Lesznek idén nyári napközis gyermektáborok
A kormányinfón bejelentették, lehetnek gyermektáborok a nyáron! Első körben a napközis táborok megtartását engedélyezték, míg az ott alvós táborokról a hónap végén döntenek! Ez a hír rengeteg szülőnek nagy megkönnyebbülés, de a neheze most jön! A Táborfigyelő gyermektábor-összehasonlító portál vezetője foglalta össze a tudnivalókat.
Idén lehet nyári táborokat szervezni
A csütörtöki kormányinfón Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter bejelentette, hogy idén lehet nyári táborokat szervezni! Első körben a napközis táborok engedélyezése történt meg, míg az ott alvós táborokról a hónap végén döntenek. A 2020. június 15-én kezdődő nyári szünetben közel másfél millió gyerek számára ér véget a tanév, akik ekkor már három hónapja online oktatásban részesültek, azaz nem jártak iskolába, otthonról tanultak. A nyári szünet tizenegy hét hosszú lesz, így komoly fejtörést okozhat a szülőknek, hogy miként oldják meg a gyerekek elhelyezését.
Előreláthatólag legalább 150 ezer gyermek táborozna idén
„A szülők egy részének ki kellett vennie a szabadságát a március óta tartó időszakban, akinek pedig még maradt pár kivehető nap, azoknak nem feltétlenül engedélyezi a munkaadója. – mondta el Tóth Béla a Taborfigyelo.hu portál vezetője. – A tavalyi, rekordévben több mint 215 ezer gyermek táborozott a vakáció ideje alatt. Ez a szám várhatóan csökkenni fog idén, de előreláthatóan legalább 150 ezer csemetének szülei próbálják a gyerekfelügyeletet táborokkal megoldani.”
A Táborfigyelő vezetője elmondta, hogy egy hónappal a vakáció kezdete előtt 70%-kal kevesebb gyermeknek van lefoglalt tábora a nyárra, mint tavaly ugyanekkor.
Az elmúlt 2 hétben már bizakodóak voltak a szülők
„Rohamra számítunk, ezt előre jeleztük is a táborszervezőknek. Már az elmúlt két hétben látszott, hogy bizakodóak a szülők, megnőtt a látogatottság és a táborjelentkezések száma is. A nagy roham azonban még csak most várható. Egyszerre szeretne most mindenki tábort foglalni, így a Táborfigyelő rendszerét is megerősítettük, hogy zökkenőmentesen tudják intézni a szülők a foglalásokat.” – mondta el Tóth.
Érdemes minél előbb foglalni, mert a kínálat is kisebb, mint tavaly, így a jó ár-érték arányú táborok turnusai idén még hamarabb telhetnek be, mint általában, sőt van esélye, hogy az árak is növekedni fognak, ahogy a szabad helyek száma csökken.
forrás: taborfigyelo.hu
Kapcsolódó cikkek: