Osztálykirándulás szezON – Megúsztuk

Osztálykirándulás szezON – Megúsztuk

Két év ottalvós kirándulás kimaradás után nagyon izgalmas nekiindulni. Most végzős osztályok szinte teljesen elbukták ezt az élményt, és ez nagyon meg is látszik a rutinjukon, vagyis annak hiányán.

 

Arra számítottunk, hogy a pandémia nyomot hagy a gyerekek lelkén is, de azt nehéz volt felmérni előre, hogy mennyire mélyen és milyen hosszan gyűrűzik be a hétköznapokba a közvetlen veszély elmúlása után. Mára azért egyértelmű, hogy egy sor szociális készség elmaradt, nem alakult ki, nem úgy működik. Nehezebben viselik egymást hosszú távon, gyakrabbak és intenzívebbek a konfliktusok, többen szoronganak, nehezen találják fel magukat társaságban.

Nos így indultunk neki a magyar tengernek. Kétosztálynyi nyolcadikos, két tanár, két szülő. A 6 órakor induló helyi járaton ülve azért erősen elgondolkodtam azon, hogyan jutottam ide és tényleg kell-e ez nekem. Ha felmerülne a kérdés, miért nem béreltünk saját buszt, nos ma ez már szinte megfizethetetlenné vált. És az sem baj, ha  megtanul vonatozni, buszozni az ifjúság, hiszen többnyire autós gyerekek, akik közül sokan soha, vagy éppen nagyon ritkán vonatoznak.

Nem vicc, hogy a vágány megkeresése, az irány megtalálása is járt némi kihívással. Aztán jön a hogy kell utazni a vonaton úgy, hogy másnak se tegyük ezt az időt pokollá, avagy a kulturált közlekedés szabályai. Mennyit káromkodunk, milyen hangerővel beszélünk, röhögünk, átadjuk-e a helyünket és azt hogyan tesszük.

 

A korai érkezés és az, hogy a szobák még nem állnak elfoglalásra készen, és persze a csillagok száma, vagyis annak hiánya okozott pillanatnyi ám áthidalható zavart, de az ebédre kapott rántott hús és rizs kibékített mindenkit. Igaz, hogy az vicces volt, ahogy riadt tekintettel rohangáltak a szobák között, amelyekhez nem tartozott, csak közös fürdőszoba. Úgy tűnt, percekbe telt értelmezniük a helyzetet még segítséggel is. Kellett egy kis útbaigazítás, hogy akkor most hogyan is használjuk ezt a fürdőt.

Azt remek volt látni, ahogy megérkeztünk és azonnal birtokba vették a strandröpi pályát, ami egyben foci- és kosárpálya is volt. Szinte mindenki lerúgta a cipőjét – aki nem az rájött, hogy rosszul tette – és belevetette magát a játékba. Örömmel, felhőtlenül. Ennél csak a koraeste első csobbanása volt jobb. Ahova szinte mindenki elindult törölköző és váltóruha nélkül. Végül is nem mondtuk el hússzor. Kicsit cidris volt a visszaút, de bírták.

Az esti tábortűz és szalonnasütés úgy tűnik, soha nem megy ki a divatból. Csak kiegészült egy kis mályvacukor égetéssel és némi éjszakai fogócskával. De az igazi parádé csak ez után, hajnali 1 környékén indult. A nyitva felejtett szúnyogháló nélküli ablakok és az égve felejtett villany megbosszulták magukat és a Balaton összes muslincája beköltözött a szobákba. Volt sikítás, kérek másik szobát – hiába, de egy ipari porszívó azért megoldotta a kegyetlen helyzetet és lehűtötte a kedélyeket. Miután az éjszakát mindenki túlélte és – úgy tűnt – az alkoholellenes kampány is látszólag sikeres volt, néhány órás alvás után indult az új nap és a végtelen strandolás.

 

Kiderült azért, hogy van néhány pótolni való kompetencia, mint önálló komplex problémamegoldás képessége, rugalmasság, önfegyelem, és társai. A felmerülő kérdések pedig ,,Mit vigyek magammal a strandra?”, ,,Vigyek-e hátizsákot?”, ,,Legyen-e nálam költőpénz?”, ,,Miért nem mehetek üdítőért a boltba?”, ,,Miért nem mehetek MOST a boltba?”, ,,Nem szeretem az itteni víz ízét, inkább nem iszom, bár 40 fok van” és hasonlók.

Ami igazán feltűnő viszont, hogy többen nem tudtak belemerülni a kirándulásba, nem tudták élvezni a pillanatot még a Balaton partján sem. Lődörögtek, a telefonjaikat szorongatva, szinte unatkozva. A telefon és a vásárlás lett volna a megoldásuk, e nélkül szinte szenvedtek. A virtuális lét pedig a fiúk lelkét is nagyon megtépázza, mert míg a lányoknak semmi kivetnivalójuk nem volt a fürdőruhás megjelenéssel, a fiúk egy része egyszerűen nem öltözött át, mert ,,dagadtnak” gondolta magát, nem elég kigyúrtnak. Azért ez ijesztő jelenség.

És hogy mitől olyan nagy vállalkozás egy ottalvós buli, nos leginkább a szervezéstől, ami napokat, heteket vesz igénybe és a meg nem jósolható felmerülő problémáktól. Komolyaktól, nem holmi muslincatámadásoktól, mert az szinte mulattatott. De a láz, baleset, alkohol, stb. Mindaz, ami komolyan elronthat két ilyen vicces napot. És hát valóban nem egyszerű a 48 órás szolgálat. Mondjuk kell hozzá néhány nap, hogy az ember kipihenje, meg egy hatalmas adag türelem, hogy a századik, számodra evidens kérdésre is normálisan tudj válaszolni, mert a tanítás itt kezdődik, vagyis itt válik tapasztalattá és igazi használható tudássá, az iskola falain belül szinte minden elmélet. És azt se felejtsük el, hogy az osztálykirándulások így év végén a legnagyobb lezárás, bizonyítványírás, ballagás cunami bevezetőjéhez tartoznak, vagyis tanárwellness azért, hogy pihenten vágj bele az utolsó hónapba. Aki nem hiszi, tegyen egy próbát, megéri!