Mit is bizonyít a bizonyítvány?

Mit is bizonyít a bizonyítvány?

iskolasgyerek_feminaBizonyítja-e azt, hogy a gyermekünk mindig ott volt a tanórákon és aktívan fejlődött önmagához képest?! Bizonyítja-e, hogy a gyermekünk odafigyelt arra a gyermektársára, aki nem hozott rendszeresen tízórait és megosztotta vele a sajátját? Bizonyítja-e a bizonyítvány, ha a gyermeknek vannak valós vagy vélt tanulási vagy magatartási problémái, esetleg családi gondjai? Mi szülők vajon minden nap ötösre teljesítünk? Elgondolkodtató, hogy vajon a mai rendszerben és oktatásban milyenek lennének a jegyeink….

Megélt pillanatok, szerethető iskola – kisiskoláskor másképp

Lassan elmondhatjuk, amit a szüleink oly sokszor említettek: „Bezzeg a mi időnkben….”. Régen sokkal tovább tartott a társadalomban a változás és az átmenet a generációk között, azonban mára olyan szintű akceleráció tapasztalható minden területen rövid időn belül, hogy mindenki számára nehézkessé vált a gyors átmenet nélküli változás. A „mi időnkben” délután korábban otthon voltunk és legtöbb esetben a szüleink is hamarabb hazaértek a munkájukból. Csak annyi leckét kaptunk,amennyit egy óra alatt sikeresen megtanulhattunk. A délutánjaink a játékkal, mókával, társasozással, szülőkkel vagy barátokkal való együttlétekkel telt. Sportoltunk, zenéltünk, mégis több időnk volt.  Ha éhesek voltunk, szedtünk az utcán található gyümölcsfákról egy-két gyümölcsöt, miközben gyerektársaságban bandáztunk kulccsal a nyakunkban.  Szabadok voltunk, mint a madarak, nem vett bennünket körül ennyi félelem, aggodalom, „kütyű” és „bezárt kalitka”.. Mozoghattunk, fára másztunk, mindenhonnan fejjel lefele lógtunk, elbújtunk, ugróköteleztünk , gurultunk a domboldalról, hancúroztunk a fűben, nem kellett félnünk a kullancstól vagy a fűbe eldobott „gusztustalan felnőtt tartalmú szemetektől”. Rossz jegyekért büntetést kaptunk, de valahogy mégsem a jegyek maradtak benne a hosszú távú memóriánkba. Inkább azok az érzelmi pillanatokra emlékszünk, amikből sokat tanulhattunk az élet nagy ábécéjéről. Például: amikor nem készült el az olvasónapló és lemásoltuk a legjobb tanulótól vagy amikor körmöst kaptunk, ha lejjebb kerekedett a vonaltól a ceruza. Amikor végre sikerült a vaktérképen minden helységet eltalálni vagy amikor megérkezett az a fizika tanár, aki úgy oktatta a tantárgyat kísérletekkel, hogy élvezet volt odafigyelni.

Napi 8-10 órás iskolai munkarend

Bezzeg a mai felnövekvő generáció nem élhet ilyen szabadon, mert ők már most nem érnek rá szinte semmire. Már most sincs idejük se a tanulásra, se a játékra, se a sportra, se a kortárstalálkozókra. Ami a legfontosabb, hogy szabadság kevés található a mindennapi délutáni időbeosztásukban. Egyszerű és amolyan divatos dolog lett ezért csak a szülőket felelőssé tenni, de a felelősség közös és társadalmi szintű!!! A félévi bizonyítvány, sőt az év végi sem csak a gyermeknek a bizonyítványa. A szülők bizonyítványa és a pedagógusoké, nekünk is szól – rólunk is szól. Mit is bizonyít a bizonyítvány? Bizonyítja-e azt, hogy a gyermekünk mindig ott volt a tanórákon és aktívan fejlődött önmagához képest?! Bizonyítja-e, hogy a gyermekünk odafigyelt arra a gyermektársára, aki nem hozott rendszeresen tízórait és megosztotta vele a sajátját? Bizonyítja-e a bizonyítvány, ha a gyermeknek vannak valós vagy vélt tanulási vagy magatartási problémái, esetleg családi gondjai?

