Játékmúzeum tavaszi programkínálata Keszthelyen
Múltbarangolás az elfelejtett játékaink világába
Húsvéti meglepetésekkel várják a látogatókat Keszthely belvárosában található Játékmúzeumban, ahol a kiállítás mellett, több érdekes program is várja az érdeklődőket, lesz húsvéti tojáskeresés, de régi játékokról szóló ’ki mit tud ?’ verseny is. Találkozni fogunk babákkal, kinderfigurákkal, régi társasjátékokkal , retro autókkal….nosztalgia és a modernkori játékok mosolyfakasztó időutazása ez. A nosztalgiajátékok sorából nem maradhat ki az ugróiskola és a fonaljáték sem, mely játékokból ízelítőt kaphatnak a látogatók.
Az 1950-es évek végén lett divatos játék a gumizás. Több fajtája ismert például, a magyar és francia, angol, kínai stb… A pályák sorrendi szabálya variációi, mára már rengeteget változtak. A mozdulatsorok variálhatóak. A játékhoz kb. 3,5 méter hosszú keskeny gumipertlit összevarrtak, és ezt egymással szemben álló két játékos kis terpeszben állva a bokájára húzta. A harmadik játékos azután ezzel iskolázott. Mindenki addig csinálja, míg nem ront, ekkor jön a következő. A fonaljáték az ügyességi játékok közé tartozott. A fonál alakulatainak elnevezése: bölcső, szőnyeg, folyó, pókháló, béka stb. Az ugróiskola vagy gumizás és a fonaljáték: páros csoportos figyelem-összpontosító, ügyességi, test-erősítő és szerepgyakorlat a szabadban, melyekkel szívesen megismertetünk kis látogatóinkkal.
Az áprilistól júliusig tartó Tűmesék című időszaki kiállítás Gyurkó Beáta kézimunkáit mutatja be a Játékmúzeumban
Egyedi hímzésminták bemutatásával szeretnénk megkedveltetni a XVIII.sz –tól oly divatos díszítési eljárást, mely a lakástextileken és a ruhákon kívül ,a későbbiekben, a dísztárgyakon is megjelent. A népi hagyományok díszítőelemeit a műhímzőgép programjába téve, a textilen életre kelnek nagyanyáink díszítő motívumai. Az ünnepi ruhák egy életre szóltak, ma már több tucatnyira is ráununk, és ezért is van létjogosultsága a gyors hímzésnek, a műhímzésnek.
A mű elkészítése és hozzávaló kellékei alig térnek el a kézzel készített varráshímektől.
Részletes információk: Itt
Kép: MTI , Varga György