"Szerencse az, amikor a felkészültség találkozik a lehetőséggel"

"Szerencse az, amikor a felkészültség találkozik a lehetőséggel"

Ki a felelős?

Mennyi beleszólásunk van életünk alakulásába, és mennyiben tehetnek az körülményeink az élethelyzetükről? Mennyiben múlik a siker a véletlenen? És hogyan függ össze mindez azzal, mennyire érezzük boldognak magunkat?

Amint elmúltunk 18 évesek, nagykorúvá válunk. Mit jelent ez? Hogy mi vagyunk felelősek onnantól kezdve a saját életünkért. Ha megszegjük a törvényt, minket vesznek elő, ha tönkretesszük az egészségünket dohányzással, stresszel, alkohollal, mozgáshiánnyal, evéssel, stb., azért is mi vagyunk a felelősek. Nekünk kell gondoskodnunk saját testi-lelki jólétünkről.

Munkát vállalunk, anyagilag is függetlenek leszünk, kapcsolatba kerülünk más emberekkel, és a kapcsolataink minősége legalább 50%-ban rajtunk múlik. A mindennapi döntéseinket is mi magunk hozzuk meg.Sokszor tűnhet úgy, hogy a felelősség nagy teher. Visszavágyhatunk egy olyan életkorba, amikor még más döntött helyettünk, amikor gondoskodtak rólunk, amikor nem kellett erőfeszítéseket tennünk, hogy fenntartsuk magunkat.

Teljesen érthető, hogy sokan még mindig vágynak erre, és ezt valamilyen külső személytől, szervezettől, vagy az államtól várják. Amit nem vesznek viszont észre az az, hogy ezzel mennyire bekorlátozzák saját magukat. Annyira, hogy sokszor feláldozzák érte a saját boldogságukat is. Az, hogy mennyire vagyunk elégedettek az életünkkel nagy mértékben összefügg azzal, hogy mennyire érezzük úgy, hogy mi magunk tudjuk irányítani, hogy mennyire érezzük, hogy az életünk alakulása tőlünk függ.

Angus Campbell pszichológus szerint az életünk irányítása felett érzett kontroll mennyiségéből nagy mértékben megjósolható, hogy mennyire érezzük jól magunkat, méghozzá sokkal jobban, mint bármilyen más külső körülményből. Lehetnek tehát bármilyen jók a külső körülmények, ha érezzük, nem tudjuk befolyásolni a fontosabb dolgokat az életünkben. Egy Michigan Egyetemen végzett kutatás úgy találta, hogy az a 15%, aki úgy nyilatkozott, hogy úgy érzi, az életét ő irányítja, átlagon felül boldognak érezte magát.

Ha elvárjuk, hogy magunk helyett valaki más vállaljon felelősséget a dolgainkért, azzal megfosztjuk magunkat az irányítás, és ezáltal az igazi szabadság lehetőségétől.Ez fizikai, pénzügyi dolgokkal kapcsolatban legalább annyira igaz, mint érzelmileg. Könnyebb kiengedni a kezünkből az irányítást, és azt mondani:ha az életkörülményeim nem ilyenek lennének/lettek volna, ha nem ilyen gyerekkorom lett volna, ha nem lennék ilyen helyzetben, ha a gazdasági helyzet más lenne, ha a politika más lenne, ha szerencsém lenne – dehát nincs…

Sodródjunk az árral, hagyjuk, hogy mások döntsenek helyettünk, várjuk meg, hogy mi fog történni, ha nem teszünk semmit önmagunkért és a környezetünkért, aztán pedig ha nem tetszik az eredmény, panaszkodjunk, és mondjuk, hogy de hát mindent megtettünk, vagy fogjuk a dolgot a balszerencsére. Hajrá.

