A bevételnövelés nem elég – avagy kezdjünk neki kiadást tervezni!

A bevételnövelés nem elég – avagy kezdjünk neki kiadást tervezni!

anya_babaEddig minden figyelmünket és időnket lekötötte az, hogy megtervezzük a bevételeinket arra az időszakra, amíg a babával foglalkozunk. Gyakorlatilag arra ment ki a dolog, hogy részben, vagy egészben pótolni tudjuk a babázás miatt kieső jövedelmünket. Ez azonban minden igyekezet ellenére sem biztos, hogy önmagában elég ahhoz, hogy különösebb életszínvonalbeli zökkenő nélkül éljük meg azt, hogy megérkezett a baba. Tapasztalatból mondhatom, egy gyerek érkezése csípőből a beosztás reflexét váltja ki szinte mindenkiből. És ez így jó. Mert egyedül a bevételek növelése messze nem elég ahhoz, hogy egy megszokott nívót őrizzünk. A baba ugyanis nem csak kiadásnövekedéssel jár, hanem a kiadások szerkezetének átrendeződésével is – és ez már magában azt jelenti, hogy bevételnövelés ide, többletjövedelem oda, hó végére kevesebb marad, mint amit megszoktunk. Itt az ideje, hogy a költségeinket is összeszámoljuk és megtervezzük.

Pénzügyi felkészülés a baba érkezésére

Most érkeztünk el ahhoz a pillanathoz, amivel a legtöbben kezdeni szokták… milyen kiságya, kistakarója, hány rugija és cumisüvege legyen, kell-e hordozó, vagy elég egy babakocsi, de az multifunkci legyen, stb.

A pénzügyi coach (köz)beszól:

Ha innen nézzük a dolgot, akkor talán nem is meglepő, hogy annyi pár érzi úgy, kissé földhöz vágja egy gyerek érkezése. Mi már hetek óta mást nem csinálunk, csak erre tervezünk – és nem rögvest a kiadásokkal kezdtük.

Egészen más szemléletet követtünk így ugyanis: a mai postban meglátod, hogy mekkora összeget kell összekalapálni még a gyerek születése előtt ahhoz, hogy nyugodtan vegyétek ezt a kanyart is. A végösszeg persze függ majd az egyéni igényektől is, viszont együtt látni minden erre tervezett forintot a legtöbb jövendő szülőnek erősen sokkoló. Gondold el, ha ezt az összeget azután látod meg, miután már tisztában vagy vele, hogy

  • van kifejezetten erre a célra felépített tartalékod, amelyből elkezdhetitek a babóval közös életeteket;
  • és lesz utánpótlás is, mert a bevételeidet már megtervezted, lehetőség szerint több lábon állást irányoztál elő,

vagyis pontosan tudod, hogy a most kiszámolt horribilis összegnek mi lesz a fedezete.

Jó, de mi lesz ennek a fedezete?

Először is: azok a bevételek biztosan NEM, amelyeket eddig terveztünk! Azok másra kellenek, egészen más célból terveztük. Erre majd később visszatérünk.

Most joggal kérdezheted, hogy ha nem abból, akkor miből?

Hát abból a céltartalékból, amit kifejezetten erre a célra képeztél.

baba_pelusbanEz lesz az az összeg, amit lehetőség szerint minél pontosabban kell majd kikalkulálnod, mert az első három hónapotok szinte biztosan azzal fog eltelni, hogy összerázódtok, és nem azzal, hogy Te is pénzt keresel. (Ritka, aki egy egy-két hónapos baba mellett minőségi melót tud produkálni. Nem lehetetlen, de nem is túl gyakori. Itt ugyanis nem kizárólag a szervezésen múlik minden: a baba éppen ezekben a hónapokban szokja a világot, tehát sokáig még kialakult napirendetek sem lesz, ami lehetővé tenné Számodra a napi időbeosztásod megtervezését. És utána is lehet érdekes szitu, hiszen egyre kevesebbet fog aludni, egyre érdeklődőbb lesz, egyre többet fogja foglalkoztatni az őt körülvevő világ – ami mind-mind azzal jár, hogy a baba egyre több idődet köti le, egyre újabb szokásokat vesz fel, tehát folyton alakuló napirendje lesz. Szóval a legnagyobb esélye annak van, hogy az első három hónapban a babával közösen próbáltok úrrá lenni a káoszon.)

