Gyerekkönyvek terén is szükséges a forradalom

Gyerekkönyvek terén is szükséges a forradalom

Nehéz eligazodni a mai gyerekkönyvek piacán, hiszen már a népmeséktől egészen a gyógyító mesékig mindent megtalálunk a böngészőben. Egy azonban biztos, ha a szülő vagy épp a tanár szereti azt a mesét, amit olvas a gyerekeknek, akkor már egy olyan érzelmi ajándékot adhat nekik, ami segít az ellazulásban, ábrándozásban.

Kevés olyan kortárs író van, aki nemcsak hogy vicces, karakteres gyerekmesékkel jelentkezik, de humorral, odafordulással elő is adja őket – Vig Balázs gyermekkönyv-író ilyen. Regényei főként a kisiskolás korosztálynak szólnak, de a család számára is igen mosolyfakasztó program is lehet, pl a Puszirablók vagy épp a Todó kitálal az oviról című könyv olvasása. Vig Balázzsal a netkorszakban is szerethető mesékről, a gyerekek igényeiről és a szülői és tanítói karakterekről    beszélgettünk.

Vannak gyerekeid? És ha igen, nekik szoktál mesét írni, illetve olvasni?

Nincsenek még gyerekeim, sőt, amikor az első könyvem megjelent, még a családban és a baráti körben sem találkoztam velük. Mikor a mesék felé fordultam, a saját gyerekkori énemre támaszkodtam. Nagyon jól emlékszem a gyerekkoromra, ahogy arra is, hogy milyen konfliktusokba kerültem, hogy reagáltam bizonyos dolgokra, és milyen meséket szerettem. Mostanra annyiban változott a helyzet, hogy évente 120-150 könyvbemutatót tartok, ami azt jelenti, hogy 7000-7500 gyereknek mesélek egy évben. Ez a tapasztalat megtanított arra, hogy mennyire különbözőek a gyerekek. Kíváncsi vagyok, hogy ha a saját lányomnak vagy fiamnak mesélek majd, az változtat-e valamit a stílusomon, a témáimon, ahogy arra is, hogy ki kapja majd az esti mesemondó szerepét a családban.

Szerinted van különbség abban, ahogy/amit egy apa vagy egy anya mesél a gyermekének? Vannak apa/anya-mesék?

Gyerekkoromban szinte minden családban bevett dolog volt, hogy az anyukák mesélnek, ők jönnek velünk könyvtárba, bábszínházba, az apukák közben az autónál vártak meg minket, odakint cigarettáztak, ilyesmi. Észrevehető, hogy a mai apukák sokkal nagyobb számban vállalnak játékos szerepet a gyerekek mellett. Ha családoknak szóló könyvbemutatót tartok, az apukákat is könnyen ráveszem a szereplésre, humorral, érzékenységgel, mesei fantáziával vesznek részt a rájuk osztott feladatokban, és a gyerekek imádják őket. Nem szeretem azt a leosztást, hogy apa vicces, anya érzelmes, ha mesékre kerül a sor. Akkor jó, ha anya is tud és akar vicces állathangokat utánozni, és apával is el lehet beszélgetni a kényes témákról. Az apa-anya mesék között is úgy tennék különbséget, hogy a meseolvasás is lehet a gesztusnyelv része, nyilván kötődik hozzá beszélgetés, közös fantáziálás, ezért lesz olyan mese, amit a gyerek szívesebben fogad majd egyik vagy másik szülőtől. Érdekesség, hogy a Három bajusz gazdát keres könyvem első kiadása fekete borítóval jelent meg. Azt mondtuk a kiadóban, hogy na, ennél már nem is lehetne fiúsabb a könyv kiállításban, témaválasztásban, erre tessék, az író-olvasó találkozókon egyre-másra hozzák a kislányok aláíratni…

Miben különböznek a kortárs mesék a hagyományos meséktől? (A Todó kitálal sorozat már nem is tűnik igazán mesekönyvnek…)

A Móra Kiadónál megjelent első három könyvem mese volt, a Todó sorozatot viszont én sem tartom annak. Sokkal inkább gyerekmonológok, mai gyerekek mai problémáiról szólnak, keresve az adott korosztály jellemzőit generációkon átívelve is.

