Éjszaka a múzeumban a Múzeumok éjszakáján

Éjszaka a múzeumban a Múzeumok éjszakáján

Álom-osztálykirándulást érhet a múzeumi fotó

Ikarus-630-Cabrio-3Felejthetetlen osztálykirándulást nyerhetnek a Mozaik Múzeumtúra fotópályázatán induló középiskolai osztályok. Az Éjszaka a múzeumban című kiírására 2014. május 12-től június 10-ig jelentkezhetnek a 9-13. évfolyamos diákok egy múzeum előtt, vagy annak belterében készült osztályképpel. A nyeremény egy igazi álom-osztálykirándulás a június 21-én megrendezésre kerülő Múzeumok éjszakáján, ahova Hajós Andrással és egy Ikarus 630 Cabrióval érkezhet a győztes osztály.

Idén februárban indult útjára Magyarország eddigi legnagyobb, 300 hazai múzeum és kiállítóhely részvételével megvalósuló múzeumnépszerűsítő kampánya, a Mozaik Múzeumtúra. A nagyszabású program többek között matricagyűjtő játékkal, garantált ajándéktárgyakkal, Facebook-kampánnyal és egy ingyenesen letölthető mobil applikáció segítségével igyekszik ráirányítani a fiatalabb korosztály figyelmét a hazai kiállítóhelyek tárlataira, valamint az intézmények színes programkínálatára.

Az Örökség Kultúrpolitikai Intézet koordinálásával megvalósuló Mozaik Múzeumtúra program 2014. május 12-től egy újabb különleges elemmel bővül: a szervezők Éjszaka a múzeumban címmel fotópályázatot hirdetnek. A pályázatra 9-13. évfolyamos középiskolai osztályok jelentkezését várják. A pályázó osztályoknak nincs más dolguk, mint egy közös (legalább 10 fős) osztályképet készíteni valamelyik, a Mozaik Múzeumtúrában részt vevő intézmény előtt vagy annak belterében és az elkészült fotót feltölteni azt a pályázat honlapjára. (A részt vevő intézmények listája itt elérhető.)

A múzeumban vagy a múzeum előtt készült osztályképekre 2014. június 10. éjfélig, a Facebookon gyűjthetik a lájkokat a pályázók. A nyertes – vagyis a legtöbb kedvelést („lájkot”) begyűjtő – osztály egy különleges kirándulást nyer a Múzeumok Éjszakájára, melynek keretében Hajós András vezetésével egy Ikarus 630 Cabrióval barangolhat a budapesti múzeumok között.

A pályázattal kapcsolatos további információ, a részletes szabályzat és a regisztrációs felület a www.mozaikmuzeumtura.hu/osztalykep oldalon érhető el.

  • Felelős Szülők Iskolája

Felelős Szülők Iskolája

A Felelős Szülők Iskolája 2010 óta működő aktív szakmai és civil közösség, mely keretén belül az ideális gyermeknevelésre, az „elég jól” működő családra és a felelős szülői attitűdre keressük a válaszokat.

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.