 

Ez a bizonyos céltartalék többféle célra is szolgál. Úgy kell megtervezni, hogy mindenképpen fussa belőle a következőkre:

  1. babakelengye (erre tényleg kell a lista és a költségvetés)
  2. a terhesgondozás, szülés, gyerekágy költségei (ez sem lesz kevés)
  3. az első három havi megélhetés (itt is lesz azért meglepi…)

Ez elsőre talán nem is tűnik olyan vadítóan soknak, de majd ha mindent összeadunk, lehet, hogy már a babakelengyénél az ájulás fog környékezni…

A babakelengye költségvetése

Talán ez a legtermészetesebb minden leendő szülő számára, hogy ezt megtervezzék. Nem lehetetlen, hogy a rokonság besegít ezzel-azzal, így ezt már jó előre érdemes felmérni.

Egyszer – két és fél évvel ezelőtt – egy oktatóanyag készítése során már felmértem, mi minden kell ahhoz, hogy egy baba egy minden szempontból jól felszerelt otthonba érkezzen haza a kórházból. Ebből a szempontból általában a legtöbb babakönyv is egészen jó listát állít össze, azt is veheted nyugodtan alapul, ha az jobban megfelel az igényeidnek. Itt most az lesz a lényeg, hogy jó közelítéssel szembesülj azzal, hogy mire számíthatsz.

Tehát az én babakelengye-listám:

babaágy plusz pelenkázó 31.000,- és 180.000 között(!)
babakocsi (sporttól a többfunkciósig) 6.500 és 200.000,- között(!)
babakád (sima, vagy állványos, vagy egyéb verzió) 3.000 és 30.000,- között(!)
fürdetőszett (kifogó, fürdetőkrémek, babasamponok, babaolaj, hintőpor, stb.) 3.500 és 13.000,- között(!)
kistakarók, babaágynemű, lepedők 9.000 és 50.000,- között(!)
ruhatár (rugik, bodyk, hálózsákok, előkék, stb.) 30.000 és 120.000,- között(!)
pelenkák (textil + gumibugyi, vagy eldobható) 4.000 és 12.000 között(!)
játékok 3.000 és 20.000,- között(!)
mérleg (bérelve, vagy vásárolva) 1.000 és 25.000,- között(!)
gyerekszoba berendezése (festés, padló, bútor, lámpa, falvédő, meg amit akarsz) 30.000 és a csillagos ég (pl. 500.000,-) között(!)
babakelengye összesen: 117.500 és 1.450.000,- között(!)

Ez egy erősen minimumlista volt, természetesen szíved joga már most olyan hiperszuper fejlesztő játékokat, vagy akár gyémánttal kirakott csörgőt venni a gyereknek, amelyről úgy érzed, hogy a gyereknek szüksége van rá. Ennek a listának éppen az az értelme, hogy lásd, mi mennyi, és majd utána a lehetőségek mentén szelektálj.

A költségcsökkentésnek azonban nem csak a szelektálás az egyetlen módja. Szóba jöhet még:

  • a rokonság körében fellelhető, még jó állapotú babaholmik átvétele (kezdve a kiságytól a babakocsin át a babaruhákig)
  • a rokonok, elsősorban nagyszülők és keresztszülők felajánlásai – sok helyen él még a szokás, hogy unoka érkezésekor a nagyszülők veszik meg a babaágyat, a felkért keresztszülők pedig a mózeskosárral/hordozóval szállnak be, azaz ők veszik meg ezeket. Ez nagy segítség, mert általában éppen ezek a legköltségesebb darabok, persze ez családon belüli megállapodás kérdése.
  • ha a leendő apuka, keresztapuka, nagyi, anyuka, keresztanyu ügyes kezű, akkor bizonyos dolgokat saját kezűleg is el lehet készíteni – kezdve a horgolt babasapitól a gyerekszoba házilagos kifestésén, tapétázásán keresztül a babaágyig bezárólag. Erre persze tényleg csak az vállalkozzon, aki ért is a dologhoz, de nagyon sokan vannak, akik még ha csak hobbi szinten barkácsolnak is, hihetetlen színvonalas darabokat tudnak kiadni a kezük közül.

