’Csakazértis’ szeretlek!

’Csakazértis’ szeretlek!

A büntetés a 22-es csapdája! – avagy nevelés büntetés nélkül, lehet?!

Interjú dr. Skita Erikával, az Értsünk szót! program EQ trénerével

Dackorszak, közösségbe szoktatás reggeli hiszti rohamok, könnyek a csoportszoba ajtajában, süket fülek a házi feladat elvégzésekor, lustaság, ellentmondás…hogyan lehet ezt hangos szó, tiltás, fenyegetés nélkül végig menedzselni egy ép eszű szülőnek, akkor is ha szívből, őszintén szereti a gyerekét?  Mi motivál?  Vezessünk be otthon piros pont – fekete pont táblázatot? Törjünk ki zokogva, hogy de hát én értetek teszek meg mindent, egész nap gürcölök, Te pedig még a leckédet sem tudod elkészíteni? Vagy adjunk egy jó irányzott pofont?! Hogyan érhetjük el az együttműködést, hogyan lehet konszenzusra és harmóniára jutni a gyermekünkkel? Miért aláz meg a büntetés, mire vezet rá a saját magunk által felismert következmény? –mindezekre a kérdésekre válaszol interjúnk és az október 19-i interaktív esemény, a Büntetés nélküli nevelés konferencia is a Lurdy Házban.

Ha azt kérdezem, hogy mint kommunikációs hídépítő és EQ tréner mit kezdesz a hisztivel vagy a reggeli küzdelemmel, amikor nem akar oviba menni, mit felelsz?

–          Sok esetben már az is elég az ilyen helyzetek feloldásához, ha elfogadjuk, hogy ő most valamit tőlünk eltérő módon szeretne. Én néha magamon érzem, hogy amint felengedek a saját elképzelésemhez való szoros ragaszkodásból, lényegesen jobb ötleteim támadnak, és a gyerekeim már nem azzal vannak elfoglalva, hogy ellenszegüljenek. Ez nem mindig oldható meg a hiszti közepén, ám sokat tehetünk érte, ha kicsit fordítunk a nézőpontokon és figyelembe vesszük a másik érzelmeit, gondolatait is az adott helyzetben. Ezek a helyzetek nem oldhatók meg külön, kiragadva a nagy egészből. A gyereknevelés egy folyamat, ami egységes nézőpontot, szemléletet, módszert kíván. Az ad hoc megoldások inkább összezavarják a gyerekeket. A szülőket pedig még frusztráltabbá teszik. Azaz: figyeljünk a gyerekünk jelzéseire, és segítsük abban, hogy ki tudja fejezni az érzelmeit, és megtanulja azokat kezelni. Akkor nem lesz szüksége hisztire vagy agresszióra, és a reggeli küzdelmeket is le lehet küzdeni ezekre építve.

Mi történik, ha már nagyobb a gyerek, és már inkább a házi feladat el nem készítése, a folyamatos ellenszegülés vagy a lustaság az, ami gondot okoz?

–          Erre van egy remek példám az egyik tréningről. Egy édesanya az akkor 12 éves fiával keveredett konfliktusba az esti lefekvés idejét illetően. Sérelmezte, hogy míg a barátai megnézhetnek bizonyos tehetségkutató műsorokat, neki le kell feküdnie időben. Az anyukája elmagyarázta neki, hogy a mindennapos edzések miatt van erre szükség, hiszen fáradt lenne, ha nem pihenné ki magát, ám a helyzeten mindez nem sokat segített, haraggal váltak el egymástól este. Másnap megvitattuk a helyzetet a tréningen, és a következő történt: az anya a kisebb testvérrel egyeztetve lehetőséget hagyott a fiának arra, hogy az eddigi lefekvési idő után egy órát még olvashasson. Legutóbbi információim szerint a fiú ezután is az adott időben ment aludni, és nem ellenkezett, mivel nem volt mivel ellenkeznie.
Sokszor az ellenszegülés a korlátokból indul ki. Nem mindegy mennyi és mit érintő korlátokat vezetünk be.