A kortárs mesékkel kapcsolatban a választék soha nem látott szélességét emelném ki. Szerintem minden korosztályban mindenki megtalálhatja a kedvére valót. Sok mai kiadvány direkt a mostani gyerekeket célozza meg, és játékra hívja a szülőket is. Az én kedvenc meséimnek van alja, valamilyen megoldásra, kibeszélésre váró problémáról szólnak, de nem didaktikusan, és több síkon is értelmezhetők, mondjuk mást fog fel belőle egy ötéves, egy tízéves, és egy felnőtt. A kortárs meseírók közül talán Dániel András és Dóka Péter munkásságát követem legalaposabban.

Milyen (anyai és főleg apai) szerepek jelennek meg a kortárs mesékben, hogyan és miért?

Ez egy borzasztóan komplex kérdés, amit egy kortárs gyerekirodalom-kutatónak kellene megválaszolni helyettem. A Móra Kiadó választékából hirtelen Tóth Kriszta két könyve jutott eszembe, az Anyát megoperálták, és A lány, aki nem beszélt, illetve Kiss Ottó Ne félj, apa (nagy kislánykönyv) című verseskönyve. Fontos azért kihangsúlyozni, hogy a nemi szerepek különbözősége nem sarkosan jelenik meg ezekben sem, és nem is központi témája a könyveknek, de ha valakinek jó a füle, ki fogja hallani belőlük.

Öt könyvet írtál eddig, különböző korosztálynak, és mindegyik valamilyen őket érintő témára érzékenyít (fogorvos, óvoda, iskola, stb.). Miért éppen ezekről írtál és milyen témák foglalkoztatnak még?

Szeretem, ha egy történetnek valódi konfliktusa van. Legjobb lenne, ha a gyerekeknek olvasás után kedvük lenne megbeszélni egymással, esetleg családi körben a szülőkkel, vagy iskolai keretek között pedagógusokkal, esetleg író-olvasó találkozón velem együtt. A megélt félelmek könnyebben feldolgozhatóvá válnak az olvasók számára, ha a szereplők hasonló problémákkal találkoznak, mint ők. Ha pedig még nem kerültek olyan helyzetbe, akkor már felkészülten érik majd őket ezek a behatások. Én mindemellett még szeretek csavarni is egyet a könyveimben a nagyvilág félelmetes dolgain. Így válik a fogorvos rettegővé, a kalózkapitány sms-ben kommunikál, és ha kibírhatatlan az óvó néni, akkor egy székekből épített repülővel el lehet menekülni előle.

Jelenleg a Todó sorozat harmadik kötetén dolgozom, és egy felnőtt regényem is elkészült. Ennél messzebb most még nem látok, én is kíváncsian várom, hogy milyen témák kezdenek majd foglalkoztatni a közeljövőben.

Nemcsak mesét írsz és blogot vezetsz, hanem meseelőadásokat is szervezel, interaktív könyvbemutatókat tartasz az egész országban. Honnan jött az ötlet, és milyenek a visszajelzések?

Mikor az első könyvem megjelent, az első pár bemutatón nem tudtam, mire számítsak, aztán spontán módon alakult ki az egész. Jól emlékeztem arra, hogy gyerekként minek örültem volna egy hasonló programon. A gyerekek szeretnek szerepelni, aktív részesévé válni a programnak, képesek rá, és igénylik is a gyors interakciókat. A könyvbemutatókon dobáljuk egymásnak a labdákat, nagyon sok spontán játékra van lehetőség. Közben észrevétlenül bekerülnek a mese világába. Nem célom, hogy minél alaposabb és hosszabb részleteket ismertessek meg velük, inkább egy-egy jellemző motívumot, hangulatot ragadok ki a könyvből, ami alapján már eldönthetik, hogy van-e kedvük jobban elmerülni abban a világban, aminek megkapirgáltuk a felszínét. Szerencsére az olvasó, könyvtárba járó gyerekek mellett ezzel a módszerrel a nemolvasók figyelmét is sikerül felkelteni. Ha valaki részletesebben is kíváncsi ezekre a programokra, a honlapomon talál fotókat, videókat, további érdekességeket is ezzel kapcsolatban.

www.vigbalazs.com

Szerző: Antal-Ferencz Ildikó – Tibenszky Moni Lisa

Felelős Szülők Iskolája
  • Felelős Szülők Iskolája

Felelős Szülők Iskolája

A Felelős Szülők Iskolája 2010 óta működő aktív szakmai és civil közösség, mely keretén belül az ideális gyermeknevelésre, az „elég jól” működő családra és a felelős szülői attitűdre keressük a válaszokat.

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.