Iskola-para – mire jó egy alternatív iskola?
Minden szülő a legjobbat szeretné a gyerekének, iskolából is. Az iskolaválasztás egyébként sem könnyű, de mostanában komoly fejtörést okozhat a szülőknek. Egyházi iskola, magániskola, alternatív iskola, tanulócsoport – látszólag nagy a választék, de sajnos mindenhol azt lehet hallani, hogy a „jó” iskolákba hatalmas a túljelentkezés. A kiigazodásban támpontokkal, tudnivalókkal, hasznos információkkal segíti az érintetteket a Felelős Szülők Iskolája január 9-i rendezvényén Dobos Orsolya, az Alapítványi és Magániskolák Egyesülete alternatív tagozatának vezetője. Íme egy kis ízelítő!
Ma Magyarországon fenntartás tekintetében vannak állami, egyházi és magániskolák. Pedagógia tekintetében hagyományos- és alternatív iskolák – ez a két fogalom azonban nem egyértelmű. Hagyományosnak hívjuk általában a megszokott iskolákat, amikben mi is felnőttünk (legalábbis a legtöbben, bár az első alternatív iskolások közül is sokan szülők már).
AZ “EGYENVILÁG”: MINDENKI UGYANAZT, UGYANÚGY
A köznyelv „hagyományos” iskolájában az osztály tagjai egyszerre ugyanazt a feladatot végzik a tanár utasítására – és ez gyakran csak annyi, hogy figyelik, amit a tanár magyaráz, előad. Egyébként elég jól követhető a dolog, mert ugyanaz a tankönyv, mint a tavalyi osztályé, és úgyis azt tanulja mindenki, ami az egyentankönyvben van – ezért ha gond van, ki lehet másolni a másik munkafüzetéből az aktuális feladatot. Mindenkitől ugyanazt várja el a tanár, a megtanultakat dolgozattal vagy feleléssel kéri számon. Ezt 1-5-ig osztályozza – de egyébként is használ más olyan értékelő szimbólumokat, amelyekkel jelzi, hogy valami jó vagy rossz: fekete és piros pontot, csillagot osztogat.
Nemcsak a felelésre és a dolgozatra lehet jegyet vagy pontot kapni, hanem a felszerelés létére-nem létére, az órai munkára, a házi feladatra, a magatartásra, tanuláshoz való hozzáállásra is. Az órák és az iskolai élet szervezése a tanárok igényeit veszi főleg figyelembe: nem a tanár lép a diákok közé, hanem a diákokat hívja ki magához; a tanáriba diák nem léphet be, vagy csak különleges esetben, az igazgatói szobáról már nem is beszélve.
Az osztályok korosztály szerint csoportosítottak, és persze sokan vannak (harmincan legalább). A több osztályból az „A” a nyelvi vagy matematika tagozatos, a kiválasztottak, a„B” a futottak még, a „C” meg…. na oda teszik azokat, akiket senki nem tanít szívesen. Ja, és lehet, hogy ők vannak az iskolaépület mellékszárnyában is.
ALTERNATÍV ISKOLA: A TANÁR IS ALKALMAZKODIK, ÉS MAGAS FOKÚ A BIZALOM
Ezzel szemben a vágyott alternatívában a tanár nem egy távoli, elérhetetlen tekintély, hanem egy olyan ember, aki felé bizalommal lehet lenni, aki tisztában van a gyermek életkor szerinti sajátosságaival, meg akarja ismerni az adott gyerek személyiségét, és képes arra, hogy ezt is figyelembe vegye, amikor tanít. A tanításban játékos, izgalmas dolgokat mutat: olyan dolgokat kínál fel, amit a gyerekek kedvvel és kitartással végeznek el. A terem is barátságos, a falon gyerekrajzok, a berendezés része a szőnyeg, a fotel, a padok sem biztos, hogy katonásan sorakoznak. Egyszerűen emberi közeg az egész, ahol bíznak a gyerekben, szülőben, és ahol lehet bízni a tanárban. Ahol mindennek a célja valóban a gyerek legoptimálisabb fejlődése. Ahova a gyerekek szeretnek járni.
