Virtuális Mozaik Múzeumtúra határon túl és innen – Múzeumi nap 2021. május 6-án általános- és középiskolások számára

Digitális Edukációs Múzeumi Órák 4.

Virtuális Mozaik Múzeumtúra határon túl és innen – Múzeumi nap 2021. május 6-án általános- és középiskolások számára

Újra itt a népszerű DEMÓ – Digitális Edukációs Múzeumi Órák – 4. ingyenes napja általános és középiskolások számára.

A tavalyi nagy siker után idén is megtartják a DEMÓ 4-et, mely fókuszában ezúttal a határon túli magyar kulturális, történelmi és művészeti értékek szerepelnek a helyi múzeumok közreműködésével. Az Örökség Kultúrpolitikai Intézet szervezésében megvalósuló Virtuális Mozaik Múzeumtúra határon túl és innen az általános és a középiskolások számára kínál egy rendhagyó iskolai edukációs programot május 6-án. A programra a jelentkezés már elindult, az alábbi oldalon: DEMÓ 4 regisztráció.

 

A Nemzeti Összetartozás Évéhez kapcsolódva határon túli magyar múzeumokkal együttműködésben

„A Mozaik Múzeumtúránál a kezdetektől nagyon fontos feladatunknak és célunknak tartottuk a határon túli magyar gyűjteményi anyaggal rendelkező múzeumok és kiállítások bemutatását, a velük való együttműködést, valamint a határon túli területeken élő diákok bevonását a programba. Az elmúlt években ez már számos területen megvalósult. A Kárpát-medence magyar múzeumait bemutató kiadványunkban 90 határon túli múzeum is szerepel, a különböző múzeumi rendezvényeinken rendszeres bemutatkozási lehetőséget adtunk felvidéki, erdélyi, vajdasági múzeumoknak és egy felvidéki magyar általános iskolában is jártunk, ahol a magyar múzeumokat mutattuk be az ottani diákoknak. A Mozaik Múzeumtúra 2020-21-es évadában úgy gondoltuk, hogy eljött az idő, hogy szintet lépjünk és kapcsolódva a Nemzeti Összetartozás Emlékévéhez még szorosabbra fűzzük velük a kapcsolatot, még több együttműködést, közös programot valósítsunk meg. Eddig 32 határon túli múzeum csatlakozott a Mozaik Múzeumtúrához, akiknek a bemutatkozó anyaga megtalálható a weboldalunkon. Számos közös rendezvényt is tervezünk a jövőben, ezeknek az első állomása a DEMÓ 4. nap, amelyet az újonnan csatlakozó határon túli múzeumok köré szervezünk, az ő virtuális tartalmaikat mutatjuk be.” – fogalmazott Makranczi Zsolt, az Örökség Kultúrpolitikai Intézet igazgatója, a Mozaik Múzeumtúra vezetője.

 

DEMÓ 4

 

Közel 20 múzeum feladataival készülnek

Az eseményen közel 20 múzeum vesz részt Felvidéktől Erdélyen és a Muravidéken át egészen az Őrvidékig, akikkel a digitális térben kalandozhatnak a diákok előre megadott feladatok, virtuális séták, online kvízek, edukációs videók használatával. A programon tavaly közel 20 ezer diák vett részt. A nagyszabású iskolai programot megvalósító Felelős Szülők Iskolája bízik abban, hogy bár a pandémiás helyzet szülte online oktatás vége felé tartunk, ezzel az élményprogrammal ismét sok iskola, tanár és rajtuk keresztül a diákok is egy vidám, életszerű és élménydús tudásanyagot sajátítanak el. A digitális tudásmegosztás mellett nem titkolt cél, hogy a szokásos napirendtől, órarendtől ezen a dedikált, május 6-i napon eltérjenek a diákok és így egy virtuális osztálykirándulás élményében is részesüljenek.

 

 

Játékos múzeumpedagógiai tartalmak tematikus virtuális feladatsorokkal

A feladatok irodalom, történelem és művészet témakörben kerülnek összeállításra, korosztályos bontásban, általános iskola 5-8. évfolyam és a középiskolások számára. A határon túli múzeumok saját gyűjtőkörükből osztanak meg feladatot a gyerekekkel, míg az anyaországi múzeumok az elcsatolt területek kultúráját, hagyományápolását, közös történelmünket dolgozzák fel.

