„Már négy éve nem adok házi feladatot, ugyanis mindent megcsinálunk az órán”

„Már négy éve nem adok házi feladatot, ugyanis mindent megcsinálunk az órán”

Kertész Gábor (a diákjainak csak Herr Kertész) tíz éve még a Nők Lapja újságírójaként dolgozott Budapesten. Nemrég Svájc leginnovatívabb tanárának választották egy közönségszavazáson. Hogyan lesz egy magyar újságíróból Svájc legmenőbb tanára? Erről beszélgettünk. Az nlc.hu cikke.

 

Nemrég megválasztottak téged Svájc leginnovatívabb tanárának. Mesélnél arról, hogyan kaptad ezt a címet, és mit jelent ez pontosan?

Egy Zürich melletti falu iskolájában tanítok. Működik itt egy alapítvány, aminek az a neve, hogy Educreators: ők azzal foglalkoznak, hogy megpróbálják elősegíteni a digitalizációt az iskolákban. Van egy programjuk, aminek keretében minden évben szétosztanak százezer frankot (kb. 33 millió forint) tíz svájci iskolai projekt között. Olyan projekteket támogatnak, melyek szerintük előrébb viszik a digitalizációt az oktatásban. Erre jelentkeztem a Chrome Squad nevű projektemmel. A lényege az volt, hogy akartam csinálni egy klubot az iskolában, ahol a diákok elkezdhetnek first level supportot (első szintű támogatást) csinálni a diáktársaiknak és a tanároknak. A tanítás mellett pedagógiai ICT supporter vagyok, és arra gondoltam, hogy sokkal hatékonyabb lenne, ha lenne pár általam képzett diák, akik ezt a feladatot átvennék tőlem. Nemcsak nekem lenne könnyebb dolgom és kevesebb munkám, hanem a diákok is egymástól tanulhatnának, aminek pedagógiai szempontból sokkal több értelme lenne.

 

Beavatsz, hogy mit jelent az pontosan, hogy pedagógiai ICT supporter?

Egyre több a számítógép és a média az iskolában. Az alapgondolat az, hogy ha már megvannak az eszközeink, használjuk is őket, és úgy használjuk őket, hogy ennek pedagógiai szempontból legyen értelme.

 

De az is hozzám tartozik, ha a diákok megkérdezik, hogy hogyan kell például prezentációt készíteni. Csinálni akartam egy klubot, ahová a végzősök jöhetnek, hogy aztán ők taníthassák a többieket a számítástechnikai eszközök használatára. Ezzel a projektemmel pályáztam az Educreatorsnél, mert egy dolog hiányzott ehhez: a pénz. Nem akartam elvárni, hogy a gyerekek a szabadidejükben dolgozzanak anélkül, hogy bármit is kapjanak cserébe. Az elég gyorsan kiderült, hogy a tanórák kereteibe ez nem fér bele, az iskolának pedig nem volt erre pénze, így jött az ötlet, hogy pályázaton próbáljak pénzt szerezni.

 

 

A tízezer frankból konkrét fizetést adsz nekik?

Nem, de az simán belefér, hogy havonta mindegyiküket meghívom egy pizzára, elmegyünk kirándulni a Csodák Palotájába, illetve mindegyikük kap egy menő Chromebookot. Így tudom megbecsülni a munkájukat. Én kiképzem őket a klub keretében, ők pedig bármikor, akár a nagyszünetben is elérhetők a többi diák vagy akár más tanárok számára, és segítséget tudnak nyújtani.

 

Hány éves tanulókkal dolgozol?

Felső tagozatban tanítok, ami azt jelenti, hogy 13-14-15 évesekkel foglalkozom, de ebben a programban a végzősök, vagyis a 14-15 évesek vehetnek részt.

 

Sok pályázótársat sikerült magad mögé utasítanod?

130 pályázat érkezett az alapítványhoz, és ebből tízet válogattak ki, köztük az enyémet is. Ez történt szeptemberben, és utána el is indítottam a projektet. Hat helyet hirdettem meg belőle, mert egyrészt nem akartam, hogy nagyon gyorsan elmenjen a pénz, másrészt így valóban a legtehetségesebb és legszorgalmasabb tanulókkal dolgozhattam. Aztán decemberben kiderült, hogy a médiapartnerek – például az itteni Blick – egy másik alapítvánnyal karöltve csinálnak egy különdíjat egy közönségdíj formájában, ahol az emberek a tíz nyertes projekt közül választhatják ki maguknak a legszimpatikusabbat. Ezt sikerült megnyernem.

 

Itt mi volt a nyeremény?

Itt is tízezer svájci frank, de ezt most nem a diákokra, hanem a saját továbbképzésemre költhetem: 3-4 tanártársamat elvihetem egy tanulmányútra egy általam kiválasztott, haladó szellemiségű európai iskolába, hogy közelről tanulmányozzuk az oktatási módszereiket.

 

Azért elég nagy dolog, hogy hazai terepen meg tudtad verni a tősgyökeres svájci tanárokat, igaz?

