IX. Ifjúsági Honvédelmi Tábor – bepillantás egy lövészárokba, lézerharc, céllövő verseny
A nyár legjobb kezdéseként ajánljuk a június második felében megrendezésre kerülő, IX. Ifjúsági Honvédelmi Tábort. A Honvédség és Társadalom Baráti Kör Székesfehérvári Szervezete, és a Katonai Emlékpark Pákozd – Nemzeti Emlékhely közös szervezésű táborának együttműködője a Honvédelmi Sportszövetség.
A 11 napos (10 éjszaka) tábor fő célja, hogy a nyári vakáció élményei és izgalmai maradéktalan biztosítása mellett, segítse a hadtörténelmi, honvédelmi ismeretek gazdagítását, a katonás jellegű feladatokkal, sportprogramokkal pedig járuljon hozzá a résztvevők ilyen jellegű igényei kielégítéséhez.
A helyszín a Velencei-tó északi partján lévő kemping, mely a 4 ágyas szobáival, az éttermi étkezések biztosításával és a saját sportpályák és strand használatával teszi komfortossá a táborozást. Ezeken túl a Velencei-tó környezete is számos érdekességet tartogat, melyeket különböző túrák (éjszakai is) és kirándulások keretében várnak felfedezésre. Program része lesz a többszöri látogatás a Katonai Emlékparkba, ahol számtalan érdekes, izgalmas program várja a táborlakókat. A Katonai Emlékpark állandó és időszaki kiállítása megismerése mellett lehetőség lesz bepillantani lövészárokharcba, illetve kipróbálni a könnyített katonai akadálypályát is.
A tábor programjának többször visszatérő eleme lesz a Raptor lézerharc-játék, valamint a lézeres céllövés és kézigránátdobó verseny is. Mindezek mellett még számtalan olyan program lesz, amelyek élményszerűvé és örömtelivé teszik a táborozást.
A honvédelmi tábor szeretettel vár minden olyan 8-15 év közötti lányt és fiút, aki szeretne egy tartalmas, izgalmas és fegyelmezett tábor részese lenni!
Az Ifjúsági Honvédelmi Tábor költsége (teljes ellátással) 80.000,- Ft/fő.
Ennél jobban nem is kezdődhetne a vakáció! Ne hagyd ki!
Bővebb információ és előzetes jelentkezés:
iht.velence@gmail.com