A „nagy rendszernek” való megfelelési kényszer

Számtalan gyermekbeszámolót hallgatok meg nap mint nap, amikor a gyerekekkel beszélgetek. Kedvelik a pedagógusaikat, mégis örülnek, ha ideiglenes tanárhelyettesítés van és helyettesítő órát tartanak. Nem probléma, ha nem lyukasóra lesz és haladnak az adott tantárggyal. Az örömük abban van és a különbség arról szól, hogy kevesebb házi feladatot ad a helyettesítő tanár és este marad másra is idő. Nagyon sok gyermekkel találkozom, akik szeretnek tanulni, szorgalmasak és mindent megtesznek, hogy jobban teljesítsenek, vagyis, hogy megfeleljenek a „nagy rendszernek”, miszerint a jegyek értékelik őket. Abban nagy problémát látok, hogy ezeket a jegyeket nem a teljesítményük értékeként kezelik, hanem teljes mértékben beépítik a fejlődő személyiségjegyeikbe, amik aztán tovább gyűrűződnek. („Én mindig is béna leszek tesiből, soha nem voltam jobb 2-3-nál.” Vajon felnőttkorában rendszeresen fog sportolni? ) Azért az érdekes szegmense a dolgoknak, amikor az élsportoló  és országos versenyző gyermek 3-t kap testnevelésből, vagy verseket rendszeresen komponáló gyermek magyarból 2-es lesz, vagy a kémia szertár felelőse mindig 5-ös a tantárgyból annak ellenére, hogy nem igazán érti a tantárgyat vagy a szorongó, befele forduló gyermek, aki otthon énekes hangú pacsirta, mégis énekből 3-as, mert nem mer az osztály előtt énekelni.

Persze mindannyian tudjuk és megértjük, hogy nem lehet igazán jó és igazságos értékelő rendszert kialakítani, ami mindennek vagy mindenkinek megfelelne. Azonban  az elgondolkodtató számomra, hogy miért csak a jegyeket látjuk a bizonyítványban és nem tekintünk a dolgok mögé?! Vajon tisztában vagyunk a gyermekeink valós képességeikkel, készségeikkel? Nem kell bennük olyan dolgokról „idealisztikát” felépíteni és elhitetni,ami nem valós, hiszen fontos, hogy megtanulják reálisan értékelni magukat. De a reális értékelésben az is benne van, hogy ami most nem sikerül olyan jól jegyek alapján a bizonyítványban, az két év múlva akár a kedvenc tantárgya is lehet . Értékelendő dolognak tartom azt, ha a gyermek próbál erőfeszítéseket megtenni,hogy olyan dolgokra legyen képes, ami számára nehézséget okoz. A belső motiváció megtartása a legfontosabb teendő, hiszen a tanulás egy életre szóló permanens folyamat. Nem jó, ha úgy fejezik be a gyerekek az iskolát vagy egyetemeket, hogy „én már végeztem a tanulással, soha többet.”

Találd meg a gyerek erősségeit, dicsérd és motiváld!

Minden gyermeknek van erős oldala is és arra érdemes figyelnie minden szülőnek, nagyszülőnek, pedagógusnak, edzőnek, segítőnek, hiszen mindenkinek szüksége van sikerélményekre. Ha empatikusan állunk a gyermekekhez és nem csak megértjük őket, akkor igazán átérezhetnénk azt a versenyszférát, amiben nevelkedniük kell. Akik kitűnő bizonyítvánnyal végeznek, nem ők tanulnak a legtöbbet, nem ők fektetik bele a legtöbb időt és energiát. Kiemelkedő egyes gyerekek szorgalma és tehetsége, de ő azt az ajándékot kapta az élettől és majd azzal kell sáfárkodnia. Akinek ennél gyengébb a teljesítménye, annak érdemes megkeresni azt az ajándékcsomagot, amit viszont ő kapott. Az ő útravalója abban van!  Hiszen mindenkinek van valahol egy kapott csomagja, amit érdemes kibontani a tanulási évek alatt. Azoknak a gyermekeknek, akiknek gyengébb a tanulási eredményük, legtöbben közülük „határesetek”. Megfelelő segítségnyújtással, bíztatással, támogatással, speciális megsegítéssel és hozzáértéssel lehetne őket segíteni, támogatni. Közülük vannak olyan gyermekek, akik valódi tanulási gondokkal küszködnek és nyilvánvalóan vannak olyan diákok, akik nem motiváltak a tanulásban, a fejlődésben, nem érdekli őket senki és semmi. Ők inkább a magatartás indikátorú tanulási problémás gyerekek. Legtöbb esetben a háttérben ilyenkor megtaláljuk a diszfunkcionálisan működő családot vagy valami másnak a hiányát, akár érzelmi kapcsolatban vagy alapvető ellátási, gondoskodási területen.

