Házasságban élni nem „ciki” kategória!

Házasságban élni nem „ciki” kategória!

szerző: Pólus Enikő

forrás: meseko.hu

OFFLINE HÁZASSÁGBAN ÉLNI:

Sajnos egyre több cikk és vélemény jelenik meg arról, hogy „a házasság nem működő intézmény” és „ciki” házasodni bárkivel.  Így sokkal többen vesznek arra bátorságot, hogy problémamegoldás helyett felrúgják a hűséget ígérő, „jóban-rosszban” egymás mellett lenni egyezményét és kilépjenek a kapcsolatból. Hol titokban, hol nyilvánosan. Akár van gyermek, akár nincs. Ez a legkönnyebb megoldás, ez tény. Ezt mi nem is vitatjuk. De vajon miért választjuk mindig mindenben a legegyszerűbb formákat? Mitől fejlődhet a személyiség, a mentalitás felnőtt korban, ha nem vállaljuk fel a kapcsolat nehezebb részét is a problémáival együtt. A problémák útja olyan megoldásokat és változásokat tartogathat mindannyiunk számára, amitől minőségileg megváltozhat az emberi lét. Érdemes megharcolni a hétköznapi „sárkányokkal” ahhoz, hogy eljussunk a megtett út végén a „források kútjához”. Ez nem mese-kő habbal, ez a nagy offline valóság!

Sajnos nagyobb hírértéket adnak a médiafelületek annak, hogy ki kitől mikor és hányadik alkalommal vált el, mint, hogy vannak jól működő házasságok, ahol a problémákat képesek a házaspárok együtt megoldani. Van szerencsém sok médiaszemélyiséget is ismerni, akik a házasságukat optimálisan képesek működtetni a maga nehézségeivel együtt.

Amit látunk, hallunk, érzékelünk, olvasunk, beépül az integrációs tanulás kapcsán a gondolatainkba és így alakul a mentalitásunk egészségtelen formája. Ez aztán kihatással lesz a döntéseinkre és az életünkre.

Kétségtelen, hogy a probléma kialakulásához, de a megoldáshoz is két fél kell, így ha az egyikük nem partner, sokkal nehezebb a megoldás megtalálása. Sajnos ilyen is van, ilyenkor az egyik fél kérjen segítséget a családtól, barátoktól, esetleg szakemberektől, ha nem boldogul egyedül.

Ha viszont mindkét fél próbálja megtalálni a problémáira a megoldást, de sikertelen, akkor nem „ciki” kategória szakemberek segítségét kérni. Egy külső hozzáértő szakember bevonásával olyan segítséget kaphatnak, amely továbblendítheti őket az elakadásban. Persze fontos megismerni, hogy a szakember miként vélekedik az adott problémáról, mert mi is tapasztalunk olyat, ahol a szakember magánéleti megoldatlan problémáit rávetíti a klienseire. Ez felelőtlenség! Tisztelet a kivétellel!

(kérjük azok az egyedül élő személyeket, akiknek önhibájukon kívül alakult az életük máshogy, csak az aktualitást emeljék ki jelen cikkünkből).

HOL VOLT, HOL NEM VOLT, VOLT EGYSZER EGY PROBLÉMA……

A házasságból, párkapcsolatokból nem maradhat ki a probléma. A problémák fontosságának megértéséhez szimbólumként „egy utat” használnék, amin egy házaspár vagy pár elindul. Ígéretekkel, fogadalmakkal, ideákkal, szégyenekkel, félelmekkel, örömökkel, gyermekkori saját élményekkel, várakozással, célokkal haladnak az úton. Ezekkel van tele a házaspár /pár kofferja. Húzzák maguk után, figyelembe nem véve, hogy a házastársra /társra adott reakciójuk sokszor nem a másik fél miatt van, hanem önmaguk miatt. A tartalom miatt, amit a saját kofferjukban húznak. Az motiválja és irányítja őket mindenben, az szövi a háttérben a láthatatlan szálakat és a gubancokat!!!  Ha a házaspár egyénileg nem rendelkezik megfelelő önismerettel, akkor rávetítik a párjukra a saját problémáikat, mindenért a másik lesz a hibás. Emiatt „egyszerűnek” tűnik az a megoldás, hogy az egyik fél felrúgja az eddig közösen megtett utat és kilép a kapcsolatból, mondván, hogy majd talál mást, aki: „csinosabb, kedvesebb, háziasabb, hűségesebb,erősebb, férfiasabb, normálisabb, segítőkészebb stb.”

