Ingyen tankönyv, változó értékélési rendszer, megszűnő magántanulói státusz – az új köznevelési törvény „újdonságai”

gyerek színez

Ingyen tankönyv, változó értékélési rendszer, megszűnő magántanulói státusz – az új köznevelési törvény „újdonságai”

A kormány a 2020/21-es tanévtől kivezetné a magántanulói jogviszonyt, helyette az érintettek a jövőben egyéni tanrendet kérhetnek – többek között ez áll az Emmi szerdai közleményében, amelyben a köznevelési törvény új módosítását ismertetik.

Az EMMI közleménye szerint össztársadalmi érdek, hogy a gyermekek iskolába járjanak és végzettséget szerezzenek, ezért a magántanulói státusz helyett ezentúl egyéni tanrend kérhető, ha a tanuló egyéni adottsága, sajátos helyzete indokolja, és az a tanuló fejlődése, tanulmányainak eredményes folytatása és befejezése szempontjából előnyös – írta az Index.

Ugyanez a törvénymódosítás másképp is hozzányúl a tanulási nehézségekkel küzdő gyermekek ügyéhez, az ellenzék által korábban Taigetosz-törvényként emlegetett szabályozást korrigálja az Alkotmánybíróság felhívására. A nagy felháborodást kiváltó törvény a beilleszkedési, tanulási, magatartásbeli (BTM) problémákkal küzdő gyerekektől elvette azt a lehetőséget, hogy felmentést kapjanak az osztályozás alól.

Most egy új fogalmat illesztenek a köznevelési törvénybe, a fejlesztő pedagógiai ellátást, vagyis a BTM-tanulók tantárgyi felzárkóztatására és készségfejlesztésére irányuló kötelező foglalkozást. Azt szeretnék, hogy az érintett gyerekek fejlesztése a tantárgyi felzárkóztatást végző közismereti pedagógus és a speciális tudású fejlesztő pedagógus közös összehangolt tevékenységének eredményeként valósuljon meg.

Változik a diákok nyilvántartását ellátó állami szerv is „annak érdekében, hogy minden gyermek és minden tanköteles tanuló időben megkapja a számára szükséges fejlesztést, nevelést-oktatást”.

Az indoklás szerint az egységes, országos hatáskörű szervre telepített nyilvántartási feladatokkal átláthatóvá, egyben kezelhetővé válik a gyermekek, tanulók intézményes nevelésben-oktatásban való részvétele. A nyilvántartást vezető szerv minden egyes esetben megteszi a szükséges lépéseket, kezdeményezve a megfelelő eljárást azon gyermekek, tanulók érdekében, akiknek óvodai, iskolai elhelyezése nem valósul meg.

(Index)

  • Felelős Szülők Iskolája

Felelős Szülők Iskolája

A Felelős Szülők Iskolája 2010 óta működő aktív szakmai és civil közösség, mely keretén belül az ideális gyermeknevelésre, az „elég jól” működő családra és a felelős szülői attitűdre keressük a válaszokat.

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.