A gyermekkori sikertelenség sok probléma forrása felnőttkorban is

Egyik kedves ismerősöm rendszeresen járja a börtönöket és beszélget olyan emberekkel, akik valamikor valahol lecsúsztak a társadalom peremére. A megfigyelések alapján ezeknek az embereknek tele volt a gyermekkoruk sikertelenség és kudarcélménnyel. Elvesztették a belső motivációjukat, nem tartották fontosnak, hogy tanuljanak, fejlődjenek, ami nem csak az iskolai padokban történhet. Sokan közülük nagyon jó tanulóknak számítottak. Olyanok is vannak, akiknél megtalálható a családi háttér hiánya érzelmi, kapcsolati szinten. Nem is tudom, mi a rosszabb: ha egy gyermeknek vannak szülei, akik nem vállalják a szerető és gondoskodó felelősséget a gyermekeikért vagy ha valakinek nincsenek szülei, de mástól megkapja azt, amire egy gyermeknek szüksége lehet.

A bizonyítvány egy időszak lezárása és egy új kezdete

Ahogy járom az országot, azt tapasztalom, hogy számtalan olyan pedagógus és intézmény van ezen a kicsiny földrészen, akik hivatásnak tekintik a szakmájukat és képesek megújulni idővel, változtatni a módszereiken és a struktúráikon. Vajon mi szülők eltudjuk engedni azt a „gyerekkori görcsöcskénket” magunkból, miszerint a bizonyítvány jegyei a legfontosabbak? Tudunk-e felelősséget vállalni a gyermekeink mellett abban, hogy életre neveljük és beavassuk őket az élet apró-cseprő rejtelmeibe? Próbáljunk meg egyszer nem a megszokott módon reagálni és értékelni a hozott jegyeket. A munkánkban mi sem teljesítünk mindennap 5-re. Szép is lenne, ha a családapa hazajönne egy 2-es munkanapi teljesítménnyel és nem kapna emiatt vacsorát vagy ami még rosszabb: ölelő szeretetet a családtól!!!! Próbáljuk meg egyszer, hogy úgy hallgatjuk végig a gyermekeinket, hogy nem szólunk közbe, nem neveljük, nem mondjuk el a véleményünket vagy az okításainkat: csak meghallgatjuk figyelve rájuk teljes lelkünkkel. A gyerekek a mondandójuk elején elmondják az összes kifogásukat, hogy „miért nem volt lehetséges a jobb teljesítmény és, hogy ki a hibás, no meg, hogy lehetetlen és hogy mindenki másnak is rossz lett a dolgozata, na meg aztán az a tanár”………Hadd mondja, legalább megtanítjuk, hogy képes legyen beszélni magáról. Ha csendben marad, akkor az bizony odabent is marad hosszú távra, mélyen elrejtve. Amit mond, az csak egy megfogalmazott felszín. Ha figyelünk, akkor a mondandójuk mögött sok érdekes dolgot felfedezhetünk: például, hogy ő is dühös a teljesítményére vagy önmagára, no meg,hogy nem úgy sikerült, ahogy azt tervezte; de azért az megnyugtatja, hogy nemcsak ő „bénázta” el a dolgozatot, hanem valahogy az egész osztály félreértette a feladatot stb.