Minden a szerencsén múlik

Ha egy sikeres embert megkérdezünk (és nyugodtan megkérdezhetünk többet is), hogy szerencséje volt-e, akkor, ha kedves, visszafogja magát és nem nevet ki, vagy nem háborodik fel a kérdésen. Az igazi siker – nem az egy hétig tartó, hirtelen jövő, és aztán ugyanilyen hirtelen tovább is álló – csak abban az esetben múlik szerencsén, amennyiben a szerencse jelentése a következő:

Szerencse az, amikor a felkészültség találkozik a lehetőséggel. A felkészültség a lehetőséggel. Tehát van egy ember, aki képes felismerni a jó lehetőséget, felkészülten várja és fogadja azt, majd mikor felismeri, megfelelően cselekszik. Ilyen értelemben a sikeres embereknek valóban “csak” szerencséjük van. Rendelkezzünk jó kapcsolatokkal Sokszor hallom, hogy Magyarországon hátszél és kapcsolatok nélkül nem lehet egy rendes állást kapni. Szerintem egy jó állást valóban könnyebb kapcsolatokon keresztül szerezni, de nem olyan értelemben, ahogyan a kapcsolat szót a legtöbben használják. Van valami negatív, mögöttes tartalma, mintha valamilyen rossz dolog lenne, mert általában olyan kontextusban merül fel, hogy valaki, aki befolyásos, és pénzes, jogtalanul, ki nem érdemelt módon tette be egy ismerősét egy adott pozícióba.

Egyszerűbb ezeket az embereket szidni, mint valódi kapcsolatokra szert tenni, és ezekből igazi erőt meríteni, ami alatt nem kihasználást értek, hanem valódi erő merítését. A kapcsolatok, az igazi kapcsolatok lényege az egymás támogatása, barátként. Ha munkát keresünk, és tufjuk, hogykörülbelül hol szeretnénk elhelyezkedni, menjünk és ismerjünk meg azon a területen dolgozókat. Keressünk velük közös témákat, találjuk ki, hogyan tudnánk velük összebarátkozni, és hogyan tudunk nekik adni valamit a magunk módján, ami nekik is értéket jelent. Figyeljük meg, hogyan gondolkoznak, és ha sikeresnek látjuk őket, tanuljunk tőlük.

Hátszéllel könnyebb

Ha ez az egyik fő kifogásunk, akkor van egy rossz hírem: rengeteg sikeres ember építette fel a semmiből az életét. A másik dolog, amit furcsának tartok az, amikor egy gazdag embert, aki nem pénzes családból jön, leszólnak. (Így könnyebb elviselni, hogy neki sikerült?) Én ilyenkor inkább azt szoktam kérdezni, mit lehet ettől az embertől megtanulni? Tény, hogy mindenkinek vannak hibái, de akármilyen rossznak is tűnik valaki, valamit mindig lehet tanulni a példájából. Ott van például Thomas Edison.

Edisonnak nagyon sok kétes dolga volt, amikről sokáig nem tudtam, és egyáltalán nem tetszettek nekem, mikor kiderültek számomra, mert nagy példaképemnek tartottam őt, aki annyiszor próbálkozott, ahányszor csak kellett ahhoz, hogy elérje a célját, akkor is, ha azt előtte más még nem csinálta meg. Aztán mikor fény derült a sötét oldalára (ki tudja, hány találmány volt valójában az övé, és hogy vajon mit tett Tesla dolgaival, és ha nem teszi tönkre Tesla munkáját, talán most hihetetlenül olcsó árammal lennénk ellátva, ami nem egy központosított rendszeren keresztül érkezne hozzánk, és még ki tudja, mi minden volt). Mikor erre fény derült, egy darabig felhagytam Edison híres mondatainak idézgetésével.

Aztán rájöttem, hogy a kitartása attól még nagy volt, mondhatni emberfeletti. Nem létezett számára kudarc. Gattyán Györgyöt leszólták a szeptemberi szereplése után Friderikusz műsorában. Nem tudom, hogy ugyanazt a műsort néztük-e. Nekem ami a nagy nyugalmán kívül átjött az a sikerhez való hozzáállása, ezt szerintem nagyon is érdemes lenne tőle megtanulni. Ő nem használja a kudarc szót, mindent tanulmánymunkának hív. Próbálkozik, pedig sokszor fogalma sincs róla, hogy fog elsülni a dolog. Lehet negatív dolgokat gondolni róla, vagy meg lehet tőle tanulni azt, amit jól csinál. Ezt a hozzáállást szerintem mindenképp érdemes.