A május 6-i Virtuális Mozaik Múzeumtúra határon túl és innen program szakmai házigazdája Balatoni József, alias Jocó bácsi, aki egy rendhagyó történelem órával és Redmenta kvízzel készül a gyerekek számára, mely fókuszában az elmúlt 100 év áll. A programot a Nemzeti Összetartozás Éve tematikáját követve állítottuk össze, mely célja, hogy a diákok játékos módon, múzeumpedagógiai tartalmak segítségével még jobban megismerjék nemzetünk történelmét, hagyományait, közös gyökereit.

 

DEMÓ 4

 

Rendhagyó digitális múzeumpedagógiai nap akár jelenléti, akár online oktatásban

„Egy-egy maréknyi magyar nyelven beszélő, gondolkodó közösség is tudja ápolni a kultúránkat határon túl is. Nagyon izgalmas és érdekes Szlovéniában Muravidéken, Lendván élő és dolgozó művészettörténészekkel beszélgetni és az Ő szemszögükből megismerni a Hősök terén álló Millenniumi Emlékművet, melyet városuk szülöttje Zala György alkotott javarészt. De legalább annyira elgondolkodtató a Kismartonban található Esterházy-kastély hagyatékával, kulturális üzenetével megismerkedni. Erdélyből is igen sok feladat kínálkozik majd a Virtuális Mozaik Múzeumtúra határon túl és innen című programban a résztvevő diákok számára, Márai Sándor, Ady Endre, Kosztolányi Dezső, hogy csak néhány nevet említsünk, akik a határon túli területekhez kapcsolódtak. Térbeli, időbeli virtuális utazás lesz ez mindannyiunk számára, ahol egy-egy videóban megszólaló, helyi dialektussal beszélő múzeumpedagógus vagy épp egy-egy kultikus tárgy segít majd a múzeumtúrában. A hangszerek, a népművészet, a történelem és az irodalom is megjelenik szinte minden feladatban. Itt az életről tanulunk majd, együtt. Bízom benne, hogy a pedagógusok jó lehetőségnek tartják ismét ezt a rendhagyó digitális múzeumpedagógiai napot és akár jelenléti oktatásban, akár online oktatásban felajánlják a lehetőséget a diákjaiknak a csatlakozásra.” – fogalmaz Tibenszky Moni Lisa, a Felelős Szülők Iskolája alapító-ügyvezetője, az általuk koordinált iskolai edukációs programról.

 

A DEMÓ 4 programban résztvevő múzeumok:

Ady Endre Emlékmúzeum (Nagyvárad), Arany János Emlékmúzeum (Nagyszalonta), Csángó Néprajzi Múzeum (Zabola), Esterházy-kastély (Kismarton), Fraknó vára (Fraknó), Füleki Vármúzeum (Fülek), Haáz Rezső Múzeum (Székelyudvarhely), Haszmann Pál Múzeum (Csernáton), Kallós Zoltán Múzeum és Népművészeti Központ (Válaszút), Lendvai Galéria és Múzeum (Lendva), Liszt-ház (Doborján), Madách-kastély (Alsósztregova), Márai Sándor Emlékkiállítás (Kassa), Márton Áron Múzeum (Csíkszentdomokos), Szatmári Megyei Múzeum (Szatmárnémeti)

Leskowsky Hangszergyűjtemény (Kecskemét), Magyar Nemzeti Múzeum (Budapest), Néprajzi Múzeum (Budapest), Petőfi Irodalmi Múzeum (Budapest)

 

A DEMÓ 4 facebook eseményét itt érhetik el:

https://www.facebook.com/events/187203133222417/

A DEMÓ 4 beharangozó videója itt tekinthető meg:

https://www.youtube.com/watch?v=c7HtlwtViZc

 

A Mozaik Múzeumtúra a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával, az Örökség Kultúrpolitikai Intézet szervezésében és lebonyolításában, a Néprajzi Múzeum és a Tájak – Korok – Múzeumok Egyesület szakmai támogatásával valósul meg.

 

WeboldalFacebookInstagramYouTube

 

  • Felelős Szülők Iskolája

Felelős Szülők Iskolája

A Felelős Szülők Iskolája 2010 óta működő aktív szakmai és civil közösség, mely keretén belül az ideális gyermeknevelésre, az „elég jól” működő családra és a felelős szülői attitűdre keressük a válaszokat.

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.