Jó, ha tudjuk: az alternatív iskola vagy az alapítványi iskola nem ugyanaz.
A rendszerváltás után nyílt lehetőség nem állami fenntartású iskolák alapítására, és az akkor indult iskolák iskolamegújító szándékkal számos elemet felhasználtak az egykori reformpedagógiákból – innen eredhet, hogy az alternatív fenntartású alapítványi iskolákat alternatív iskolaként emlegetik. De ma már vannak hagyományos pedagógiával, de magán fenntartásban működő iskolák, illetve állami fenntartásban működő alternatív iskolák is.
MA MÁR NEM ELÉG CSAK TANÍTÓT VÁLASZTANI
De nem is az a fontos, hogy a címke szerint egy iskola alternatív-e vagy sem. Azok a jellemzők, amelyeket felsoroltunk, nem csak az alternatív iskolákra lehetnek igazak: egy jó pedagógus bármilyen iskolában tud csodát tenni. Ezért is mondja sok szakember, hogy iskolaválasztáskor tanítót válasszunk. Ennek ellenére nekem az a véleményem, hogy csak tanítót választani ma már nem elég. Hiába jó a tanító, ha a többi pedagógus teljesen máshogy működik. Az fontosabb, hogy az iskolában a tanárok mennyire egységesek szemléletükben, pedagógiai gondolkodásban. Ha a pedagógusok hasonlóak, egy esetleges tanárváltás esetén sem éri a gyereket nagyobb változás. De nem csak tanárváltás esetén fontos ez: az sem mindegy, hogy ha a tanító éppen beteg, a helyettesítő tanár hogyan szól a gyerekekhez.
A SPORTOLÓKAT SEM RÖGTÖN A VÉBÉRE KÜLDJÜK
Alternatív iskolák tekintetében gyakori kérdések, hogy vajon mennyire készítik fel az életre a gyereket, nincsenek-e ezek a gyerekek túlvédve. Nem jobb-e, ha a gyerek idejekorán találkozik a „rögvalósággal”? „Mi is ebben nőttünk fel, mi is túléltünk, tanulja meg időben” – mondják sokan. Az alternatív pedagógiák válasza erre az, hogy a sportolókat sem rögtön a világbajnokságra küldjük, hanem először sok edzésen vesznek részt, aztán kisebb versenyeken próbálják ki magukat. Először erősítsük meg a gyerekeket önmagukban, legyen önbizalmuk; ezután próbálják ki magukat olyan biztonságos környezetben, ahol ha kudarc éri őket, támaszt és segítséget találnak. És amikor már vannak kipróbált megoldásaik, akkor lépjenek egy nehezebb terepre. Minden olyan idő, amit egy kisgyermek egy ilyen biztonságos közegben tölt, őt erősíti.
Az első alternatív iskolák már húsz-harminc éves tapasztalattal rendelkeznek. Ezalatt kiderült, hogy a gyerekeink jól veszik az akadályokat, amikor később hagyományos iskolai helyzetbe kerülnek.
Hamar megszokják, hogy osztályzatot kapnak, elfogadják, ha egy tanár nem mindig barátságos velük vagy ha esetleg igazságtalan helyzetbe hozza őket, – tudják, hogy ő is ember -, , más problémáját nem feltétlenül veszik magukra. Tudják, mi az, ami rajtuk múlik, és mi az, ami a másik dolga. Átlátják a helyzeteket, elég jól eligazodnak az emberekkel való kapcsolatokban. Rugalmasak és toleránsak tudnak lenni. Természetesen minden gyerek más és más, nagyon sok függ a személyiségüktől, de egy jól működő alternatív iskolából úgy kerülnek ki a gyerekek, hogy elég jól eligazodnak más keretek között is. A volt diákok visszajelzései alapján inkább az tűnik nehézségnek, hogy a más közegből jövő kortársaik nagyon más nyelvet beszélnek, más megoldásokkal élnek mint ők.