Sok esetben a házaspár/pár az útjukat kikövezi járhatatlan kövekkel:

kommunikáció elszegényedésének a köve + időt csak a „rutinszerű dolgok kapnak” köve + érdektelenség és fásultság megjelenésének a köve + „mindenben a problémát látni” köve+ botor vitatkozások köve+ „már nem olyan a tested” megjegyzéseknek a köve + „ha több pénzt hoznál haza” szúrós köve.  Ha ezeket a köveket közösen egy házaspár lefektette és el is indult rajta, akkor benne vannak egy párkapcsolati kiégés folyamatában, amelynek a vége a menekülés vagy az„elhal benned minden” megélése.

Ha valaki egyedül jár és fektet le ilyen köveket az útján ( az élete  „párja” a környezete), ugyanide eljuthat, független attól, hogy házasságban él-e vagy sem.

Azt látjuk, hogy sokan választják: „ha már elindultunk az úton, akkor nem fordulunk vissza, végigcsináljuk, majd lesz valami, eddig is volt valahogy és egyre jobban utálják a közösen megtett évek útját” mentalitást. Pedig ilyenkor bizony nem szabad azokat a köveket tovább rakni, ami eddig nem működött.

A probléma megoldása nem történhet meg ugyanabban a helyzetben, gondolkodásban, amiben létrejött. Változtatni kell és ez munka. Ilyenkor azon kell dolgoznia egy párnak, hogy másfajta minőségi kövek kerüljenek az útra, ami járhatóbb és biztonságos örömöt ad mindkettőjüknek. Ehhez szükséges egymás meghallgatása, elfogadása, alkalmazkodási készség kifejlesztése, egymásnak engedmények kialakítása szeretetben. Ez munka, de az egyedüllét útja kapcsolódás nélkül is egy ugyanilyen folyamat és munka. „Sokkal jobban van dolga a kettőnek, mint az egynek, mert ha az egyik elesik, a másik felsegíti….”

Jelen sorokban azokról az emberekről írok, akik tudatosan vannak egyedül, mert nem hajlandóak az életüket megosztani mással. „Könnyebb egyedül” (mondják sokszor), azonban hamar eltelhet az idő, amikor már a magány oly mértékben költözik be az emberi létbe, hogy az egyedül éléstől kiégnek.

43 ÉV HÁZASSÁGBAN „MEG-ÉLÉS” TANMESÉJE:

Szeretnék bemutatni egy házaspárt, akik 43. év együttélés után már hitelesen beszélhetnek házasságukról. Tartsanak velünk egy pár perc erejéig, hogy tanulhassunk tőlük egy kis titkot.

Zsidákovits Katalint a Szülők Fóruma Egyesületének a konferenciáján ismertem meg, aki hosszú évek folyamán sok házassággal találkozott, hiszen Százhalombattán óvodavezetőként segített sok házaspárnak. Őt kérdezem a saját házasságáról.

Kérlek Kati, mesélj a házasságotokról!

A párommal házasságunk 43. évébe léptünk. 2 gyermekünk felnőtt, és 4 unokával ajándékoztak meg bennünket. Már mindketten nyugdíjasok vagyok, de még mindig dolgozunk a nyugdíj mellett.

Hogyan éltétek túl ezt a hosszú időt? Mi segítette a kapcsolatotokat a nehézségekben?