Egy biztos: ha már megvan a listád, akkor érdemes ezekkel a kedvezően megszerezhető tételekkel kezdeni, mert abban a pillantban komolyan csökkentheted a szükséges pénzügyi fedezet nagyságát. Aztán már “csak” a maradékot kell kigazdálkodnotok.

Terhesgondozás, szülés, gyerekágy költségei

Ez a második olyan pont, amit a leendő szülők szintén kalkulálni szoktak. Ami ezzel a kalkulációval komoly probléma szokott lenni:

  • csak a szülés költségeivel, azon belül is szinte kizárólag a hálapénzzel számol (ne legyünk álszentek, ez egy komoly tétel és igenis létező dolog, tehát számolni kell vele)
  • már csak akkor számol vele, amikor szinte mindenórás a kismama, akkor meg már amúgy is repülni szokott a költségvetés, tehát sokkal nehezebb kigazdálkodni…

Ezért már ezt is érdemes beleépíteni abba a céltartalékba, amellyel megalapozzuk a baba érkezését.

A céltartalék ezen részénél kell figyelembe venni:

  • terhes_anya_orvossalterhesvizsgálatok költségei – ha pl. 3D-s ultrahangra akartok benevezni, azt mindig saját zsebből kell állni, de ide sorolható a kötelező terhesgondozási, illetve az ahhoz kapcsolódó egyéb vizsgálatok (pl. vérvétel, ultrahang, stb.) kapcsán felmerülő utazás költségei is. Ha netán már a terhességed alatt sem tudsz már dolgozni, mert veszélyeztetett terhes leszel, akkor ezek a kiadások többszöröződnek. (Én minden terhességemmel kórházakat jártam, úgyhogy már a második terhességem alatt kalkulálnunk kellett a rendszeres látogatásomhoz kapcsolódó üzemanyagköltségekkel.) Én ide soroltam még az összes terhesgyógyszer, -vitamin, stb. költségeit is, mert a terhesvitamint, folsavat, vastablettát soha nem úsztam meg. (Plusz nekem egyénileg ehhez jöttek még a görcsoldók.) Amennyiben a terhesgondozást magánrendelésen végzi a fogadott szülészed, és erre nagy az esély, akkor ennek a rendszeres költségeit is kalkulálnod kell. Ez a sok minden a kilenc hónap alatt simán kijöhet százezres nagyságrendű tételre is – a baba és a Te egészségi állapotodtól, valamint az igényeitektől függően.
  • szülés költségei – igen, ez elsősorban a hálapénz terepe. Hálapénz az orvosnak, a szülésznőnek, ha kell, az aneszteziológusnak, stb. Ezen felül ide jönnek a szüléshez kapcsolódó kórházlátogatás útiköltsége, a behordott élelmiszer, tisztálkodószer, esetleg új hálóingek, köntös, törölköző értéke, esetleg a könyveké, amelyeket unalom miatt bekövetkező halál ellen olvasol.
  • gyerekágy költségei – ilyen is lehet, ha pl. császárral szültél, és nem is megy olyan gyorsan a szülés utáni regenerálódás. Ilyenkor kell sokféle higiénás cuccot beszerezni, előfordulhat, hogy speciális tisztálkodó szerekre lesz szükséged, stb.

Ez az a tétel, amit még nagyságrendileg sem nagyon tudok megsaccolni Neked, mert rengeteg mindentől függ. Egyet tudok csak ajánlani: a jobb a békesség alapon inkább tervezd felül, mint alul a céltartaléknak ezt a részét.

Az első három havi megélhetés

A már említett okoknál fogva nem árt, ha az első három hónapotoknak már eleve azzal a biztos tudattal indultok neki, hogy biztosan nem kell a megszokott színvonalból lejjebb adni. Ez azért lényeges, mert a baba érkezésével bizonyos kiadásaitok jelentősen megemelkednek, így ezt a Te lecsökkent, vagy esetleg majdnem teljesen kieső kereseted mellett is ki kell tudni fizetni.

