Könyvmecénás – Könyvtámogatói programot indított a Csimota

Könyvmecénás – Könyvtámogatói programot indított a Csimota

forrás: MTI, konyvmecenas.hu

egyszervolt_meseantologia_konyvmecenas_csimotaKönyvmecénás elnevezéssel könyvtámogatói programot indított a Csimota Könyvkiadó (a Móra Kiadói Csoport tagja); a kezdeményezés elsődleges célja, hogy magánszemélyek előfinanszírozói rendszerben járulhassanak hozzá értékteremtő kötetek megjelenéséhez.

Tsík Sándor, a kiadó kommunikációs vezetője az MTI-nek elmondta: a napokban indult programmal egyszerre kívánnak visszanyúlni a könyvkiadás legősibb formájához, amikor a köteteket még nem kiadók, hanem jómódú mecénások támogatásával hozták létre, valamint ahhoz az Európában már elterjedt támogatási rendszerhez, melyben a különböző kulturális területeken bevonják a közönséget egy-egy alkotás létrehozásába. Ezzel Magyarországon is napvilágot lát a könyvkiadás területén az előfinanszírozói rendszer.

Mecénás bárki lehet, aki szeretné egy kicsit sajátjának érezni egy-egy értékteremtő könyv megszületését, és örülne, ha neve összekötődne ezekkel a művekkel. A támogatásként felajánlható legkisebb összeg mindig az adott könyv fogyasztói ára – közölte.

A támogatásért cserébe a mecénások vagy egy általuk választott személy neve bekerül a könyvbe, és elsőként ők juthatnak a kötethez, amely kereskedelmi forgalomba csak ezután kerül; a szervezők ráadásul számos exkluzív tartalommal és programmal kívánják megköszönni a mecénások közreműködését. Fontos sajátossága a kezdeményezésnek, hogy a mecénások számától függetlenül garantálják a könyvek megjelenését. A programba a Csimota más kiadók jelentkezését is várja akár felnőtteknek, akár gyerekeknek szóló, minőségi kötetekkel.

Csányi Dóra, a Csimota Könyvkiadó főszerkesztője elmondta: a program bevezetésével arra a tendenciára is reagálni szerettek volna, hogy manapság a könyvek fogyasztói árát különböző kedvezményekkel, akciókkal próbálják levinni. Véleménye szerint ez a könyvek kultúrát teremtő és hordozó jelentőségét értékteleníti el, amivel a kulturális javak leértékelhető áruvá degradálódnak.

Az első mecénásokra váró könyv az Egyszervolt… című meseantológia, a támogatási időszak június 30-án zárul.
A program részleteiről és a támogatásra váró kötetekről a www.konyvmecenas.hu honlapon találhatók további információ.

  • Felelős Szülők Iskolája

Felelős Szülők Iskolája

A Felelős Szülők Iskolája 2010 óta működő aktív szakmai és civil közösség, mely keretén belül az ideális gyermeknevelésre, az „elég jól” működő családra és a felelős szülői attitűdre keressük a válaszokat.

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.