Nem is tűnik hosszúnak, csak kimondva. Elszállt. És a benne lévő nehéz helyzetek, gondok, is mintha elszálltak volna. Pedig volt, hol kevesebb, hol több. Mindig abból indultunk ki, amivel anyám a házasságba engedett: „ Soha ne tegyétek haraggal, sértődöttséggel a fejeteket nyugovóra! Sosem tudhatjátok, hogyan fogjátok köszönteni az új reggelt!” Ez a jó tanács elkísért, és kísér most is bennünket.  A házasságunkban az egymás iránti tisztelet, megbecsülés, és a szeretet dominált. Jaj, de könnyű volt szeretni, felszabadultan szárnyalni, nevetgélni akkor, amikor a dolgok jól mentek! De amikor gond merült fel, éreztük, hogy feszültek leszünk, akkor bizony nem volt szárnyalás. Végül lett helyette csendes beszélgetés, és még több kedvesség. Mert erre akkor nagy szükség volt! Megéreztük, hogy a másiknál mivel lehetne enyhíteni az aggodalmat, bánatot, fájdalmat. A férjem általában derűsebben látta a dolgokat,mint én, amiért hálás voltam neki. Mindig azt mondta, hogy megoldjuk. És így is lett. Mert ha úgy érezzük, hogy nincs megoldás, nincs kiút, akkor nem is lesz, nem is találhatunk. Akkor be tudna borítani a gond, eltemetve egy házasságot! Nem engedtük. Ilyenkor örültünk a derűnek, a humornak és minden apró dolognak. Gondokban is lehet nevetni! Segített, kirángatott belőle. Akarni kell másként is látni a helyzetet. Ezért volt hasznos a sok beszélgetés. Soha nem kérdezgettünk felelősségre „vonás szagúan”. Őszinte érdeklődéssel érdeklődtünk: Milyen volt a napod? Ahogyan válaszoltunk, azt elfogadtuk, nem kutattunk a tekintetünkkel. Megbíztunk egymásban mindig. Szabadok maradtunk lélekben, érzelmekben. Ezt megadtuk egymásnak. Kell a lélek szabadsága a másiknak. Ezt éreznie kell, hiszen csak így tud levegőhöz jutni. Most idősen is vannak „külön útjaink”. Érdeklődési körünkből, életszemléletünkből adódóan is, hisz mások vagyunk.  Engedjük egymást más-más körben is mozogni, más emberek társaságában lenni, egymás nélkül is. Nem kell mindig együtt mennünk mindenhova. Ha őszintén szeretjük egymást, akkor ezt megengedjük, természetesnek vesszük.

Ahogy telt az idő, mit tapasztaltatok a házasságban? Mit tanultatok egymástól a problémákon keresztül?

Az évek folyamán azt vettem észre, hogy átalakult az értékrendünk. Más-más került előtérbe. Ezt is el kell fogadni, mégpedig úgy, hogy folyamatosan változunk. Élünk, tapasztalunk, tanulunk. Fontos egymástól is tanulni!  És ezt a másik tudtára adni: „ De jó, hogy erre rávilágítottál! Hogy ez nekem eszembe sem jutott” De jó ötlet!:::” rengetegszer segített ez az egyszerűen megfogalmazható, jó érzést keltő pár mondatocska.  Az elmúlt 43 év tapasztalatával azt érzem, hogy meg kellett a problémákon keresztül tanulni, hogy ki vagyok én és ki a másik? Meg kellett ismerni magamat és őt és ezt elfogadni feltétel nélkül. Éreztetnünk kellett a problémák közepette is, hogy fontosak vagyunk egymásnak. Örömben, bajban egyaránt. Bár eltelt az idő, azonban a kezünk mindig ott van simogatásra, karjaink az ölelésre, szánk a szép, kedves szavakra, a csókokra…mindkettőnknek jólesik… Megtanulható, hiszen ismerkedésünk első éveiben, hej, de tudtuk ezt! Ha ma is adódnak problémák, akkor felelevenítjük együtt, hogy mivel tudtunk régen egymásnak örömet szerezni és megtesszük ma is. Egymásnak az örömszerzést nem kell eltemetni az évek múlásával, nem szabad veszni hagyni. Hatalmas értékek a házasság útján. Őriznek bennünket egymásnak, gyermekeinknek, unokáinknak!

Köszönjük szépen a jó tanácsokat, további egészséges nyugdíjas éveket kívánunk a házaspárnak!

Olvasóinknak pedig problémamegoldós kapcsolódásokat és offline élő házasságokat kívánunk!