Ez mind nagyon szép, de hogy kerülhető el, hogy ne váljunk artikulálatlanul üvöltő szörnyetegekké néha, ha már mindent megpróbáltunk, és a gyerekünk továbbra sem hajlandó együttműködni?

–          Szerintem nincs olyan ember, aki 100%-ban meg tudna felelni minden elvárásnak. A türelmünk véges – bár sokféleképp igyekszünk azt nyújtani – és előfordul, hogy nem úgy hangzunk kifelé, mint ahogy azt elképzeltük, vagy ahogyan végig vettük a fejünkben. Az együttműködéshez mindkét félre szükség van, lehetőség szerint minél nyugodtabb lelki és érzelmi állapotban. Ez azonban egy folyamat, ahogy mindig el is mondjuk minden tanfolyam, előadás vagy workshop alkalmával. Az a tudat, hogy nem akarunk ilyenek lenni, és nem vagyunk elégedettek a nehéz helyzetekben bevetett megoldásainkkal, már egy nagyon nagy lépés a jobbítás felé. Érdekes módon a nálunk járt szülők túlnyomó többsége arról számolt be, hogy már az a tény, hogy tudta, hogy van megoldás, jelentősen javított a helyzethez való hozzáállásán, még akkor is, ha nem sikerült elsőre véghezvinni ezt a gyakorlatban is. A kiabálás mennyisége csökkenthető, a gyerekek pedig kevésbé húzzák a kettőnk közt néha megfeszülő kötelet, ha érzik, hogy nem az az elsődleges célunk, hogy mindenáron nekünk legyen igazunk.

Nézzük a gyakorlatot megint. Hogyan tudunk motiválni egy gyereket? Legyen ösztönzőrendszer, piros és fekete pont vagy fakadjunk ki sírva, hogy mi mindent megteszünk és mégsem elég?

–          Erre nagyon nehéz röviden válaszolnom. A jutalmazás-büntetés alkalmazásában nem hiszek, és azt tapasztalom, az elmúlt 5 év és több, mint 500 család megismerése után, hogy ezek nem is működnek. Ideig-óráig rávehetők a gyerekek, hogy érdeklődést mutassanak valami iránt, de ennek annak a valamihez semmi köze nincs. Kicsit olyan, mint amikor a kutyusnak jutalomfalatot adunk, ha megteszi, amire kérjük. Nem a produkcióért teszi, hanem a jutalomfalatért. Lehet, hogy valaki számára éppen elég, ha a gyereke azt teszi, amit elvár tőle, én ennél kicsit többet szeretnék kihozni a gyerekekből. Vannak dolgok, amelyek nem lehetnek részei semmilyen alkunak, nem jár értük jutalom. (Ám hozzáteszem, hogy az én gyerekeim is próbálkoznak alkudozni néha. Szerencsére ezeket elég gyorsan és békésen rendezzük.)

És már meg is érkeztünk a büntetés kérdéséhez, ami most ismét aktuális veletek kapcsolatban. Miért tartjátok ezt ilyen fontosnak?

–          A büntetés valami olyan, amiről egyre többen látják be, hogy nem működik, ám legtöbben megrekednek ebben a helyzetben, mert bár nem szeretnének büntetni, mert látják, hogy nem működik, nincs más eszközük, amire lecserélhetnék mindezt. És itt jövünk mi a képbe, hiszen ezen dolgozunk immár több, mint 5 éve, működő és hatékony módszereket kerestünk és próbáltunk ki folyamatosan, hogy lássuk, hogyan lehet megvalósítani mindazt, ami olyan jól hangzik elméletben. Mármint, hogy neveljünk büntetés nélkül gyereket. És tegyük hozzá, ez is csak egy kis szelet az egészben, a gyereknevelés egyik szegmense, ami azért igen meghatározó az együttműködés és fegyelmezés területén.

