„Sokat harcoltunk, ami egyáltalán nem baj”

„Sokat harcoltunk, ami egyáltalán nem baj”

Interjú Harcsa Veronika énekesnővel családról, gyerekkorról és a sikerről

szerző: Filákovity Radojka

fotó: Glódi Balázs

Még mielőtt hazánk legismertebb jazz énekesnőjeként ünnepelhette volna a közönség, a törékeny Harcsa Veronika egészen másfelé indult: a szülei ugyanis a biztos jövővel kecsegtető informatikai pályára szánták. A legnagyobb harcot így nem is a közönség szeretetéért és a szakmán belüli elfogadásáért, hanem családjával kellett megvívnia, amikor a színpadért megszakította tanulmányait. Ebben a nehéz periódusban a belé fektetett bizalom volt az, amely átlendítette a holtponton, és amelyet majd Veronika is meg szeretne teremteni a saját családjában.

Melyek a legfontosabb értékek, amelyeket otthonról hozol?

Édesapámtól kitartást, motivációt és eltökéltséget tanultam. Ő rendkívül nehéz körülmények közé született, és ahhoz képest, hogy milyen háttérrel rendelkezett, nagyon sokra vitte. Ma már nyugdíjas, de még mindig látom rajta a hihetetlen eltökéltséget, küldetéstudatot és tenni akarást, melyből rengeteg ragadt rám is gyermekkoromban. Anyukám ezzel szemben borzasztóan érzékeny lélek, aki mérhetetlen bizalommal halmozott el még akkor is, amikor úgy döntöttem, hogy énekelni akarok.

Hogyan reagáltak a szüleid, amikor ezt bejelentetted?

Borzasztóan meg voltak ijedve, hogy ott akarom hagyni a – nemcsak anyagi, hanem minden más szempontból is – biztonságot nyújtó informatikai pályát az éneklés miatt. Az elején nem gondolták, hogy ez jó ötlet, és volt egy olyan időszak, amikor nem értettünk egyet a jövőmet illetően. Sokat harcoltunk, ami egyáltalán nem baj. Ha valaki megvívja a saját küzdelmeit a szüleivel úgy, hogy valamilyen eredményre is jut, azzal csak jól jár. A gyerek így kivívja a maga függetlenségét, bizonyít, megtalálja a saját útját, a szülő pedig pont az által nyer bizalmat, hogy látja, a gyereke saját maga is képes boldogulni, és az általa kijelölt út is lehet jó.

Voltak tehát harcaink, de tulajdonképpen akkor sem szűnt meg a belém fektetett bizalmuk. Nyilván a sikerek, az eredmények voltak azok, amelyek meg tudták nyugtatni a szüleimet. Emellett az is nagyon fontos, hogy látják rajtam, mennyire szeretem, amit csinálok, és milyen sok pozitív energiát kapok a munkámnak köszönhetően. Természetesen, ha nem lenne biztosítva a jövőm ezen a rögös és kiszámíthatatlan pályán is, akkor nem sikerült volna megnyugtatni őket.

Voltak olyan elvárások a szülők részéről, melyekkel kapcsolatban úgy érezted, nem biztos, hogy meg tudsz majd nekik felelni?

Mivel viszonylag késői gyerek vagyok, a szüleim – akik már borzasztóan régóta vágytak egy babára – hihetetlenül nagy lendülettel vágtak bele a gyereknevelésbe, úgy érezték, hogy mindent ki kell hozniuk belőlem. Fegyelmezetten nőttem fel, ami nem azt jelenti, hogy görcsös lennék, vagy gátolnám magamat bizonyos dolgokban, csupán nagyra értékelem a munkát és szívesen teszek meg mindent azért, ami fontos számomra. Ez biztosan abból is fakad, hogy a szüleimnek magas elvárásai voltak velem kapcsolatban, sokat követeltek, ugyanakkor sokat is foglalkoztak velem. Fontos volt számukra, hogy jól teljesítsek, illetve megfelelően kamatoztassam a képességeimet.

Ez hogyan hatott a személyiségedre?

Kialakult bennem egy nagyfokú teljesítménykényszer, melynek hatására egyrészről nehezebben tudom feldolgozni, ha nem sikerül véghez vinnem valamit, másrészről viszont rendkívül kitartóvá váltam, és már gyerekként megtanultam sokat dolgozni a céljaim elérése érdekében. A magas elvárásokkal sok nehéz pillanatot okoztak nekem a szüleim, ugyanakkor olyan módon alakult a személyiségem, hogy ez által eredményesebben, több kitartással tudok küzdeni a céljaimért.

Nyilván ehhez hozzá tartozik, hogy már kiskoromtól fogva nagy felelősségtudat és önállóság jellemzett, nyugodtan rám lehetett bízni feladatokat. Érdekes, annak ellenére, hogy ugyanazok a szülők neveltek minket, a húgom teljesen más jellem, az élete is másként bontakozik ki. Ez talán annak köszönhető, hogy a második gyereket már jóval lazábban, több szabadsággal nevelik a szülők, nem beszélve egy esetleges harmadikról.

Milyen családi háttér volt szükséges ahhoz, hogy biztonsággal haladhass ezen a pályán? Mi az, amit te is átadnál a saját gyerekeidnek ebből?

Az a fajta bizalom és elfogadás, melyet a szüleim részéről kaptam, nem mindennapi. Gyerekkoromban voltak olyan időszakok, amikor nem kommunikáltunk megfelelően, de szerencsére ezt sikerült tudatosítani, és mára megtanultuk egymás nyelvét. Ez annak is köszönhető, hogy felmértem, biztonságban vagyok a környezetükben, bármit kimondhatok, vagy megkérdezhetek. Határozottan a bizalmat tartom a legfontosabb értéknek, melyet én is meg szeretnék majd teremteni a saját gyerekeim és köztem.