Otthoni játékok, feladatok az iskolaérettség elősegítéséért

Szőke gyerekek

Otthoni játékok, feladatok az iskolaérettség elősegítéséért

Mi mindent kell tudnia egy 6-7 éves gyereknek ahhoz, hogy felkészülten vágjon neki az iskolai életnek? Milyen lelki-fizikai állapotban kell lennie, hogy ne kudarcként élje meg az első osztályt?

Noha az iskolára való felkészítés elsősorban az óvoda feladata, mégsem elhanyagolható a család szerepe a gyermek fejlesztésében – írta a csaladinet.hu.

Fizikai fejlettség

Ezzel kapcsolatban a szülő nem tehet semmit, mégis érdemes említést tenni róla. Fizikailag akkor érett a gyermek az iskolára, ha legalább 115 cm magas, a súlya pedig minimum 18 kg. Ez egyrészt azért lényeges, hogy elbírja az iskolatáskát, másrészt a túl pici gyerek nagyon hamar kifárad szellemileg is.

A fizikailag iskolaérett gyerekek testarányai már megváltoztak, eltűnt a babás pocakjuk, és megkezdődött náluk a fogváltás.

Egyensúlyérzék

A fejlett egyensúlyérzék azt jelzi, hogy a gyermek odafigyelés nélkül képes összehangolni a mozdulatait. Ha ezen a területen elmaradások vannak, ha arra kell koncentrálnia, hogy el ne essen, akkor nem marad energiája arra, hogy az egyéb iskolai feladataira összpontosítson. A megfelelő egyensúlyérzék legbiztosabb jele, ha a gyermek már tud két keréken biciklizni.

A következő otthoni feladatokkal fejlesztheted játékosan gyermeked egyensúlyérzékét:

  • Kérd meg, hogy álljon lábujjhegyen 10 másodpercre! Utána pihenő következik, majd ismételjétek meg a gyakorlatot.
  • Ha az előző pont már jól megy, járjatok lábujjhegyen!
  • Építsetek építőkockából magas tornyot, kártyából várat! Játszatok Jengát!
  • Játszatok balerinásat: két kézzel oldalt egyensúlyozva álljon fél lábra!
  • Kinyújtott karjában vigyen át egy labdát a lakás túlsó felébe!
  • Egyensúlyozzon a fején párnával!
  • Tanítsd meg rollerezni, biciklizni!

Beszédértés, beszédprodukció

A tiszta kiejtés alapvető egy első osztályos gyermeknél. A beszédhiba gyakran a helyesírást is akadályozza, előfordul ugyanis, hogy a gyermek valóban nem hallja a különbséget például a virág és a világ szavak között.

A probléma okának felderítése és kezelése logopédus feladata, de a szülő is sokat tehet azért, hogy gyermeke ne cserélje össze a hangokat. Gyakran ugyanis egyszerű figyelmetlenségről van szó, és néhány helyreigazítás után a gyerek már magától is helyesen fogja ejteni a szavakat. Különösen igaz ez azokban az esetekben, amikor képes az adott hang kiejtésére, csak bizonyos szavakban következetesen valami mást használ helyette, például csicsá-t mond cica helyett. Szintén fel lehet otthon is hívni a gyerek figyelmét a helyes artikulációra, például hogy ahol szükséges, nyissa nagyra a száját.

Figyelem

Iskolás korra alapvetőnek kell lennie annak, hogy a gyermek képes a figyelmét viszonylag hosszabb ideig is összpontosítani – akár olyasmire is, ami nem érdekli különösebben. A 45 perces osztatlan figyelmet természetesen nem lehet elvárni tőlük, hiszen ennyi idő alatt egy felnőtté is elkalandozik. A memóriajáték, a különbségkereső képrejtvények vagy a „Simon mondja” azonban játékosan fejlesztik ezt a képességet, hogy legalább annyi ideig képes legyen odafigyelni, amennyi egy hatévestől elvárható.

A felsorolás folytatása további gyakorlatokkal a csaladinet.hu oldalon olvasható.

  • Felelős Szülők Iskolája

Felelős Szülők Iskolája

A Felelős Szülők Iskolája 2010 óta működő aktív szakmai és civil közösség, mely keretén belül az ideális gyermeknevelésre, az „elég jól” működő családra és a felelős szülői attitűdre keressük a válaszokat.

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.