A Bonbon matiné sorozat új vendége az "Adj teret a tehetségnek!" előadása

A Bonbon matiné sorozat új vendége az "Adj teret a tehetségnek!" előadása

2013. november 16, szombat 11-22h , IBS

Adj-teret-banner-2013_09-710x280Az idei évben a BonBon Matiné látja vendégül az immár több éve zajló, nagyon sikeres programsorozatot, az “Adj teret a tehetségnek!”-koncerteket. A koncertek középpontjában természetesen a gyerekek és a klasszikus zene állnak. Olyan gyerekek lépnek fel a két koncert során, akik már évek óta gyakorolnak hangszerükön és komoly eredményeket értek el. Érdemes eljönni meghallgatni, micsoda fantasztikus fiatal zenészek élnek közöttünk, akik koruk ellenére igazi mesterei hangszerüknek!

Íme a koncertsorozat hivatalos bemutatása:

Az Adj teret a tehetségnek! – Kölöknet koncertek az MVM együttműködésével” program keretében lehetőséget kívánunk biztosítani a magyar zenei iskolák, műhelyek tehetségeinek, hogy felléphessenek az IBS Színpadon a BonBon Matiné programhoz csatlakozva. A tehetségtámogató program során zenei produkciók, illetve a személy és a hangszer edukatív jellegű bemutatására került sor. A rendezvénysorozat a klasszikus zeneoktatás iránti érdeklődés, valamint a zeneszeretet erősítését tűzte ki célul.

A zeneiskolák vezetése által pályázat útján jelölt tehetségek közül a szakmai zsűri 14 növendéket választott ki, akiknek a program szervezői 2013. november 16.-án és 2013. december 14.-én fellépési lehetőséget biztosítanak.

  • Felelős Szülők Iskolája

Felelős Szülők Iskolája

A Felelős Szülők Iskolája 2010 óta működő aktív szakmai és civil közösség, mely keretén belül az ideális gyermeknevelésre, az „elég jól” működő családra és a felelős szülői attitűdre keressük a válaszokat.

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.