Iskolakezdési támogatás 2019

kislány bekukucskál egy kék ajtón

Iskolakezdési támogatás 2019

Bár a cafeteria kedvező adózásának megnyirbálásával már az iskolakezdési támogatás sem olyan kedvezően adható, mint korábban, a munkáltatók egy része mégis megőrizte ezt a juttatást.

Az iskolakezdési támogatás már kedvezőtlenebbül adózik, viszont a korábbi szigorú szabályozás sem vonatkozik már rá.

A munkáltatóra van bízva, hogy mekkora összeget ad ezen juttatás formájában, azt mikor adja és milyen módon, vázolta a HR Portalnak Fata László, juttatási szakértő. Akár bérszámfejtheti is minden munkavállalónak, adhatja készpénzben vagy utalvány formájában is.

Az iskolakezdési támogatás a bruttó minimálbér 30%-áig adható, ami idén (maximum) 44.700.- forintot jelent a családoknak, és ezt gyermekenként évente egyszeri alkalommal mindkét szülőnek adhatják a munkaadók – írta a hitelforum.hu.

Fontos tudnivaló: a munkáltató dönthet úgy is, hogy mindkét szülő kap iskolakezdési támogatást még abban az esetben is, ha ugyanott dolgoznak. Feltétel az is, hogy a szülő legyen családi pótlékra jogosult. Az utalvány felhasználható az említett célokra a tanév első napját megelőző 60. naptól egészen az érintett naptári év utolsó napjáig. Csak az általános-, és középiskolás gyermekek számára szükséges taneszközök, tankönyvek és ruházati termékek vásárolhatóak belőle kb. 14.000 üzletben.

  • Felelős Szülők Iskolája

Felelős Szülők Iskolája

A Felelős Szülők Iskolája 2010 óta működő aktív szakmai és civil közösség, mely keretén belül az ideális gyermeknevelésre, az „elég jól” működő családra és a felelős szülői attitűdre keressük a válaszokat.

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.