A Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség az OkosÓvoda Program keretében
pályázatot hirdet
magyarországi óvodák és bölcsődék számára ingyenes honlapszolgáltatás igénybevételére.
A pályázat kiírásának időpontja: 2023. szeptember
Szeretnél egy menő, innovatív pedagógus közösség tagja lenni? Idegennyelveket tanítasz és jól jönne egy olyan felület és kapcsolódás, ahol óravázlatok,
A KÉPEZŐ tehetséggondozó program, egy ingyenes féléven át tartó művészeti témájú, élmény- és alkotásközpontú foglalkozássorozat, amely kibontakoztatja a művészetek iránt
Kreatív alkotómunka és közösségi élmények által sokkal könnyebb környezettudatosságra nevelni a fiatalokat. Márpedig az élet minden területén, így az oktatási
A Szurikáta Alapítvány a Diabéteszes Gyermekekért kétségkívül az egyik legnagyobb és legaktívabb szervezet, akik saját érintettségből edukálják, érzékenyítik a társadalmat
Ezúttal azokat a pedagógusokat, gyermekintézményekben dolgozókat keressük, akik példamutatóan fogadták be és látják el a rájuk bízott 1-es típusú diabéteszes
Rendkívüli megpróbáltatásokkal teli év után, kivételesen erős mezőnyből kellett kiválasztania a díjazottakat a szakmai zsűrinek és a közönségnek a Hankook
PESTI MAGYAR SZÍNHÁZ rajzpályázatot hirdet Lionel Bart – William David Brohn: OLIVER! című musicaljéhez kapcsolódóan általános iskola felső tagozatos tanulói
A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.