Itt az új őrület: a Squid Game-et másolva egymást verik a gyerekek
Éberségre szólította fel egy angol iskolai tanács a szülőket, akiket arra kért: ne engedjék, hogy gyerekeik a Squid Game-et nézzék, mert lekoppintják a sorozat kihívásait. Hasonló figyelmeztetést adott ki egy belga iskola is, amelyben egyszerűen megverték a Netflixről lemásolt játékokból kiesett alsósokat. – olvasható az index.hu oldalon.
Bedfordshire oktatási tanácsa küldte szét a körzetéhez tartozó szülőknek az e-mailt, miután arról értesültek, „hogy gyerekek és fiatalok másolják a 15-ös korhatár-besorolású, Squid Game című új Netflix-sikersorozat játékait és erőszakos cselekményeit”.
A televíziós változatban az eladósodott versenyzők pénzért játszanak, de ha elbuknak, agyonlövik őket – amint arra a széria magyar címe, a Nyerd meg az életed is utal.
Jóllehet az adásban szereplő játékok közül többnél különleges fegyverekre és felszerelésre van szükség, némelyik a játszótéren is kipróbálható, például a golyócsata vagy a kötélhúzás erőszakos változata, amit a gyerekek is könnyedén utánozhatnak – írta a Guardian.
Sok gyerek ugyan nem nézi a tévét, de a TikTokon terjedő kihívások révén megismerkednek velük. A közösségi média felhasználói ugyanis megosztják a játékok általuk kitalált változatait.
Egyes beszámolók szerint a gyerekek fizikai erőszakkal „büntetik meg” a veszteseket. Különösen népszerű a sorozatban piros lámpa, zöld lámpa néven futó, Észak-Amerikában is elterjedt játék, amelyet az Egyesült Királyságban a nagymama lépteiként ismernek. A játékosok akkor próbálnak célba érni, amikor a játékmester hátat fordít nekik. Amint azonban a nagymama – vagy a sorozatban a hátborzongató játékbaba – megfordul, ott helyben meg kell torpanniuk.
Egy belgiumi iskolában a gyerekek – a Squid Game nyomán – a kivégzés helyett megverték azokat, akik megmozdultak.
A béguinage-i tanárok nyílt levélben hívták fel a hozzátartozók figyelmét a veszélyekre:
Kedves Szülő! Valószínűleg hallott már a Squid Game sorozatról, amelyben a szereplők gyerekjátékokat játszanak, és ha veszítenek, akkor kiesnek… A sorozat 18 éven aluliak számára tiltott erőszakos jelenetei miatt! Diákjaink is a sorozatban látható játékokat játsszák, és ha vesztenek, megverik őket… Éberek vagyunk, és megpróbáljuk megállítani ezt a kockázatos és veszélyes játékot. Számítunk az önök támogatására és együttműködésére, hogy gyermekeikben tudatosuljon, milyen következményekkel járhat ez. Szankciókat fogunk alkalmazni azokkal a gyerekekkel szemben, akik másokat megütnek, miközben maga a játék természetesen megengedett
– írták a közösségi oldalukon.
A sorozat felkavaró
Az angol iskolai tanács a Squid Game törökmézes játékával kapcsolatban is kapott figyelmeztetéseket. Ebben a játékosoknak egy tű segítségével kellett kivágniuk négy forma egyikét anélkül, hogy az alakzatot eltörnék.
Ez a játék is népszerű a TikTokon, ami félelmeket gerjeszt, mert a gyerekek megégethetik magukat a karamellizált cukorral, ha megkísérlik maguk elkészíteni a törökmézet.
A Central Bedfordshire-i tanács e-mailje szerint „a közelmúltban néhány aggasztó jelentés érkezett arról, hogy gyerekek és fiatalok még akkor is Squid Game-et utánozzák, amikor az iskolában vannak”. A Squid Game-et más platformokon, például a YouTube-on és a TikTokon is nézik. A sorozatban szereplő játékok népszerűségét kihasználva a fejlesztők a Squid Game alapján különböző minijátékokat készítettek más játékplatformokon is – figyelmeztették az oktatási szakemberek a szülőket.
Nyomatékosan javasoljuk, hogy a gyerekek ne nézzék a Squid Game-et. A műsor felkavaró, sok erőszakos tartalommal.
Más iskolák is hasonló figyelmeztetést küldtek a szülőknek. Gareth Nichols, a lincolni Sir Francis Hill általános iskola igazgatója arról számolt be, hogy „egy kis csoport, körülbelül hatéves tanulók” beszélgettek a sorozatról, és „eljátszották néhány jelenetét”.
Nichols elmondta, hogy ezek után az osztályfőnök „azonnal kapcsolatba lépett a szülőkkel, hogy tájékoztassa őket” – számolt be a BBC.
„Azt is tanácsolta a szülőknek, hogy ellenőrizzék az eszközeik beállításait, mivel a tanulók a szüleik tudta nélkül is hozzáférhetnek, és megnézhetik az adást” – tette hozzá az iskolaigazgató.
A cikk folytatása az index.hu oldalon olvasható.