A hagyományos népi mesterségek mutatkoznak be országszerte a hétvégén

agyagedény készítés

A hagyományos népi mesterségek mutatkoznak be országszerte a hétvégén

A hagyományos népi mesterségek mutatkoznak be országszerte a Népi Kézműves Alkotóházak és Műhelygalériák Országos Hétvégéjén, amelyet péntektől vasárnapig rendeznek meg határokon belül és kívül mintegy hatvan helyszínen.

A magyar rendezvénnyel az Európai Művészet és Kézművesség Napjai európai nemzetközi rendezvényhez kapcsolódnak a szervezők azért, hogy ráirányítsák a figyelmet azokra a népművészettel foglalkozó alkotóházakra, nyitott műhelyekre, műhelygalériákra, ahol a magyar nép hagyományos tárgyi kultúrájának megőrzését, továbbadását, valamint továbbfejlesztését célzó tevékenység folyik.

Régi szakmákat ismerhetnek meg és próbálhatnak ki a gyerekek

Az olyan hagyományos szakmákat, mint a bőrművesség, a kékfestés, a hímzés, szövés vagy nemezelés, egyre kevesebben ismerik, hiszen a gyerekek nem találkoznak velük az oktatásban, csupán a civil szervezeteken vagy művelődési házak által szervezett programokon keresztül.

A kézműves társadalom célul tűzte ki azt is, hogy olyan tárgyakat hozzanak létre, amelyek a mai viseletkultúrába, vagy a modern lakberendezésbe is beilleszthetők, a mindennapokban használhatók. “Ez egy nagyon fontos cél, amit ha nem lépünk meg, úgy vélem, hogy nem sok jövője marad a kézművességnek” – emelte ki Prokné Tirner Gyöngyi, a Népi Kézműves Alkotóházak Országos Egyesületének az elnöke.

A hétvége programjai közül kiemelte

  • Zircet, ahol a Reguly Antal Múzeum és Népművészeti Alkotóházban műhelyt avatnak, a régebbi műhelyekben pedig fazekas, szövő, kovács vagy mézeskalácssütő foglalkozásokat tartanak.
  • Kecskeméten nemezeléssel várják a látogatókat,
  • Székesfehérváron a fiúk a kötélverés, a lányok a tojásfestés hagyományait sajátíthatják el.
  • Karádon, Csátalján vagy Zalaegerszegen nyitott szakkörfoglalkozások lesznek,
  • Békéscsabán a közösségeknek lesz konferencia és sok helyszínen lehet majd a húsvéthoz kapcsolódó népszokásokkal megismerkedni.

A programok listája ide kattintvat olvasható.

(MTI)

  • Felelős Szülők Iskolája

Felelős Szülők Iskolája

A Felelős Szülők Iskolája 2010 óta működő aktív szakmai és civil közösség, mely keretén belül az ideális gyermeknevelésre, az „elég jól” működő családra és a felelős szülői attitűdre keressük a válaszokat.

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.