Testvérféltékenység, állandó veszekedés – így segíthetsz szülőként!

kislány duzzog mellette áll a terhes anyukája

Testvérféltékenység, állandó veszekedés – így segíthetsz szülőként!

A testvérek közötti féltékenység teljesen normális dolog, ami minden családban előfordul. Általában az elsőszülött féltékeny a kisebbre, és nem pedig fordítva. Pár apró trükkel és sok magyarázattal azonban megkönnyíthetjük az idősebbik gyerek helyzetét.

Miután megszületik a kistesó, az idősebbik gyerek azzal szembesül, hogy az addigi osztatlan szülői figyelem már nem csak az övé, amit kezdetben nehezen él meg. Az új, addig ismeretlen felállást a kisgyerek nehezen érti meg, és nehezen kezeli. Ilyenkor mindenképpen tanácsos több megértést mutatni felé, és a pici baba mellett elegendő időt biztosítani a nagyobb gyerek számára is – írta a papasmamasmagazin.hu.

Így tud segíteni a szülő az elsőszülött gyermeknek

1. A várandósságod idején beszélj nyíltan a gyermekeddel, hogy hamarosan kistestvér fog érkezni a családba. Magyarázd el neki, hogy a kisbaba érkezése semmit sem fog változtatni az iránta érzett szereteteden.

2. Ha már megszületett a kisbaba, akkor vond be minél többször a baba gondozásába, ápolásába, és dicsérd meg, hogy mennyire ügyes és segítőkész.

3. Tölts rendszeresen időt a nagyobb testvérrel, amikor csak rá figyelsz, amikor csak vele foglalkozol. Legyen közös programotok, közös titkotok. Ha tudod, alakítsd úgy az időbeosztásotokat, hogy más ne legyen jelen, csak ti ketten. Hagyd, hogy élvezze a teljes figyelmedet. Ne feledd, még akkor is, ha stresszes időszakon mentek keresztül, ennek az idősebbik gyerek nem szenvedheti kárát, még a nehezebb időszakokban sem szabad az elsőszülött igényeit figyelmen kívül hagyni.

Amikor a kisbabából kisgyerek cseperedik, megkezdődnek a testvérek közötti állandó viták, veszekedések. Ilyenkor két fontos alapszabályról érdemes tudni – ezek a cikk teljes változatában, a papasmamasmagazin.hu oldalon olvashatók.

  • Felelős Szülők Iskolája

Felelős Szülők Iskolája

A Felelős Szülők Iskolája 2010 óta működő aktív szakmai és civil közösség, mely keretén belül az ideális gyermeknevelésre, az „elég jól” működő családra és a felelős szülői attitűdre keressük a válaszokat.

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.