Indul a Felelős Szülők Iskolája SzabadEGYETEM! – Arccal az iskola felé videó a tanévkezdéshez

Indul a Felelős Szülők Iskolája SzabadEGYETEM! – Arccal az iskola felé videó a tanévkezdéshez

A Felelős Szülők Iskolája társadalmi szervezete több, mint 10 éve közösséget és tudást kínál azoknak a szülőknek és gyerekekkel foglalkozó szakemberenek, akik nyitottak új nevelési módszerekre, pszichológiai és edukációs felfedezésekre, megvilágításokra. A 2022/2023-as tanév újdonsága az online elérhető SzabadEGYETEM lesz, egy videó- és szakmai cikk tár, mely a gyereknevelés, iskolaválasztás-iskolaérettség, szülői minták, játékfüggőség, generációs szakadékok áthidalására, dac, hiszti korszak és a félelemek, szorongások okainak felismerésére is ad iránymutatót, szakemberektől szülőknek, nagyszülőknek, de akár tanároknak, gyerekekkel foglalkozóknak is.

 

Szeretnénk segíteni a gyereknevelés rögös útján, hogy még jobb szülőkké és szakemberekké váljanak azok, akik csatlakoznak Hoozánk, hogy megtalálják saját egyensúlyukat, családi, gyereknevelési receptjeiket. Ezért sokak kérésére, online platformon, így mindenki számára neki ideális időben elérhetővé teszünk olyan szakmai beszélgetéseket, melyek a gyereknevelés aktuális kérdéseire, buktatóira hívják fel a figyelmet és megoldást kínálnak a problémákra. Reméljük, minél többen csatlakoznak a Felelős Szülők Iskolája SzabadEGYETEM hallgatóihoz! – mondja Tibenszky Moni Lisa, a Felelős Szülők Iskolája alapítója, a kezdemezés egyik megálmodója.

 

Kiknek szól a Felelős Szülők Iskolája SzabadEGYETEM?

 

  • óvodás, iskolás, középiskolás gyerekek szüleinek, nagyszüleinek
  • nevelőknek, óvodapedagógusoknak, tanítóknak, tanároknak
  • szociális, mentálhigiénés területen dolgozóknak, iskolapszichológusoknak

 

Miért jó csatlakozni? Mit kapunk érte?

Az első videónk ingyenes,  amelyet ITT kérhet is bárki,  a további videók megtekintéséhez, szakmai cikkekhez és szakértőinkkel való személyre szabott konzultációs lehetőséghez zárt Facebook csoport, illetve Zoom videós konferenciák keretében juthatnak majd hozzá az érdeklődők. A tagsági díj jelképes havi szinten, egy mozijegy ára (3.000 Ft), amelyért cserébe minden szakmai tartalomhoz hozzáférést biztosítunk. Izgatottan várjuk mi is az indulást, amit a tanévkezdéshez időzítünk. – meséli Vargacz Alexandra, a Felelős Szülők Iskolája ügyvezetője, a SzabadEGYETEM másik ötletgazdája.

 

Miről szól az ARCCAL AZ ISKOLA FELÉ videó, amihez most ingyen hozzájuthat bárki? 

 

Felelős Szülők Iskolája SzabadEGYETEM

 

ARCCAL AZ ISKOLA FELÉ – ráhangolódás, készülődés, „iskolafóbia”

Szakértők:

Sólyom Brigitta, pszicho-pedagógus, terapeuta

Balatoni József, alias Jocó bácsi, történelemtanár, író

Fegyverneki Gergő, digitális médiaszakértő, író

Moderátor: Tibenszky Moni Lisa, újságíró, a Felelős Szülők Iskolája alapító-ügyvezetője

 

A tartalomról:

  • Kell-e fejleszteni a gyereket már iskolakezdés előtt? Kisiskoláskorban, ha igen, milyen módszerekkel?
  • Normálistól eltérő fejlődésű gyermek…de mi a „normális”?
  • Hogyan lehet egészséges arányt húzni a digitális tér és a valós élet – játékok, közösségi élet – között?
  • Miként kapcsolódjunk a kisgyermekkel, miként a kamaszokkal?
  • Játékos tippek az iskolában tanultak felidézésére – Jocó bácsi élménypedagógiai tippjei
  • Valós félelemek, szorongások és akár ezek testi tünetei is jelentkezhetnek- a szeptemberi iskolakezdéskor? Ha igen, miként segítsük meg a gyermeket?
  • A vakáció utolsó napjai, a tanév első hetei – ráhangolódás, tervezés, keretek

 

HA ÉRDEKEL A VIDEÓ, KATTINTS ÉS KÉRD!

 

 

További tervezett előadások és szakértők: 

 

  • Sólyom Brigitta, pszicho-pedagógus, terapeuta, Csodakapu Közhasznú Alapítvány

ÓVODA ISKOLA ÁTMENET – Tanítható-e a tanulás?

tanulási típusokról, módszerekről, fejlesztésről óvodás, kisiskolás szülőknek

 

  • Szigeti Mónika, klinikai szakpszichológus

Szorongások, félelemek gyermekkorban – felismerés, módszerek, megoldások

 

  • Fegyverneki Gergő, digitális médiaszakértő –

Játékfüggő-e a gyerekem? – Digitális szabályok, hatások és veszélyek

 

  • Kerekes Vali, játék és mesekutató, író

Gyermekkori önbizalom, önismeret megsegítése mesével – érzelmi intelligencia fejlesztés

 

  • Szigeti Mónika, klinikai szakpszichológus

Szülői önismeret, szülői elvárások – hogyan ne legyek „kevés” vagy „túl sok”?

 

  • Balatoni József, alias Jocó bácsi, történelemtanár, író

Kamasz(h)arcok – dac, hiszti, motiválatlanság, útkeresés – hogyan kezeljem a kamasz gyerekem?

 

  • Steigervald Krisztián, generációs szakértő, író

Trunk Tamás, Z generáció szakértő, influencer

Hogyan értsünk szót egymással?! – Generációs eltérések, félreértések, adottságok

 

 

Az edukációs beszélgetéseken egy-egy témát átlagosan 45 percben taglalunk, beszélgetés formájában. A beszélgetések moderátora, háziasszonya Tibenszky Moni Lisa, újságíró, a Felelős Szülők Iskolája alapító-ügyvezetője.

 

 

  • Felelős Szülők Iskolája

Felelős Szülők Iskolája

A Felelős Szülők Iskolája 2010 óta működő aktív szakmai és civil közösség, mely keretén belül az ideális gyermeknevelésre, az „elég jól” működő családra és a felelős szülői attitűdre keressük a válaszokat.

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.