megtartása ilyenkor már lehetetlen küldetés. Arról nem is beszélve, hogy módszertanilag nem vagyunk felkészülve arra, hogy az ADHD-s és egyébként más tanulási nehézséggel küzdő tanulókat jól tanítsuk. Pedig számuk ma már meghatározó az intézményekben.
Jelenleg annyit tudunk, hogy Magyaroszágon körülbelül 70 ezer ember él az ADHD kihívásával. 20%-uk gyerek, de miután egy tünetegyüttesről van szó, valószínűleg sokukat nem, vagy éppen félrediagnosztizálnak. Szóval szinte minden gyerekcsoportban találkozunk már a kifejezetten okos és érdeklődő, de figyelni csak nagyon rövid ideig képes tanulókkal. Ráadásul a lányok aluldiagnosztizáltak, mert az ő eltérésük kevésbé látványos, inkább csendesek, zárkózottak. Így gyakran szorongásnak, bipoláris zavarnak diagnosztizálják a problémájukat.
Ezek az adatok is az SNI SULI napokban rendezett SNI konferenciáján hangzottak el, amelyet éppen a neurodiverzitással élő gyerekek kihívásai miatt rendeztek a szülők és a pedagógusok részére. Nagyon fontos kezdeményezés számtalan szakértővel, azért, hogy végre történjen valami és a probléma felismerésén túllépve végre legyen valamiféle megoldásunk is.
Az SNI SULI az Edison Platform Edison100 listáján, – amely olyan innovatív és jövőbarát kezdeményezéseket tartalmaz, amelyek óvodások és iskolások jövőben fontos tudását és készségeit fejlesztik, iskolai kereteken túl – idén a Tudatos szülő kategória közönségdíját díját kapta. amelyet a Felelős Szülők Iskolája adott át.
Az elismerést minden évben olyan kezdeményezések kapják meg, akik innovatív módon a 21. századi tudásra készítik fel a gyerekeket.
Mindenkinek feladata van vele
Tanárként is azt kérdezzük folyamatosan, rendben hogy tanulási zavar, ADHD, autizmus, és ez le van írva a gyerek papírjában, de akkor én most, hogy fogjak hozzá? Mivel teszek jót, vagy rosszat? A tankönyvek, munkafüzetek az átlagos gyerekre vannak szabva. Azok számára, aki bármilyen eltéréssel küzdenek, egyáltalán nem működnek. A többletidő, a laptop használat sem old meg semmit. Adj többletidőt egy figyelemzavaros gyereknek, aki amúgy is szenved egy klasszikus egészórás témazárótól. Tedd elé a feladatlapot és rájössz, hogy teljesen máshogy értelmezi a feladatokat. Nem rosszul, csak máshogy.
Számára a te logikád érthetetlen. Amikor elveszti a fókuszt, akkor hangos lesz, pakol, rágcsál, zavar másokat. Nem azért mert rossz, hanem, mert így működik. Nem azért beszél vissza, káromkodik, mert tiszteletlen veled, hanem mert számtalan végrehajtó funkciója alulműködik. Ezek fejleszthetőek, de a tanítási órák nem erre vannak kitalálva.
Ahogy a szülőknek is ki kell alakítaniuk egy másfajta életstílust és számtalan praktikát kell bevetniük otthon, így nekünk tanároknak is át kell szoknunk egy másik munkaszervezésre, feladattípusokra, pozitív fegyelmezésre a szankciók helyett.
Ha sikerül lekötni őket, akkor ugyanis kiélesedik a figyelmük és kiderül, hogy jó képességűek. De ehhez háttértudásra van szükségünk, éppen ezért volt remek alkalom az SNI SULI rendezvénye. Itt a neurodiverzitással foglalkozó szakemberek sokasága osztotta meg tudását és tapasztalatait. Volt szó a mikrobiom és a jelenség kapcsolatáról, az ADHD-s kamaszokról, akiknek a fenyegetőzés vörös posztó, ám a kompromisszum jó megoldás lehet. A végrehajtó funkciók hiányosságáról és fejlesztéséről, a fejlesztendő területek felismeréséről (tervezés képessége, szervezés funkciója, motiváció, döntéshozatal képessége, stb.), a jelenséggel együtt járó szorongásos zavarokról és viselkedési zavarokról is.
Rossz gyerek, vagy ADHD-s?
Nincs rendjén az sem, hogy a klasszikus rossz gyerek kategória az övék, akiket az osztály kinevez bűnbaknak, mert igen, zavarják a munkában a többieket és konfliktust gerjesztenek, mert egyszerűen nincsenek jól a bőrükben. Feszültek, zakatolnak, kényszeresen beszélnek, mozognak, rendetlen a környezetük, elhagyják a dolgaikat és másokon keresik azokat. Ha pedig már többen vannak egy osztályon belül és néhány beszédes osztálytárs is csatlakozik hozzájuk, egyszerűen lehetetlen dolgozni velük.
Sokszor bántják őket, több iskolát megjártak már és a szüleik is azt élik meg, hogy az ő gyereküket kitaszítják, ami kegyetlen érzés lehet. Ezért ők is bizalmatlanok, gyakran támadóak a tanár felé, mert gyerekeikkel együtt sokszor sérültek már.
Jelenleg még nincs megoldás, nincs módszertan, csak az van, hogy mindenki szenved a rendszerben, miközben a neurodiverzitás ma már egyre gyakoribb jelenség. Osztályonként a ránk bízott gyerekek minimum 20%-a mást igényelne tőlünk, mint, amit jelenleg adni tudunk.
Fel kell zárkóznunk háttértudással, módszerekkel, új típusú óraszervezéssel, hogy legyen esélye azoknak is, akik neurodiverzitással élnek, hiszen azért, mert másként vannak összerakva, attól még vannak erősségeik, tehetségük, ám abban a klasszikus rendszerben, amelyet most működtetünk, ez sosem derül ki. Arról nem beszélve, hogy így órát tartani is nagyon megterhelő és egyáltalán nem hatékony. Képesnek kellene lennünk arra, hogy felismerjük a neurodiverzitást, és meg tudjuk különböztetni a fegyelmezetlenségtől, nevelési problémáktól. Ez egyébként jelenleg az egyik legnagyobb kihívásunk szakmailag, hogy élhető és hatékony legyen az oktatás mindenki számára.