• Felelős Szülők Iskolája
  • alapító, ügyvezető

Tibenszky Moni Lisa

2 gyermek édesanyja, újságíró, marketing-kommunikációs szakember, sportmentáltréner, life coach, a Felelős Szülők Iskolája alapító ügyvezetője

Tibenszky Moni Lisa, újságíró, marketing-kommunikációs szakember, sport mentáltréner, life coach, a Felelős Szülők Iskolája alapító ügyvezetője

„Döntögessünk tabukat, merjünk akarni és tenni!”

 

Közgazdasági területen végeztem, de soha nem vonzott a számok világa, csak a megfejtendő feladatok logikájának és hipotézisek felállításának határáig. Az ember, a kapcsolatok és a miértek alkotják a motivációm fókuszát.

Hosszú évekig stratégiai marketing kommunikációval foglalkoztam, kiemelten oktatási vagy kulturális területen, sok esetben társadalmi misszióval felvértezve. Hiszem, hogy minden embernek elhívása, küldetése van. Az enyém a család, gyerek, oktatás és kultúra négyszögében helyezkedik el.

Saját életutamon kaptam egy hatalmas STOP táblát, mely üzenetét feldolgozva, átkeretezve 2010-ben megalapítottam a Felelős Szülők Iskoláját, ahol mára már egy hatalmas csapattal, közösséggel, szakértőkkel, művészekkel dolgozunk azon nap, mint nap, hogy segítséget adjunk a szülőknek, pedagógusoknak a mentális egyensúly megteremtéséhez, az élmény alapú oktatáshoz, az érzékenyítéshez, a minőségi családi idő megteremtéséhez.

Sport mentáltrénerként és life coachként segítem a klienseim önismereti útját, pszichológiai eszközöket és módszereket alkalmazva erőforrás gyűjtésben, egy-egy életválság, dilemma esetén a cél-motiváció-akcióterv fókuszával. Mindenkinek lehet elakadása az élete folyamán, legyen ez egy versenysportoló kamasz vagy egy karrierváltásban, burn out előtti állapotban lévő családanya.

Nagyon sok stressz ér minket, máshogy érint meg, másként dolgozzuk fel. Első teendő a tudatosítás, az önismeret, amiben tisztában vagyok a saját erősségeimmel és gyengeségeimmel is, mert így egyfajta használati útmutatót tudok készíteni magamról, másoknak és magamnak is.

A felismerésben és a kiút keresésben nagyon fontos a támasz, a „kísérő”, aki egyfajta mentális edző. Ez is hivatásommá, elhívásommá vált.

Hiszem, hogy “boldog gyerekeket, csak boldog, önazonos felnőttek tudnak nevelni” – ez az út rögös, sok megfelelő impulzus, tudás és egyfajta szinergia kell a „big picture” együtt állásához és ha ehhez csupán útjelző táblákat is tudunk adni egy edukációs bejegyzéssel, egy meseterápiás cikkel, társadalmi problémát feltáró interjúval vagy egy mosolyt előcsaló gyermekfutóversennyel, akkor azt tennünk kell.

Saját sport mentáltréner, life coach oldalam: Facebook

 

Az Erasmus+ szakmai programok jóval többet jelentenek egy külföldi továbbképzésnél. Lehetőséget teremtenek arra, hogy a pedagógusok és más oktatási szakemberek

Hogyan segíthet a kommunikáció a gyógyulásban — nemcsak testileg, hanem lelkileg is? Új podcast epizódunkban a betegkommunikáció erejéről beszélgetünk: arról,

Egészségtudatosság – Mit tehetsz az egészségedért? A Semmelweis nap apropóján készült beszélgetésünk fókuszában önmagunk megfigyelése, az egészségünk értéke, a megelőzés

Miért ennyire fontos a szabadság a gyereknevelésben? Miért jó, ha hagyjuk a gyerekeket szabadon játszani? Ezekről beszélgetett Tibenszky Moni Lisa

Soha nem gondoltam, hogy a kamaszaim hatására - igen csak érett fejjel - boulder terembe fogok menni és kipróbálom a

Történelem, hagyomány, generációk találkozója, hihetetlen zenei és szabadegyetemes programkínálat!   A Kamaszokkal suttogó podcast új adásának vendégei: Zelenák Márk, EFOTT, vállalati kapcsolatok vezetője Szöllős

A számok mögött érzések, megoldások, motivációk, de főként gyerekek, diákok vannak, akik év közben tettek és nem tettek, szerelemesek voltak

A tanév végéhez érve különösen fontos megállni egy pillanatra, és kimondani: köszönjük a pedagógusok egész éves munkáját. A tanítás jóval

Miért fontos a keret, a szabadság és a valódi pihenés a gyerekeknek? Amikor véget ér az iskola, sok családban szinte azonnal

Az apaság sokak számára egyszerre örömforrás és komoly kihívás. A modern társadalomban az apák szerepe jelentősen átalakult: ma már nem

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.