Kispapaként is a középpontban

Kispapaként is a középpontban

Jó hír a férfiaknak, hogy egyre több figyelmet kapnak a kispapák. Már nem csak a kismamákkal foglalkoznak a magazinok cikkei, hanem azzal is, miként kell elkerülni azt, hogy a terhesség alatt a férfi pénzkereső, kiszolgáló személyzetté minősüljön át.

 

Nemrég például egy pályázat is megjelent a témában. A szervezők történeteket vártak, melyekben kispapák mesélhették el gyermekük születését. Fontos azonban, hogy ne csak a szülőszobán, a köldökzsinór elvágásával kapjon szerepet az apa. Gyermeke első, még az anya pocakjában töltött pár hónapjaiban is részt vehet gyermeke életéből.

Ugyan a terhesség kezdetén az anya rosszullétei mélyíthetik a szülők kapcsolatát, megtapasztalhatják az egymásrautaltság érzését, hamar szembesül azzal a férfi, hogy megváltoznak a megszokott női-férfi szerepek – ír a folyamatról a Mindennapi Pszichológia.

Ahogy a női, úgy a férfi szerepe is megváltozik: szintén végigaggódja a terhességet. Amikor a nőben az anyai érzések erősödnek meg, a férfi a hosszú távú biztonságért kezd aggódni. Ekkor sokan rádöbbennek, még mellékszerepben is kevés beleszólási jog illeti meg őket.

Érdemes tudatosan felkészülni erre a helyzetre. A buktatók ugyan természetesek, nem kell, hogy bárki is feleslegesnek érezze magát a születést váró kapcsolatban. Fontos, hogy párunknak kölcsönösen megadjuk az „első” helyet.

A férfinak férfiként, a nőnek nőként kell továbbélnie a kapcsolatban.

 Mi erről az Önök véleménye? Mit kérdeznének a pszichológustól a megváltozott családi szerepekről? Írják meg nekünk: info@fszi.hu

  • Felelős Szülők Iskolája

Felelős Szülők Iskolája

A Felelős Szülők Iskolája 2010 óta működő aktív szakmai és civil közösség, mely keretén belül az ideális gyermeknevelésre, az „elég jól” működő családra és a felelős szülői attitűdre keressük a válaszokat.

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.