Figyelemzavar okai, kiváltó tényezői

Tanulási zavarok sok okból és forrásból származhatnak. A legtöbb esetben óvodáskorban jól teljesítenek a játékos foglalkozásokon és csak minimális jele fedezhető fel annak, hogy esetleg később nehézségek állhatnak a tanulás útjába. De számtalan tapasztalat van arról is, amikor az óvodás gyermek túl sok tünetet produkál megijesztve a szülőket és a pedagógusokat. Ha időben odafigyelünk a teendőkre, akkor sok alapozó téglát lehet simábbra csiszolni az optimálisabb tanulás érdekében. Iskoláskorban sokszor egy ideig megbújnak azok a gyerekek, akiknek szüksége lenne némi speciális támogatásra. Gyakran látom, ahogy bekerülnek különböző sportokra sok nehézségi ügyetlenséget és kudarcélményt okozva. Példának hoznék egy helyzetet: ha  egy gyermek nem tudja megtartani egyensúlyba a fejét, akkor nehéz lesz beletalálnia a kosárlabdával a kosárba; nehéz lesz megtartania a figyelmét órákon keresztül, nehéz lesz a tábláról pontosan olvasni és az írása is kifuthat a sorokból. Ez csak egy apró tünet azok közül, amik figyelemfelhívóak lehetnek. Ilyenkor a gyerekek kompenzálnak; jelen helyzetben a kompenzáció az, hogy a padban megtámasztja a fejét a kezével és valahogy tovább bírja az órát, miközben a figyelemtevékenysége akár másodpercekre ki is kapcsolhat. Ezek valódi tanulási zavarokat tudnak okozni, az idegrendszerben és a részképességek területein pedig lenyomatokat hagynak. A lelki okokból eredő tanulási zavarok magukkal rángatnak mindenféle tünetet: figyelemzavar, indulati reakciók „vulkánja”, feladatok elsietése, negatív hozzáállás a tanuláshoz vagy a tanárhoz stb. Lelki okoknál lelki eredetű segítségre is szükség lehet, kiegészítve kognitív vagy egyéb terápiával. „Áltanulási” zavarok meglétekor mindig érdemes elgondolkodni azon, hogy vajon az adott tünetcsoport mit takarhat, mert csak akkor lehet ezeket lebontani és új dolgokat felépíteni, amikor erre rájövünk: pl: olvasási nehézség dislexia nélkül. Először ki kell szűrni, hogy a részképességek jól működnek-e, nincsenek-e organikus elváltozások és utána megvizsgálni a lelki aspektusokat.

A bizonyítvány egy furcsa „matematikai egyenlet”

Bárhogy is érkezik haza a bizonyítvány, bármilyen jegyeket is tartalmaz, mindenképp emlékezzünk arra a gondolatra, hogy a bizonyítvány egy életszakasz vége és egy újabb, lehetőségekkel teli időszaknak a kezdete. Bár sokat jelent a pontszámban a felvételiknél, hogy hol tanulhat tovább a gyermek, azonban mégsem tükrözi a teljes valóságot minden helyzetben. Az életben nem feltétlenül csak azok az emberek boldogulhatnak jól, akik végig „jól bizonyítottak”, hanem azok is, akiknek megfelelően fejlődtek a készségei és a képességei. Akik megfelelő érzelmi intelligenciához juthattak, és azok, akik rendelkeznek olyan szociális és egyéb kompetenciákkal, amikre minden szakmában szüksége lehet.

Még sokáig folytathatnánk ennek a jelképes „matematikai egyenletnek” a kifejtését, de inkább rábíznám az olvasó olvasás közben megszületett gondolataira az eredményt; hadd szárnyaljon, mint a madár a saját élmények és tapasztalatok alapján.

Zárszóra eszembe jut az a szimbólum, ami talán feloldhatná bennünk ezt az érzést: milyen érdekes lenne, ha a bizonyítványokba az értékelés helyére számok helyett hangjegyek kerülnének és minden gyerek úgy mutathatná be otthon a bizonyítványát, hogy közben elénekli vagy elfurulyázza a saját, egyedi, megismételhetetlen személyiséghangjegyeit, aminek különleges hangzata lenne. Ami megnyugtatná és megmelengetné a lelkünket sok örömöt okozva. Én így fogadtam a gyermekeim bizonyítványát, mindenkinek javaslom, hogy egyszer legalább próbálja ki!!

szerző: Pólus Enikő, mentálhigiénés szaktanácsadó
kép: femina.hu

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Kapcsolat

Felelős Szülők Iskolája Oktató és Szolgáltató Kft.
Székhely, számlázási cím: 1112 Budapest, Zólyomi út 47.
Iroda: 1023 Budapest, Frankel Leó utca 21-23., I. emelet 1.
Cégjegyzékszám: 01 09 966630
Adószám: 23461176-2-43

info@felelosszulokiskolaja.hu
+36 20 358 66 12