NEM MINDEN ALTERNATÍV ISKOLA EGYFORMA, SŐT
Nagyon fontos, hogy
ne azért akarjunk alternatív iskolát választani, mert a hagyományos iskola nem tetszik.
Az alternatívák között jelentős különbségek lehetnek, ezért nagyon fontos végiggondolni, hogy a gyermekünknek vagy a saját szülői elvárásainknak melyik felel meg. Csak azért, mert egy iskola elfogadó, befogadó, még nem biztos, hogy mindenkinek megfelel.
Anyagiak tekintetében gyakran az iskolák fejére olvassák, hogy nem mindenki számára elérhetőek. Ez sajnos gyakran igaz. Az alternatív iskolák nagy része magán fenntartású, ami azzal jár, hogy a költségeiknek csak egy részét kapják meg állami forrásból, a többit valamilyen módon a szülőkre kell terheljék. Ezzel a szűrővel együtt is nagyon nagy a túljelentkezés az iskolákba, az állami fenntartású alternatívokba – amelyek ugye jelentősen olcsóbbak-, még sokkal nagyobb. Még így is azt látjuk, hogy nagyon sok olyan család gyermeke jár az alternatív iskolákba, akik jelentős áldozatot hoznak ezért.
KÉT ÉVVEL KORÁBBAN KELL KEZDENI
Mindenkinek azt ajánlom, hogy ha alternatív iskolában gondolkozik, akkor az iskolakezdés előtt két évvel kezdje el felmérni a terepet, és ismerkedjen meg nagy vonalakban a szóba jöhető iskolákkal, és közvetlenül az iskolaév előtt már csak azzal a 2-3 iskolával folytassa az ismerkedést, amely ténylegesen megfelelne az igényeinek.
Arra is figyelni kell, hogy több iskola úgy próbálja megoldani a túljelentkezésből adódó nehézséget – tudva, hogy úgysem tud ilyen sok gyermekkel megismerkedni-, hogy bizonyos létszámú jelentkező után már nem vesznek fel a várakozói listára. És van, ahol ez lista az induló év előtt már két évvel betelik! Annak is érdemes utánanézni, hogy mekkora eséllyel kerülhetünk be: például van, ahol előre tudják, hogy a testvérgyerekek miatt csak pár szabad helyet tudnak külsősöknek biztosítani.
VERSENYISTÁLLÓ HELYETT JÓL MŰKÖDŐ CSOPORTOK
Az iskolák ismerkedések során nyernek képet a gyerekről, van, amelyik a családról is, és ez az alapja a felvételnek. A pedagógiájukból adódóan fontosnak tartják, hogy ezt ne versenynek éljék meg a családok. Legtöbb esetben nem is az a cél, hogy a legjobban teljesítőket válogassák ki, sokkal inkább az, hogy egy jól működő csoportot hozzanak létre, vagy hogy olyan gyerekek kerüljenek a csoportba, akiknek valóban ez az alternatíva nyújthat csak hatékony segítséget. Ezzel együtt látni kell, hogy sokkal többen fognak visszautasítást kapni, mint ahányan bekerülnek. Szülőként fontos, hogy ennek a súlyát ne terheljük rá a gyerekekre! Próbáljuk meg őt úgy felkészíteni az ismerkedésre, hogy azt ne versenynek, az élet egyetlen lehetőségének éljék meg! A szülőkön nagyon sok múlik annak tekintetében, hogy a gyerek mennyire éli meg mindezt stresszként, az elutasítás csalódásként.
A témáról bővebben, kérdésekre is válaszolva hallhatnak a Felelős Szülők Iskolája január 9-i rendezvényén Dobos Orsolyától, az Alapítványi és Magániskolák Egyesülete alternatív tagozatának vezetőjétől.
Információk, részletek a Facebookon, tudnivalók és jegyvásárlás a Felelős Szülők Iskolája honlapján az “Iskolapara – mikor, milyen? – Alternatív iskolák, lehetőségek” eseménynél.