Hogyan számoljunk a következő iskolaévvel?

Hogyan számoljunk a következő iskolaévvel?

iskolataskaIgaz, hogy alig kezdődött még el a nyári szünet, nem árt, ha tudjuk, hogy a következő tanévben mikor, mire számíthatunk. Naptárakat elő!

Nem sokan gondolnak most a 2016/2017-es tanévre, még az iskolás korú gyermekek szülei sem, de úgy tűnik, nem árt, ha összeszedjük, mire is kell számítani a következő iskolai évben. Mikor lesznek a szünetek, a fontos ünnepnapok és pihenőnapok. Így talán könnyebb lesz megtervezni már jó előre, mikor érdemes szabadságot kivenni, és mikor lehet hosszú hétvégére számítani -hívja fel a figyelmet a csalad.hu.

A 2016/2017-es tanév első tanítási napja szeptember 1. csütörtök lesz. A tanévben összesen 182 tanítási nap lesz. A szeptember pedig normál rendben, minden hétköznap tanulással telik majd az iskolákban. Az első naptárváltozás október 15-re esik, amely szombati napként is munkanap lesz. Méghozzá azért, hogy a november 1. kedd – a Mindenszentek, halottak napja időszak – előtti hévége négy napos lehessen. Az őszi szünet ugyanakkor szintén ide, október végére esik, vagyis a fenti változás igazán a szülőket érinti. A diákok ugyanis már október 28-tól élvezhetik a pihenést egészen november 7-ig. Az lesz a szünet utáni első tanítási nap.

Ezután egészen december közepéig naptár szerint élhetjük az életünket. A téli szünet előtti utolsó tanítási nap december 21. szerda lesz, és a szünet egészen január 3-ig, keddig tart majd. Ezen belül a szülők december 24-26 között, tehát szombattól hétfőig maradhatnak biztosan otthon.

A tanítási félév január 20-án ér véget. Ekkor érkeznek a félévi bizonyítványok. De újabb szünnap csak március 15-én, szerdán várható a nemzeti ünnep miatt. A tavaszi szünet április 13-tól 18-ig tart majd, és ezen belül a szülők is kiélvezhetik a húsvéti hosszú hétvégét. Amely után nem is sokkal ismét három napos pihenés következik, mert május 1. jövőre hétfőre esik. A középiskolai ballagások május 6-án várhatók, 8-ától pedig kezdődnek az érettségik, ami az középiskolák első három évfolyamában tanulóknak néhány nap érettségi szünetet jelent majd.

Pünkösd hétfő, június 5-én lesz, ami ismét három napos hétvégét jelez, hogy egy utolsó nekirugaszkodással a fiatalok június 15-től élvezhessék majd a nyári szünetet.

kép: hellodelsomogy.hu

Felelős Szülők Iskolája
  • Felelős Szülők Iskolája

Felelős Szülők Iskolája

A Felelős Szülők Iskolája 2010 óta működő aktív szakmai és civil közösség, mely keretén belül az ideális gyermeknevelésre, az „elég jól” működő családra és a felelős szülői attitűdre keressük a válaszokat.

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.