Nehéz volt félretennem az Edisonnal kapcsolatos rossz érzésemet, de megtettem, mert a kitartását érdemes tőle eltanulni, engem pedig sokkal jobban érdekel az, amivel most a dolgaimat előrébb vihetem. Felelősségvállalás a gondolatainkért és az érzéseinkért Akár tetszik, akár nem, igen is megválaszthatjuk, hogy mit gondolunk, mire fókuszálunk. Sőt, a gátló hiedelmeinket, amihez a világnézetünket igazítjuk, bármikor megváltoztathatjuk radikális mértékben, ha hajlandóak vagyunk venni a fáradtságot, és megtanulni egy egyszerű, 6 lépcsős módszert, és azt gyakorolni. A felelősségvállalásnak tehát van egy ilyen része is, ezért nem mondhatjuk, hogy valaki más tehet arról, ahogy érezzük magunkat. Ez nem azt jelenti, hogy fojtsuk el az érzéseinket, és nyomjuk el a negatív gondolatainkat, hanem, hogy legyünk tudatában annak, hogy mindezeken változtathatunk, ha akarunk.

Mit irányíthatunk?

Mégis mi az, amit irányíthatunk az életünkben? A kontrollnak a következő két megközelítése fontos itt számunkra a téma szempontjából:

1. Aktív kontroll – a saját cselekdeteink feletti kontroll: vagyis, hogy felelősek vagyunk azért, amit megteszünk, vagy nem teszünk meg. A miénk a kontroll afelett, hogy milyen irányba teszünk lépéseket – képletesen és szó szerint – vagy, hogy egyáltalán megmozdulunk-e.

2. Passzív kontroll – az attitűdünk fölötti kontroll, vagyis hogy mi választhatjuk meg a hozzáállásunkat egy adott dologhoz. Ha valaki arra kérne, hogy érveljek a szabad akarat létezése mellett, vagy ellen, mellette érvelnék, és a fő érvem az lenne, hogy egy valamiről mindig és mindenkor mi dönthetünk, ez pedig a hozzáállásunk az adott dologhoz. Ez az, amit nem vehetnek el tőlünk.

Szeretjük azt hinni, hogy ez nem így van, és a másik a hibás, hogy ő vált ki belőlünk egy érzést, és az érzés előtte ott sem volt. Hallottam egy hasonlatot, hogy ha összenyomunk egy citromot, akkor mi jön ki belőle? Citromlé. Ha egy embert képletesen szólva összenyomunk, csak olyan dolog, vagyis érzés “jöhet ki belőle”, ami már korábban is benne volt. Talán egy kicsit furcsa hasonlat, de a lényeget elég jól átadja. Ilyen értelemben a szóhasználatunk egy feszült helyzet leírásakor nem mindig helytálló. Azt mondjuk: ,,felhúztál”, ,,feligesítettél”, ,,megbántottál”, stb. , tehát te okoztál bennem egy érzést. Holott valójában a megfogalmazás így lenne helyes: ,,mondtál, vagy tettél valamit, ami miatt én idegesnek/megbántva, stb érzem magam. “Nem a másik bántott meg, csak “benyomott egy gombot”, ami bekapcsolta a már bennünk lévő érzést.

Mikor nagyobb az esélye, hogy leállunk vitatkozni valakivel? Ha virágos jókedvvel ébredünk, magabiztosnak érezzük magunkat, eltökéltek vagyunk, és humoros kedvünkben vagyunk, vagy ha bal lábbal keltünk fel, mert rosszul aludtunk, és az egész nap el van rontva úgy, ahogy van? Ha valaki mindkét esetben megjegyzést tesz nekünk, vajon melyiknél pereg le rólunk, és mikor bántódunk meg? Az érzést bennünk váltják ki, mi vagyunk az érzés forrása. Egy rosszindulatú megjegyzés éppúgy lepereghet rólunk, mint amennyire magunkra vehetjük.

Nehéz elkapni a felelősség áttolásának a pillanatát. Én is gyakran csak utólag veszem észre, pedig figyelek rá, és gyakorlom a felelősség vállalását. Néha megesik, hogy kiadjuk a kezünkből az irányítást (igen, ezt is mi tesszük, nem valaki más veszi el tőlünk). Ne szúrjunk ki saját magunkkal, szerezzük vissza az irányítást az életünk felett. A döntés a miénk.

Forrás: onlinepszichologia.hu

Szerző: Hunor Dóra