A szavazatok 39 százalékát kaptam. Elkezdtek rám szavazatokat toborozni a diákjaim, rajtuk kívül pedig megkértem az itteni magyar közösséget helyi Facebook-csoportokban, hogy szavazzanak rám. Volt egy nekik szóló YouTube sorozatom tavaly nyáron az itteni iskolákról, így viszonylag sokan ismertek közülük. Ezenfelül egy magyarországi tanár ismerősöm is hirdette az igét különféle magyarországi tanáros Facebook-csoportban, de el kell ismernem, hogy nagyon sok szerencsém is volt. A falu neve, ahol tanítok, B betűvel kezdődik, így én voltam az első a listán. Bárki, aki elkezdett olvasni erről, az én projektemet még biztosan végigolvasta. Valamint a felhívásnál az én fotómat rakták ki fő képként, ami szintén nagyobb figyelmet irányított rám. Ez persze csak teória, nem tudhatom biztosan, de úgy gondolom, hogy ez is hatással lehetett az eredményre. Vicces volt, amikor a diákjaim azzal álltak elő, hogy vásároljak egy-két botot (automatizáló programot). Mondtam nekik, hogy gondoltam rá, de ha kiderülne, hogy Svájc legjobb tanára botokat vásárol és ezzel nyer, az nem lenne túl elegáns. (nevet)

 

Egy ilyen győzelem után emelt fejjel közlekedik az ember az iskolában és a faluban?

Ez amolyan 15 perc hírnevet jelentett. A koronavírus miatt a hatását inkább online érzékelem úgy, hogy szakmai körökben sokan bejelölnek Linked In-en. Ennek amiatt örülök, mert már két éve dolgozom egy projekten: egy amerikai oktatási módszert szeretnék bevezetni német nyelvterületen. Most tart ott a projekt, hogy elindíthatom, és jókor jött ez a győzelem, mert a hatására komolyan vesznek.

 

 

Elmeséled, mi ez az új projekt?

Nem tudom, Magyarországon mi a helyzet, mert ott sosem tanítottam, de itt Svájcban az jelenti a legnagyobb kihívást, hogy a társadalmi elvárások, a gyerekek elvárásai, a magaddal szembeni elvárások és a régi struktúra egy olyan kombinációt adnak össze, hogy gyakorlatilag lehetetlen elvégezni azt a feladatot, amire felvettek. Nem tudsz egyszerre gyerekeket nevelni, XXI. századi kompetenciákat oktatni, kedves lenni, valamint felkészíteni őket a felvételire és az iskola utáni életre is. Ennek hatására rengeteg tanár ég ki fiatalon, és hagyja el idő előtt a pályát. Én is átéltem a burnout-ot hat évvel ezelőtt, amikor úgy éreztem, hogy bármennyit dolgozom munkaidőn túl is, egyszerűen nem jön ki a matek, és nem készülök el a feladataimmal.

 

Arra a következtetésre jutottam, hogy a technológia segítségével érhetem el legkönnyebben a célomat. Első körben a saját adminisztrációmat sikerült automatizálni, amivel rengeteg időt spóroltam, és el is múlt a burnoutom. Ekkor kezdtem el gondolkodni azon, hogy a gyerekeknek hogyan tudnék segíteni. Rátaláltam egy módszerre, amiről 2019-ben jelent meg egy könyv: az a neve, hogy Edu Protocols, és segíti a tanárokat abban, hogy kevesebbet dolgozzanak, ezzel együtt mégis jobban tanítsanak, vagy legalábbis ne rosszabbul. A régi, feladatlapok kitöltésével járó klasszikus oktatást ez a módszer gyakorlatilag kidobja. Nem tárgyi tudást próbál átadni, hanem XXI. századi kompetenciákat fejleszteni a gyerekekben: ezek a kommunikáció, a kollaboráció, a kritikus gondolkodás és a kreativitás. Azért ezek a fő kompetenciák, mert ezeket jelenleg még nem lehet automatizálni. A kiindulási pont az, hogy a világ rohamosan fejlődik, a tárgyi tudás könnyen elavulhat, de a kompetenciákra biztosan sok év múlva is szükség lesz. Az a kérdés, hogy ezeket a kompetenciákat hogyan tudjuk átadni. Az Edu Protocols fő gondolatai, hogy az óra és a feladatok keretei változatlanok, de azon belül már kreatívan lehet működni. A másik alapgondolat, hogy a gyerekek nemcsak papírral dolgoznak, hanem minden alkalommal csinálnak valamilyen terméket, legyen az egy újságcikk, egy videó, egy prezentációs film vagy épp építenek valamit. Fontos az is, hogy a gyerekek folyamatos idődrukk alatt dolgozzanak. Ha azt mondod a diákoknak, hogy van valamire harminc percük, húsz percig nem csinálnak semmit, és az utolsó tíz percben kezdenek el dolgozni. Az idődrukk lényege, hogy csak tíz percet adjunk nekik: akkor ugyanannyit fognak dolgozni, mintha harminc percet adnék nekik, viszont a maradék húsz percet az órán tudom használni. Ennek nagy előnye a diák számára, hogy én már négy éve nem adok házi feladatot, ugyanis mindent megcsinálunk az órán.

 

A cikk folytatása az nlc.hu oldalon olvasható.