''Nem szeretem az óvó nénit!''

''Nem szeretem az óvó nénit!''

forrás:parentia.hu

Mit tegyünk, ha gyermekünk nem kedveli azt a felnőttet, akivel nap mint nap lennie kell?

Reggel rohanás a munkába, megkönnyebbülten hagyjuk ott az óvodában gyermekünket: szerencsére már beszokott, barátai is vannak, szeret oda járni. Aztán egy nap mégis húzza az időt, próbál betegnek lenni (itt fáj, ott fáj), reggel sírni kezd, vagy egyenesen megtagadja, hogy óvodába menjen. Ott állunk tehetetlenül, nem értjük. Aztán lassanként kiderül, hogy mi áll az óvoda iránti ellenszenvének hátterében. Talán ki sem mondja nyíltan, csak hosszas „nyomozással” derítjük ki, hogy az ok: gyermekünk nem szereti az óvónőt.

A probléma hátterében természetesen nagyon sok minden állhat, és az sem mindegy, hogy mikor jelentkezik a gyermeknél ez a “nemszeretem-állapot”.

Beszoktatási nehézség?

A kicsi gyermeknek idő kell, míg bizalma kialakul, és ahhoz, hogy kötődni tudjon egy számára kezdetben ismeretlen, új személyhez, pozitív benyomásokra van szüksége. Sok mosolyra, támogatásra, odafigyelésre, ölelésre, dicséretre, vagy éppen tapintatos, türelmes kivárásra a beilleszkedésben, az új élethez, a szabályokhoz, a többiekhez való alkalmazkodásban… Tudjuk, ebben sem vagyunk egyformák: az egyik gyereknek a fiatal, ölelgetős, kedves-megnevettetős óvó néni a szimpatikusabb, a másiknak az idősebb, szigorúbb, vagy a csendesebb a „kedvence”.

Sok múlik azon, hogy az óvoda előtt, otthon, a közvetlen vagy kicsit tágabb családi körben mit szokott meg gyermekünk. Ha eddig mindenki mindent ráhagyott, ő volt a család „szeme fénye” és büszkesége, akinek minden szavát lesték, minden kívánságát teljesítették, akkor ezt várná el a közösségben is. Akit viszont tudatosan, ésszerű korlátokkal, kisebb és nagyobb testvérek közt, vagy meleg, elfogadó, támogató légkörben neveltek az óvodáig, mást vár a többiektől és a felnőttektől is, amikor közösségbe kerül. És: alkalmazkodni is jobban tud, rugalmasabb az „átkapcsolásban” is, aminek jó jelzője a beszoktatás hogyanja és időtartama.

Óvónőváltás?

Problémát okozhat, ha új óvó néni kerül a „régi” csoportba, mert azt az óvónőt, akinél a gyermek beszokott az óvodába, akit megszokott, elfogadott és megszeretett, esetleg időközben áthelyezték másik csoportba vagy elhagyta az óvodát.
Új személyt elfogadni, a régi “szeretettet” elengedni nem könnyű – egy ilyen változás egy óvodást nagyon is megviselhet! Próbáljunk meg beszélgetni erről gyermekünkkel, és ha jelen van a „régi” óvó néni az óvodában, kérjük meg, hogy néha vigye át magához a másik csoportba, hogy ne ilyen hirtelen szakadjon meg a kapcsolatuk.
Ezzel egyidőben igyekezzünk megismerni az „új” (egyelőre „nemszeretem”) óvó nénit: kérdezzük meg gyermekünk viselkedéséről, napi elfoglaltságairól, szokásairól. Jó esetben ez az óvónő is rendelkezik a megfelelő érzékenységgel és nyitottsággal gyermekünk felé, aki talán csak a kezdeti idegenkedését jelzi erőteljesebben.

hirdetés

Nehezebb a dolgunk, ha az óvónő nem szeretne kapcsolatba lépni velünk, és kérdéseinket, érdeklődésünket, gyermekünk kezelését illető tanácsainkat bizalmatlanságnak, a munkájába való beavatkozásnak tekinti. Ekkor kérhetünk segítséget a csoportban dolgozó másik óvónőtől, esetleg az óvoda vezetőjétől is.

Megváltozott az óvónő és a gyermek viszonya?

Ma már kevés óvodában szokás (és vélhetően nem is előírás), de – a „nem-szeretem állapotban” különösen – hasznos lehet a családlátogatás. Hívjuk meg magunkhoz az óvó néniket, akik napközben gyermekünkkel vannak! Kötetlenebb formában jobban megismerhetjük egymást – és gyermekünknek is azt mutatjuk ezzel, hogy az a felnőtt, akit ő ennyire „nem szeret” vagy nehezen fogad el, a másik 20 sivítozó gyermek nélkül egészen más is tud lenni: mosolygós és kíváncsi arra, milyen az ő szobája, mik a kedvenc játékai…

Más a helyzet, ha egyszer csak a „régi”, megszokott óvó nénivel „van baj”. Nagyon fontos, hogy próbáljuk meg megtudni gyermekünktől, hogy mi történt, hiszen a hirtelen kialakult ellenszenvnek biztosan oka van. Könnyen lehet, hogy nem valódi konfliktus van kettejük viszonyában, csak egy tisztázatlan félreértés.Sokszor a gyermek meg sem tudja fogalmazni, mi baja lett az addig kedvelt felnőttel, pontosabban az általa észlelt – esetleg megváltozott – viselkedésével. Az addig mosolygós, kedves óvónő talán most másokra (a kisebbekre) figyel inkább, és ezzel azt az érzést kelti gyermekünkben, mintha őt már nem is szeretné? Vagy váratlanul kiabálós, feszült, büntető lett? Igazságtalanul, türelmetlenül bánt csemeténkkel? Nem védte meg a nagyobbaktól, vagy egy agresszívebb gyermektől?
Az a legcélszerűbb, ha ilyenkor magát az óvónőt kérdezzük meg, hogy szerinte mi történhetett. Fontos, hogy ne támadóan, számonkérően lépjünk fel, mert akkor a mi viselkedésünk teszi lehetetlenné a konfliktus megértését azzal, hogy védekezésre kényszerítjük. Próbáljuk meg a gyermekünktől átvett érzelmek, indulatok nélkül tisztázni, mióta, milyen változás állhatott be kettejük kapcsolatában. Jó esetben fény derül egy félreértésre, vagy valami olyan elvárásra, amit gyermekünk nem ért, vagy még nem érett a teljesítésére – és a dolog elsimítható. Csak ezután vonjuk be a kisgyermeket, akinek így már meg tudjuk magyarázni, hogy mi történt.
Ha azonban tényleg súlyos gondatlanság, gorombaság, igazságtalanság történt, csak kísérletet tehetünk a helyzet javítására, de nem biztos, hogy gyermekünk bizalma vissza tud térni az óvó nénije iránt (mint ahogy a szülőké sem!), így akár a csoport- vagy óvodaváltás szükségessége is felmerülhet.

Aztán persze az is lehet, hogy az egész csak „vaklárma”. Vagyis: gyermekünknek nem az óvodával, pláne nem az óvó nénivel van baja, hanem a családi környezetben az alapvető biztonságérzete sérült, ami ahhoz vezetett, amit a gyerekpszichológusok szeparációs szorongásnak neveznek. Ez az anyától, illetve a szűkebb családtól való eltávolodás súlyos félelmét jelenti. Erről egy másik írásban olvashatnak majd.

Mészáros Viktória
klinikai gyermek-szakpszichológus

Kikötő pszichológiai rendelő