A tavaszt köszönti a PONT Fesztivál

utcai felvonulás

A tavaszt köszönti a PONT Fesztivál

Idén is Budapesten a világ csodái! A PONT Fesztivált megálmodó Hangvető és a Budapesti Tavaszi Fesztivál célja, hogy az UNESCO szellemi kulturális örökségeinek listájáról válogatva bemutassa a világ egy-egy izgalmas szeletét. A közös értékeket és a sokszínűséget bemutató rendezvénysorozat fókuszába ezúttal a balkáni térség kerül, koncertekkel, kézműves programokkal, filmvetítéssel és kiállításokkal.

Fotó: pontfesztival.hu, Répásy Zsolt

A Várnegyedben már április 12-én megjelennek a busók, a pénteki felvezetőhöz kapcsolódva pedig a szombati és vasárnapi nappali programok során is nagy szerep jut a télűző alakoskodás hagyományainak: lesz kiállítás medvebőrbe bújt hegyi emberekről és kifejezetten a busójárásról, aki szeretne, még busóálarcot is készíthet a Várkert Bazárban.

A fesztivál a fentieken kívül is rengeteg ingyenes programmal készül a családoknak: a gyerekek – és persze a felnőttek is – alkothatnak árnyszínház-bábot, kipróbálhatják, milyen a bolgár szőnyegszövés, hímezhetnek, díszíthetnek tojást és mézeskalácsot, hallgathatják a Balkán meséit, tanulhatnak dobolni és kólót táncolni. Gryllus Vilmos minden dala a tavaszt köszönti majd, a Hangoló Zeneterápia koncertjén pedig a gyerekek mondókákkal, hangszerekkel, énekkel és tánccal válnak részeseivé a mesének.

Szívből jövő dallamok

Zenei ínyencek figyelem! A fesztivál 2019-ben is olyan esti koncert-kuriózumok bemutatásával készül, amelyeket eddig Magyarországon nem láthatott még a közönség. Az UNESCO kiemelt figyelmet fordít arra, hogy az emberiség felbecsülhetetlen értékkel bíró szellemi hagyományait megőrizze az utókor számára. A PONT ennek jegyében mutatja be idén az albánok szívből jövő többszólamú éneklését, a bolgár népzene hangszeres és vokális szépségeit, a román dojnát, valamint a kalus rítus zenéjét és táncát.

Különleges hangszerek, virtuóz tánc

Szombaton a nagy sikerű, polifonikus énekhagyományokat felvonultató sorozat idei főszereplője az Albanian Iso-Polyphonic Choir lesz, utánuk Herczku Ágnes, Bognár Szilvia, Nikola Parov és zenésztársaik különleges hangszerekkel, eddig nem látott bolgár fókuszú műsorral mutatják be a Balkán zenei világát. Vasárnap Balogh Kálmán világhírű cimbalomművész az általa válogatott zenekarral ismerteti a világ szellemi kulturális örökségei között nyilvántartott két román hagyományt, a dojnát és a kalusárt. Ez utóbbi beavatási rítust, a legendásan virtuóz táncot a Fitos Dezső Társulat mutatja be.

További információ: pontfesztival.hu

  • Felelős Szülők Iskolája

Felelős Szülők Iskolája

A Felelős Szülők Iskolája 2010 óta működő aktív szakmai és civil közösség, mely keretén belül az ideális gyermeknevelésre, az „elég jól” működő családra és a felelős szülői attitűdre keressük a válaszokat.

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.