Budenz József Alapítványi Gimnázium

Budenz József Alapítványi Gimnázium - logo.01

Budenz József Alapítványi Gimnázium

 Az iskolánk egy kicsi, családias hangulatú, ám annál nyitottabb alapítványi gimnázium. A diákok létszáma mindössze 140 fő. Az osztálylétszámot 20 főben maximalizáltuk. Egy évfolyamon két párhuzamos osztályt indítunk. Beiskolázási körzetünk a II.-I.-XII.-XIII. kerületek, az agglomeráció települései, – Budakeszi, Páty, Biatorbágy, Telki, Hidegkút, Solymár, Budaörs – de járnak hozzánk a XVI. kerületből, Csillaghegyről, Érdről és Üllőről is. Tanáraink professzionálisan képzettek, több diplomások, akik a munkájukat maximális szakmai alázattal végzik.

 

Budenz József Alapítványi Gimnázium - ünneplő diákok

Nyelvi előkészítő osztályok és kiemelt informatika oktatás

Az iskolánkat 1993-ban alapították, akkor még azzal a céllal, hogy az ide járó gyerekek magas óraszámban tanulhassák az angol nyelvet. Ez a fajta irányultságunk azóta is megmaradt, hiszen nyelvi előkészítő osztályt indítunk minden évben. A nyelvi előkészítő osztályban heti 14 órában angol nyelvet tanulnak a diákjaink bontott csoportban, magyar és anyanyelvi tanárral egyaránt. Az angol nyelv mellett heti 4 órában spanyol és a német nyelv közül választhatnak a tanulók. A csoportok kialakítása a bejövő szintfelmérés eredményei alapján történik. A nyelvi előkészítő évben tanulóink félévkor és évvégén is vizsgát tesznek írásban és szóban egyaránt. Kiemelt hangsúlyt fektetünk az informatika oktatására is, éppen ezért heti 3 órában informatika órája van a gyerekeknek. A 9.NY kiemelt feladata a sikeres közösségépítés, a gyerekek szocializációja az osztályközösségbe és az iskolai közösségbe egyaránt. Ezt a folyamatot segíti többek között az önismereti foglalkozás, valamint számos közösségi program. A nyelvi előkészítő év után a normál 4 évfolyamos gimnáziumi tananyagot oktatjuk változatos módszerekkel.

 

Nyelvtanulás és prezentációs technikák elsajátítása

A 9. osztályban továbbra is magas óraszámban, heti 5 órában tanulják a diákok az angol nyelvet, valamint a nyelvek mellé „megérkeznek” a gimnáziumi tantárgyak. Kiemelt feladatként kezeljük a különböző prezentációs technikák elsajátítását, a digitális kompetenciák fejlesztését és a kooperatív csoportmunka alkalmazását.

A 10. osztály végén lehetőséget biztosítunk arra, hogy a tanulóink előrehozott érettségi vizsgát tegyenek nyelvekből, valamint belső vizsgaként természettudományos kisérettségivel zárjuk a tanévet. A 10. osztály végén az aktuális fakultációválasztást kompetenciaméréssel, egyéni értékeléssel és beszélgetéssel segítjük. Ebben a tanévben kiemelt szerepet kap az önmenedzselés képességének fejlesztése és a kommunikációs technikák hatékony alkalmazásának elsajátítása.

 

Kisérettségi és modul tantárgyak

 Budenz József Alapítványi Gimnázium - sárkányhajózásA 11. osztály végén pedig humán kisérettségit szervezünk magyar nyelv és irodalom, valamint történelem tantárgyakból. Ebben a tanévben 5 órára emelkedik a spanyol/németórák száma azzal a céllal, hogy minél több diákunk szerezzen nyelvvizsgát ezekből a nyelvekből is. Modul tantárgyként művészetekkel foglalkoznak diákjaink. Fokozott hangsúlyt kap a pályaorientáció és az aktív állampolgári létre történő felkészítés.

A zászlónkra a minőség szót tűztük, de nem a hagyományos értelemben vett versenyistállóként. A célunk alapvetően az, hogy mindenkit a saját készségeinek, képességeinek megfelelően eljuttassunk arra a szintre, ami tőle elvárható. Ennek érdekében nagyon komolyan foglalkozunk a személyiségfejlesztéssel és az egyes kompetenciák célzott fejlesztésével is. Kiemelt szerepet szánunk az együttműködési és a kommunikációs készségnek, a szabálytudat és a feladattudat, valamint a kreativitás fejlesztésének. Akinek valamely területen segítségre van szüksége, azt abban segítjük, hogy a hiányzó vagy kevésbé fejlett képességeit fejlesztjük. Aki pedig igazán tehetséges valamiben, azt emelt szinten, differenciált oktatással juttatjuk el a közösen meghatározott célokhoz. A tapasztalataink és az eredményeink megerősítettek bennünket abban, hogy ilyen módon is el lehet jutni a szép eredményekhez, a vágyott célokhoz, a sikeres felsőoktatási felvételhez akár külföldön, akár itthon. Mindezt tesszük úgy, hogy együtt munkálkodunk velük, valós partneri kapcsolatot ápolunk egymással. Nagyon szeretjük, ha őszintén véleményt alkotnak a tanulóink, ha vitát kezdeményeznek, érvelnek, kreatív ötleteikkel, megoldásaikkal segítik a közös munkánkat.

 

Sok időt töltenek iskolán kívüli projektekkel

Az itt eltöltött 5 évet egy olyan folyamatnak tekintjük, amelyben az együttműködésünk során napról-napra csiszolódik mindannyiunk személyisége, világképe, szellemisége. Ebben a folyamatban nagyon sok közvetlen élményhez, benyomáshoz, tapasztaláshoz juttatjuk a diákjainkat oly módon, hogy az általunk oktatott ismereteket igyekszünk a lehető legtágabb formában, a maguk hasznosságában, a valós életben is megmutatni. Éppen ezért nagyon sok időt töltünk az iskolán kívül is, ahol igazi élethelyzetekben, különböző projektekben próbálhatják ki magukat a tanulóink.

Budenz József Alapítványi Gimnázium - sítáborA legfontosabb célunk az, hogy a nálunk tanuló diákok sikeresek legyenek! Úgy legyenek sikeresek, hogy az itt eltöltött években boldogok, kiegyensúlyozottak legyenek, és nagyon szeressenek ide járni. Ezért mindent megteszünk együttműködve a diákokkal és a szülőkkel egyaránt.

Prioritásként kezeljük a diákjaink pályaorientációját, a sikeres pályaválasztást. A felsőoktatási felvételi arányunk évek óta 95-100% között mozog. Az elmúlt években nálunk is megjelent a tendencia, amely szerint bátran felvételiznek külföldi egyetemekre a diákjaink.

 

 

 

 

Felvételi tájékoztató 2020/2021 – Budenz József Alapítványi Gimnázium:

 

WEBOLDAL: https://www.budenzalapitvanyi.hu

Facebook: https://www.facebook.com/budenzalapitvanyi

 

 

Szilágyi Márta igazgató – videó portré:

 

#hovatovább – Piacképes tudás, személyközpontú oktatás, jó közösség – Milyen is a Budenz?

  • Felelős Szülők Iskolája

Felelős Szülők Iskolája

A Felelős Szülők Iskolája 2010 óta működő aktív szakmai és civil közösség, mely keretén belül az ideális gyermeknevelésre, az „elég jól” működő családra és a felelős szülői attitűdre keressük a válaszokat.

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.