Házi feladat helyett – Jocó bácsi 3 alternatív módszere

szomorú gyerek

Házi feladat helyett – Jocó bácsi 3 alternatív módszere

Örök téma az oktatásban a házi feladat. Ennek a létjogosultságában sokszor még a tanárok sem értenek egyet. Íme néhány példa az ország töritanárától, Balatoni Józseftől.

A saját gondolataimról és a saját tantárgyamról, a történelemről tudok csak véleményt alkotni – írta Jocó bácsi a wmn.hu oldalon. A klasszikus értelemben vett házi feladatban egyáltalán nem hiszek. Évek óta nem használom a munkafüzetet, és a tankönyv által adott gyakorló kérdéseket sem.

Ugyanis sokszor én sem értem, valójában mire gondolhat a feladat szerzője, és azt sem, hogy milyen választ vár el a diáktól.

Akkor meg minek is használjuk, ha nem jó, és semmit nem fejleszt? Mert igenis azt vallom, hogy olyan házi feladatot lehet, sőt kell is adni, ami valamilyen képességet, kompetenciát fejleszt a gyerekben. Most vegyünk sorra néhányat, mik is lehetnek ezek. (Nem  fontossági sorrendben!)

1. Önálló jegyzet készítése

Valahogy meg kell nekik tanítani, hogyan tudják ők maguk kiemelni egy szövegből a lényeget, és saját maguknak használható jegyzetet készíteni. Mert sajnos azt nem tudnak. Nagyon nem. Az iskolában ugyanis legtöbbször a tanárok által készen kapnak egyféle jegyzetet, amit csak le kell írni a tábláról.

Aztán amikor meg otthon kellene jegyzetet csinálni, akkor sok esetben csak kimásolják a tankönyv mondatait. Annak aztán végképp semmi értelme.

2. Projekt

Ez az a házi feladat, aminek van értelme, hasznos és még élvezetes is tud lenni. Itt olyan feladatokra gondolok, amelyeket viszonylag hosszabb idő alatt, saját kutatómunkát végezve tudnak a gyerekek elvégezni. Ilyen nálam például a saját családfa vagy az iskolatörténet kutatása, interjúk készítése, oktatóvideók forgatása, reklámfilm gyártása, képregény rajzolása, stb…

Fontos, hogy ne adjunk nagyon konkrét feladatokat, utasításokat, hagyjuk meg a diákok döntési szabadságát. Határozzuk meg a korszakot, de azon belül ők választhassák ki a témát és a feldolgozás módszerét. Közösen, együtt tűzzük ki a határidőket, így sokkal motiváltabbak lesznek a diákok, és jóval lelkesebben fogják elvégezni a feladatot.

A cikk folytatása, teljes változata a wmn.hu oldalon olvasható.

  • Felelős Szülők Iskolája

Felelős Szülők Iskolája

A Felelős Szülők Iskolája 2010 óta működő aktív szakmai és civil közösség, mely keretén belül az ideális gyermeknevelésre, az „elég jól” működő családra és a felelős szülői attitűdre keressük a válaszokat.

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.