A felvételi a stresszkezelésről szól?

nő eltakarja az arcát, nyilak

A felvételi a stresszkezelésről szól?

Szombaton írták az általános iskolások a központi középfokú felvételi vizsgát. Ennek apropóján mondta el Gyurkó Szilvia, hogy nézete szerint, a középiskolai felvételi: “nem a tudásról, hanem a stresszkezelésről szól”.

Nem a tudásról, hanem a stresszkezelésről szól a jelenlegi középiskolai felvételi – erről beszélt Gyurkó Szilvia gyermekjogi szakértő a Klub Rádiónak adott interjújában.

Valóban egyre nehezebb a felvételi?

gondolkozó fiúGyurkó Szilvia gyermekjogi szakértő a Klub Rádió reggeli műsorában mondta, a központi felvételi igazából nem a gyerekek tudását méri, hanem azt, mennyire képesek kezelni a stresszt. Ehhez a fajta terheléshez pedig – ami a felvételi helyzetben éri őket – valójában semmiféle felkészítést nem kapnak a diákok, így a stressz miatt rosszabbul tudják előhívni a tudásukat. Ezért is érezhetik a szülők és a gyerekek minden évben nehéznek a felvételit.

Mit tanítunk a stresszkezelésről?

A szakértő hangsúlyozta, a nyomást növeli a gyerekeken, hogy a középfokú felvételire, amire hónapok óta készültek, azzal engedik el őket a szüleik , hogy majd azon múlik, bekerülnek-e a jó iskolába.

Sokan lényegévben már az egyetemi felvételijüket írják, mert majdani középiskolájuktól függ, hogyan tudnak tovább menni – teszi hozzá. A mostani középfokú felvételi csak egy olyan pillanatfelvétel, ami torzít, nem mutatja a gyerek valódi tudását. Szemben a hosszabb távú, követéses vizsgálatokkal, amelyekre külföldön lehet példákat találni.

Azzal önmagában semmi gond nincs, ha a gyerekeket terhelésnek teszik ki, de ezt ésszel kell tenni, meg kell adni nekik azokat a képességeket, amelyekkel kezelni tudják a stresszt – magyarázza a szakértő.

  • Felelős Szülők Iskolája

Felelős Szülők Iskolája

A Felelős Szülők Iskolája 2010 óta működő aktív szakmai és civil közösség, mely keretén belül az ideális gyermeknevelésre, az „elég jól” működő családra és a felelős szülői attitűdre keressük a válaszokat.

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.