Vegyük az alapokat. Mi is az a büntetés?

–          Már maga a megfogalmazás sem egyértelmű, a legtöbbször összekeveredik a büntetés és a következmény fogalma. Az egyik legfontosabb különbség a szülői motiváció. Néha nagyon halvány a határ, sokan jöttek már rá nálunk, hogy nem is büntetik a gyereket, míg mások, akik úgy vélték, ők maguk nem alkalmaznak büntetést, rádöbbentek, hogy mégis. Már ezzel a válasszal meg lehetne tölteni néhány oldalt. Amikor büntetünk, valamit megvonunk a gyerekünktől, ami fontos a számára vagy valami olyanra vesszük rá, amit egyáltalán nem szeretne megtenni. Fájdalmat okozunk neki, azért, hogy tanuljon belőle. Ami teljesen ellentétes azzal a törekvésünkkel, hogy támogassuk meg a gyerekünk önértékelését, önbizalmát. Azt ilyenkor jelentősen leépítjük, ahogy a szülő-gyerek közötti bizalmat is.

Azt mondod, a büntetés és a következmény különbözik a motivációban, azaz…?

–          A következmény nem akar mindenáron tanítani, meghagyja a gyereknek, hogy mindabból, ami történik, le tudja vonni a következtetést, anélkül, hogy ezt kívülről ráerőltetnénk. Többet is tanul belőle egyébként, mert nincs az a kötelező felhangja, és hiányzik a megalázottság érzése is ilyenkor. És a következmény nem akar büntetni, fájdalmat okozni sem, hogy ebből tanuljanak. Néha egy kicsivel több hitünk lehetne a gyerekünk ilyen jellegű képességeiben. Ám kétségtelen, hogy az ilyen soft-skill készségeket nem tanítják sehol. Még. De már dolgozunk rajta.

Szóval azt mondod, hogy lehet működőképes egy szülő-gyerek kapcsolat, ha nincs büntetés benne. És nem fogjuk a hajunkat tépni tehetetlenségünkben, mert nem nyúlhatunk a büntetéshez.

–          A büntetés látszatmegoldást kínál, tulajdonképpen elodázza a megoldást, vagy szőnyeg alá sepri a problémát. A gyerekek nem azon gondolkodnak büntetésben, hogyan tehetnék jóvá ami történt. Leginkább azt gondolják, hogy ők maguk rosszak, vagy a szüleik végletesen gonoszak velük, igazságtalanul. Ha pedig valaki azt gondolja magáról, hogy rossz, adott, hogy rosszul is fog viselkedni, még ha nem is szeretem ezeket a meghatározásokat. Ez egy tipikus önbeteljesítő jóslat. És a 22-es csapdája: megbüntetlek, mert rossz voltál, ezért a továbbiakban is rossz leszel, hiszen azt gondolom rólad, hogy rossz vagy.
Én nem voltam megbüntetve gyerekként. Tény, hogy remek viszonyban voltam az anyukámmal, akivel mindent meg lehetett beszélni, és nagyon sok kérdésben volt beleszólásom a történésekbe. Talán ezért is nem éreztem soha, hogy túl sok a korlát, amelyeket feszegetnem vagy épp ledöntenem kellene. És mivel nem lettem elveszett, csavargó vagy csaló csak mert kihagyták a szüleim mindezt a repertoárból, azt hiszem elég jó alapokon tudom elmondani, milyen más lehetőségek vannak a szülők kezében. Jobban hiszek a példákon keresztül átadott információkban, mint a nagy elméletekben. Az októberi konferencián is azon leszünk, hogy mindenki vigyen haza valami azonnal hasznosítható ötletet.

Bővebb információ, jegyvásárlás:

www.ertsunkszot.hu/buntetes-nelkuli-neveles-konferencia

kép: hogyankell.hu