A tanulás gyógyító ereje – KórházSuli Alapítvány a tartósan beteg gyerekek tanulásáért

KózházSuli

A tanulás gyógyító ereje – KórházSuli Alapítvány a tartósan beteg gyerekek tanulásáért

Folytatódott az Óvodapedagógus és Tanítóklub az ELTE TÓK szakmai partnerségével, ahol a második előadáson, a KórházSuli vezetője, Tóthné  Almássy Monika egy kevéssé ismert problémára hívta fel a hallgatók figyelmét. Egy olyan jelenségre, amelyre nincsenek felkészülve akkor, amikor gyerekközösségbe kerülnek. Gyakrabban előfordul ugyanis, mint gondolnánk, hogy egy gyermek váratlan életesemény, például baleset vagy betegség miatt hosszabb időre kimarad az iskolából. Magányosan küzdenek meg a tanulással, a tananyag pótlásával és a vizsgákkal.

 

 

 

 

Ilyenkor az egész család élete fenekestül felfordul, a trauma után jön a magány, és a bizonytalanság, akár a teljes elszigetelődés, hiszen a legfontosabb, a szociális tér esik ki az életükből, ami addig keretezte a hétköznapokat. A tartós kórházi lét pedig az önbizalom elvesztésével is jár, és miután ott mindig megmondják, mit kell tennie, így az önérvényesítő képességük erősen csökken, önállótlanok és bizonytalanok lesznek. Hosszabb idő után a kórház lesz a biztonságot nyújtó otthon, így gyakran előfordul, hogy gyógyulás után félnek visszatérni a ,,valós” életbe. Ezért van nagyon fontos szerepe a kórházpedagógusoknak, akik a tanuláson keresztül segítenek kapcsolatot tartani a külvilággal, hogy amikor aztán valaki visszatérhet normális életébe, a lelke is készen álljon majd arra, hogy ismét a korábbi közösségébe a régi iskolába járjon és ott sikeresen boldoguljon. Sokuk számára a betegség egy különleges életprogramot is hoz, hiszen lehet, hogy hosszú ideig kezelésekre, kontrollra kell járniuk, vagy éppen gyógyszert szednek egész életükben.

 

Miért fontos a tanulás? Lehet akár terápia is?

A tanulás egy eszköz,  struktúrálja a beteg gyerekek idejét, amely a kórházban eltöltött hetekben, hónapokban teljesen összefolyik. Célokat állít fel, sikerélményt ad, és azt sugallja, hogy meg fog gyógyulni, így erős motivációt jelent és hat a fizikai állapotra is. A tanulásnak a betegség során gyógyító ereje van. A KórházSulival nem szigorúan a lexikális tudásra fókuszálnak, hanem azt és úgy tanulnak, ahogy a ,,diáknak” jó. Ettől pedig végtelenül élvezetes elfoglaltság lesz az ismeretszerzés. Az oktatási rehabilitáció ezért nagyon fontos területe a gyógyulásnak, amely a gyógyító egészségügyi csapat, a család és az oktatási intézmény összehangolt munkája kapcsán valósulhat meg maradéktalanul.

 

KórházSuli - a tartós gyógykezelés alatt álló gyerekek tanulásának támogatása

 

Nagy probléma, hogy a kórházból már gyógyultan hazakerülve a gyerekek többsége nehezen illeszkedik vissza a korábbi közösségébe. Ennek vannak a betegségből fakadó neurokognitív okai, munkamemória, munkatempó lassulás, szomatikus nehézségek, vagy akár külső, testi nyomok, amelyeket az iskolának jól kell kezelnie. A diáktársaknak és a pedagógusoknak egyaránt. Éppen ezért fontos a nyílt kommunikáció és az is, hogy adott esetben a KórházSuli szakemberei személyes látogatásokkal segítsék elő ezt az adott intézményekben. Ezzel elkerülhető az, hogy bár fizikailag meggyógyult valaki, de mégsem tud visszatérni a korábbi életébe, mert nem tudja őt ebben jól támogatni az iskolai környezet.

Ez a probléma jelenleg is többezer gyermeket és családjukat érinti Magyarországon. Kórházpedagógusból pedig nagyon kevés dolgozik ma itthon. Az ő feladatuk lenne a tartósan beteg, azaz 36 napnál több időt gyógykezelés alatt álló gyerekek oktatása a kórházi kezelések során. Ráadásul a probléma csak fokozódik a hazatérés után, hiszen a súlyos betegség vagy baleset után sokszor hosszú ideig fenntartó kezelésekre, elhúzódó rehabilitációra lehet szükség. A gyerekek egy része hónapokig, akár évekig otthon van, és ebben az időszakban szinte eltűnnek a rendszerből. Az iskoláknak kötelessége hogy heti 10 órában fejlessze ezeket az otthon maradt gyerekeket, de ez legtöbbször nem valósul meg.

 

KórházSuli - a tartós gyógykezelés alatt álló gyerekek tanulásának támogatása

 

Ezért kellenek azok az önkéntesek, akik a KórházSuli program során felkészülnek arra, hogy megfelelően támogassák a gyermekeket a tanulmányaikban. Hogy milyen módon teszik ezt?

A Kórházsuli program segítségével az aktív kórházi kezelés után, az otthoni rehabilitációs időszak ideje alatt a gyógyuló fiatalokat önkéntes egyetemistákkal kapcsolják össze, akik heti rendszerességgel tanulnak a gyerekekkel. Középiskolás önkénteseik egyedi, személyre szabott tananyagokkal teszik érdekessé a közös munkát. A  tananyag átadatásán túl társaságot, célokat és jövőképet adva ezzel.

 

A Kórházsuli program feladatai mostanra meghatványozódtak, hiszen a Covid járvány után ugrásszerűen megnőtt a mentális problémákkal küzdő gyerekek száma is, akik az egészségügyi ellátórendszer leterheltsége miatt is tömegével várnak támogatásra. Ez a pedagógusoknak, és a családoknak is új kihívást jelent.

 

Kótházból suliba számla

 

Azt, hogy miként kell jól segíteni a hosszú gyógykezelés alatt álló gyerekeknek, az egy kiadványuknak hála, már könnyen áttekinthető formában elérhető. A pedagógusoknak és szülőknek szánt könyv érinti a legtöbb krónikus és súlyos betegséget, amellyel a pedagógusok találkozhatnak. Az ausztrál Ronald McDonald House Charities szervezettel való együttműködés során egy Ausztráliában már évek óta aktívan használt módszertani segédlet vezeti a szakembereket, ha például cukorbeteg, asztmás, vagy egyéb problémákkal küzdő gyermek jár a csoportjukba.

 

Kórházból suliba kiadvány

 

A legfontosabb cél, hogy a gyerekek és családjaik egy krízishelyzetet követően is tartozzanak valahová, ahol támogatást kaphatnak. Ahol jól képzett szakemberek támogatják az oktatási rehabilitációs útjukat. A kórházban, az otthoni lábadozás során és a visszatérést az eredeti intézményükbe. Ahogy a KórházSuli szakemberei, önkéntesei is hangsúlyozzák: a tanulásnak és a közösségnek gyógyító ereje van.

 

 

  • magyar tanár, újságíró, sportszülő

Fülöp Bea

Újságíró, magyartanár és két sportoló gyerek anyukája. Sokévnyi rádiós riporteri munka után fiam születésével elindult egy olyan változás, amely sok újdonságot, fejlődést hozott.

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.