Iskolaválasztás – Milyen szempontokat NE vegyünk figyelembe? – Jocó bácsi tanácsai

Laptop - leány

Iskolaválasztás – Milyen szempontokat NE vegyünk figyelembe? – Jocó bácsi tanácsai

Az iskolaválasztás egy nagyon nehéz feladat, hisz meghatározza a diák egyik legaktívabb éveit, a középiskolai éveket, mely a személyiség kiforrásának egyik legfontosabb időszaka. Összeállítottam egy NEM szempont listát, hogy mit NE vegyünk figyelembe az iskolaválasztásnál. Figyelem, ez egy teljesen szubjektív, emocionális lista, ami a saját gondolataimat, véleményemet tükrözi! A Milyen szempontokat vegyünk figyelembe? című cikk folytatása.

 

  1. Szülő vágya

Sajnos ez egy nagyon is jelen lévő probléma a pályaválasztásnál. A szülők a lehető legjobbat szeretnék a gyereküknek, jó életet szeretnének neki, ezért hajlamosak túlzottan is beleszólni a pályaválasztásába, néha teljesen figyelmen kívül hagyva a gyerekek képességeit, álmait. Ez pedig sokszor vezet konfliktushoz, amit pályaorientációs konzulensként többször mediáltam már. Sok veszekedéstől megkímélik magukat a szülők, ha a gyerekekkel közösen hozzák meg a döntést, mintha kierőszakolnák és rákényszerítenék a saját elképzelésüket, esetleg a saját, meg nem valósult álmuk megélését szeretnék a gyerekeiken keresztül megélni. Szerencsére nem ez az általános, de jó lenne, ha ez egyáltalán fel sem merülne.

 

  1. Rangsorok

Hajlamosak a szülők túlzott jelentőséget tulajdonítani a különféle rangsoroknak, túlzott figyelmet szentelni a presztízsnek az iskola kiválasztásakor. Azt tudni kell, hogy ezek a rangsorok pusztán számadatokat adnak, nem jelenik meg bennük a pedagógiai munka, az élmények, a megélt pillanatok, kizárólag a száraz tények. Nem azt mondom, hogy ne nézzük ezt meg, de ne ez legyen a választás szempontja, mert akkor könnyen csalódás érheti a gyereket. Hisz a rangsor mellé társítunk egy elképzelést, ami sajnos többször nem egyezik meg a valósággal. Nagyon nem.

 

  1. Tanárok, felnőttek véleménye

Furcsa lehet ezt olvasni, de sajnos őket már nagyon befolyásolják az egyéni érdekek, amik sokszor nem a valós képet adják az adott intézményről. Hisz, ha az egyik iskola tanára mond rosszat a másik iskoláról, annak lehet oka az is, hogy a saját munkahelyét szeretné előnybe hozni, de ugyanez lehet igaz az ott tanító tanárra, aki pedig jobb színben szeretné feltüntetni a suliját. Nagyon nehéz olyan véleményt kapni, amit nem színeznek át a pozitív vagy negatív érzelmek, kevesen beszélnek őszintén a saját munkahelyükről, kevesen fedik fel a problémákat, vagy éppen kevesen ismerik el egy másik intézmény sikereit. Szóval, ha mégis találkozunk olyannal, aki elmondja a jót és a rosszat is, arra azért érdemes odafigyelni.

 

  1. Továbbtanulási ráta

Hasonlóan a rangsorokhoz, az iskolák hajlamosak az adatokat úgy forgatni, hogy az a lehető legelőnyösebb legyen. Természetesen ezért nem szabad egy iskolát sem elítélni. És hát a statisztikákat tudjuk úgy eladni, hogy az egy nagy elismerést váltson ki. Hisz, ha egy osztály 40%-a jelentkezik egyetemre, az nem mutat jól. De, ha ebből a 40%-ból mindenkit felvesznek, akkor igazából azt is lehet mondani, hogy az egyetemre jelentkezettek 100%-át felvették. Ugyanaz az adat, ugyanannyi gyereket vettek fel, mindegyik igaz, mégis mennyivel jobban néz ki a 100%, mint a 40%. Na, ezek a statisztikák pont így készülnek, és pont ennyire tudnak valósak, vagy éppen túlzóak lenni. Akár a rangsorok összeállításakor is…

 

  1. Versenyeredmények

Tudom, van, akinek fontos az, hogy egy versenyistálló tagja legyen. Én ebben nem hiszek, sokkal többre tartom a kreatív, egyedi megmérettetéseket. Ez persze nem azt jelenti, hogy elítélem azokat, akik erre készítenek fel gyerekeket, akik ezeken indulnak, sőt, nagyon tisztelem őket ezért. Szimplán nekem egy iskola kiválasztásánál ez nem szempont. Hisz ezt is sok minden befolyásolja, hisz lehet, hogy az adott évben van 10 olyan diák, aki annyira küzd és akar, hogy mindent megnyer, aztán később pedig csak kettő van, akik értelemszerűen kevesebbet tudnak nyerni. Az érdem, a küzdés nem kevesebb – sőt az annál sem biztos, hogy kevesebb, aki indul, de nem ér el kiemelkedő eredményt – mégis ronthatja a statisztikát. Arról nem is beszélve, hogy vannak olyan intézmények, ahol már a rangsor vagy a presztízs miatt szinte kötelezik a versenyen való indulást, óriási pressziót helyezve a diákokra és a tanárokra egyaránt.

 

    1. Kinézet, eszközök

Fontos, hogy egy iskolában milyen környezet fogadja a gyerekeket, milyen az eszközökkel ellátottság, de ennek nem szabad szempontnak lennie, hisz erről sok esetben nem az iskola tehet, hogy éppen mennyi pénzt költ a fenntartó, vagy hány pályázaton sikerül nyernie az iskolának. És igen, szerényebb körülmények között, kevesebb okostáblával is lehet kiemelkedő, a diákok igényeinek és fejlődésének megfelelő oktatást folytatni, éppúgy, mint ahogy egy hightech környezetben is lehet nagyon rosszul tanítani. A kinézet ebben sem releváns, tényleg.

 

Tudom, most néhány embert feldühítettem, néhány embert megnyugtattam, néhányat pedig végképp összezavartam. Higgyétek el, egyik sem volt szándékos. Én csak azt írtam le, amit őszintén, szívből gondolok, remélve azt, hogy lesz, akinek pont ezzel tudok segíteni. Meg, mert máshogy én nem is tudok…

 

 

 

Kapcsolódó cikkek:

 

Iskolaválasztás – Milyen szempontokat vegyünk figyelembe? – Jocó bácsi tanácsai

Mit és hol? Tippek a kereséshez, tájékozódáshoz – felvételi kisokos Jocó bácsitól

 

#hovatovább

Középiskolai Nyílt Napok, Börze és Expo 2 hónapon keresztül

az online térben a Felelős Szülők Iskolája weboldalán

Mindent (is) a felvételiről, nagylátószögben!

Regisztrálj INGYENESEN felvételi információkért, érdekes előadásokért!

Kövesd a Facebook eseményt az aktualitásokért ITT!

#hovatovább 2022

 

  • történelemtanár, pályaorientációs konzulens

Balatoni József

Balatoni József vagyok, történelemtanár, élménypedagógiai tréner, pályaorientációs konzulens, író, influencer.

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.