A „legrosszabb” gyerek is jó akar lenni, ha jónak látják

A „legrosszabb” gyerek is jó akar lenni, ha jónak látják

Nagyon nehéz megtalálni az arany középutat a gyereknevelésben éppúgy, mint az élet minden területén. Ha a családban valamelyik gyereknek amúgy is nehezen megy az iskola, mondjuk, figyelemzavar vagy egyéb eltérés miatt, nem intézhetjük el annyival, hogy: „Te hülye vagy, fiam, úgysem lesz belőled semmi!” Nem is gondolnánk, milyen sokszor előfordul, hogy egy-egy meggondolatlanul, dühösen odaszúrt mondattal milyen sokat árthatunk a gyereknek.

A szavak csodálatos erejét még a legnehezebb helyzetben sem feledhetjük el. Ha hiszünk a gyerekben, ő is hinni fog magában. Both Gabi nagyon szubjektív írásából idézünk a wmn.hu oldalról.

Rossz gyerek – rossz tanuló?

Úgynevezett „deviáns gyerek” voltam. Az alsó tagozatban még nem határozta meg a tanulmányi eredményeimet a viselkedésem, mert a tanítóim szoros védőhálót vontak körém. Oké, simán betelt az ellenőrzőm az év vége előtt a különböző figyelmeztetésekkel és rovókkal, de miután gond nélkül teljesítettem az elvárásokat, és négyesnél rosszabb jegyet soha nem vittem haza, ezért mindig elmondták rólam: „Mennyire jó eszem van, csak lusta vagyok, és égetnivalóan rossz kölyök.” És én ebből igyekeztem csupán annyit meghallani, hogy „jó eszem van”. Bár soha nem értettem, miért címkéznek állandóan. Egy cseppet sem voltam lusta, de kétségtelenül csak azt tanultam meg, ami érdekelt. A matematika nem tartozott ezek közé, mégis simán elevickéltem egy erős négyessel, viszont nagyjából éjjel-nappal olvastam. Igen, éjjel is a takaró alatt. A Google helyett az elemlámpa volt a barátom.

Deviancia és/vagy tehetség?

Vekerdy Tamás szerint: „A tehetség deviáns, ezt a leghatározottabban állíthatom.” Az iskolai órák többségét masszív unalomban töltöttem, és aki unatkozik, az, ugye, mindenféle mást csinál, hiszen nem figyel oda. Én például többnyire verseket írtam, vagy olvastam a pad alatt. Volt olyan tanárom, akit ez nem zavart, és megoldotta a helyzetet. Például úgy, hogy velem olvastatta föl az osztálynak a tankönyvből azokat a részleteket, amelyeket be kellett vágnunk. Fizika- és földrajzórán is ezt a technikát alkalmazta két szeretett tanárom.

Miután hangosan, artikuláltan olvastam, ezért ők közben pihentek, a többiek meg tőlem szívesebben hallgatták a tudnivalókat, ezért jobban figyeltek. Én pedig – ha akartam, ha nem – megjegyeztem a legfontosabbakat, hiszen a hangos olvasás közben mindig értelmeztem is az információkat.

Így mindenki jól járt. Ennyire egyszerűen megoldották a devianciát. Tehetségesen olvastam szövegeket, ők pedig kiaknázták ezt, egyben a problematikus viselkedésemet is megelőzték azzal, hogy érdekeltté tettek az órák menetében.

Versek, könyvek és szamárpad

Szinte minden versmondó versenyt megnyertem, és minden évben dicséretet kaptam magyarból meg nyelvtanból. A szünetekben többnyire a könyvtárba rohantam, hogy valami jó könyvre tegyek szert. Fölső tagozatban már tényleg semmi más nem érdekelt a könyveken meg a verseken kívül. A poroszos nevelésnek „köszönhetően” elég hamar a szamárpadban találtam magam. Nem minden órán, de törin mindig. Kifejezetten pikkelt rám a tanárnő. Mielőtt a szamárpadba kerültem, előfordult, hogy én súgtam meg a barátnőmnek a válaszokat, ő ötöst kapott, én meg hármast. Pedig a válaszok ugyanazok voltak. Irtózatosan bántotta az igazságérzetemet ez a nyilvánvaló kivételezés, és hangot is adtam neki. A jutalmam az volt, hogy a következő dolgozatomra már csak kettest kaptam.

Jó gyerek – rossz tanuló?

Szinte elképzelhetetlen volt a szocializmusban, hogy az úgynevezett „jó gyerekek” rossz jegyet kapjanak. Ahogy az is, hogy a „rossz gyereknek” elkönyveltek jobb jegyet kapjanak, mint a „jók”. Ezt példázza a fönti eset is. A töritanár óráin valóban mindent elkövettem, hogy megfelelhessek a „rossz gyerek” címkének, de épp így volt ez fordítva is. Földrajzon, fizikán és oroszon soha nem kellett engem fegyelmezni, akkor sem, ha alapvetően nem érdekeltek a tárgyak. Mert kedveltem a tanáraimat, bíztam bennük, tiszteltem őket. Hiszen ők is ugyanígy viselkedtek velem.

Egy nagyon fontos leckét megtanultam az iskolában: a „legrosszabb” gyerek is jó akar lenni, ha jónak látják.

Fontosak a tanulmányi eredmények?

Ma már három gyerekem van, és néhány tanárom masszív véleményével szemben, miszerint „belőled soha nem lesz ember!”, mégis egész normális lettem. A gyerekeim nagyon különböznek egymástól.

A cikk folytatódik a wmn.hu oldalon, ide kattintva!

Felelős Szülők Iskolája
  • Felelős Szülők Iskolája

Felelős Szülők Iskolája

A Felelős Szülők Iskolája 2010 óta működő aktív szakmai és civil közösség, mely keretén belül az ideális gyermeknevelésre, az „elég jól” működő családra és a felelős szülői attitűdre keressük a válaszokat.

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.