Amit az első három hónapban kalkulálni kell:

  • a Te kieső kereseted visszapótlása – a keresetkülönbözetre érdemes kalkulálni. Egyrészt azért, hogy ne menet közben érjen a sokk, másrészt meg azért, mert ez lesz az az alap, amely legalább azt az illúziót adja, hogy nem változtak a jövedelmi viszonyok. (Érdekes módon több párnál is visszaköszönő probléma a praxisomban, hogy ilyenkor alakulnak ki az első viták amiatt, hogy a bevétel kevesebb, a költési színvonalat pedig különbözőképpen ítéli meg a két fél. Ezzel az egyszerű trükkel sok vitának lehet elejét venni, hiszen a céltartalékot még úgy pakoljátok össze, hogy abban a Te fizetésed is benne van.) Mivel azonban a kiadási viszonyok jelentősen változnak majd, a kieső kereseted pótlása magában még nem lesz elég a stabil anyagi háttérhez, úgyhogy tervezzünk tovább.
  • tápszer – sajna nem mindenkinek van teje, vagy ha van is, akkor is millió dolog történhet, ami miatt egyik napról a másikra elmegy a tej. (Én is jártam így: az első gyerekem másfél hónapos volt, tejem annyi, hogy akár meg is tudtam volna fürdetni benne – egészen addig, amíg be nem lázasodtam egy hörghurut miatt. Három óra alatt úgy elment az anyatejem, mintha sosem lett volna. Onnantól tápszeres baba lett a lányom.) Ráadásul a tápszereknek megvan az a kellemetlen tulajdonságuk, hogy nem biztos, hogy az első lesz a baba kedvence. Az anyatej kétségtelenül a babakaják királya, olyan babát még nem igazán láttam, amelyik azt visszautasította volna. (Ha mégis, akkor anyuka evett valami olyat, ami átment a tejbe, és a baba emésztőrendszere nem bírt vele.) A tápszer esetében viszont készülj fel, hogy érvényesíteni fogja a babád az ő egyéni ízlését, és el fog telni néhány hét, amíg megtaláljátok azt, amit hajlandó is megenni. Ez a laborkísérlet nem kevés pénzedbe fog kerülni.
  • baba_pelusbanpelenka – ma már nem igazán divat a textilpelus-gumigatya kombó, pedig környezet- és pénztárcakímélőbb, mint az eldobható verzió. (Én már nem is láttam évek óta még bababoltban sem ilyesmit.) Ha valamilyen csodánál fogva mégis fel tudsz hajtani textilpelust és gumibugyit, számold ki, hetente hányszor kell mosnod, arra mennyi mosószert, vizet és áramot kell kalkulálnod, mennyi idő után kell pótolni az amortizálódott darabokat. (Általában itt van az a szakasz az életedben, amikor elkezded keresni a pénztakarékos megoldásokat, és ez mosószernél sem lehetetlen: vannak már olyan változatok, amelyeknél három kiló majdnem három hónapig kitart, és én így az előző, agyonreklámozott folyékony mosószeremhez képest negyedévente majd 10.000 forintot fogok. Szóval érdemes körülnézni, mert csak ezen 40.000,- forintot spórolok egy évben úgy, hogy egy öttagú családra mosok, azaz minden nap megy a gép, van úgy, hogy egy nap kétszer is.) Amit érdemes még itt figyelembe venni, hogy az eldobható pelus jelentősen megdobja a szemétmennyiséget is, tehát elképzelhető, hogy emiatt magasabb kategóriába kerültök a szemétdíjbesorolásnál is.
  • orvos – ez az első két-három hétben, egy hónapban jöhet szóba, mert akkor még nem igazán szokta a legtöbb gyerekorvos megkívánni, hogy egy éppen megszületett babát a rendelőjébe hurcolj, hátha a védtelen immunrendszere ott találkozik valamilyen fertőzéssel. Így ő jön házhoz. Ennek pedig általában költsége van.
  • kencék és ficék – a baba bőre roppant érzékeny jószág, az a minimum, hogy az orvos az első vizitkor mindenféle gyógyszertári izéket ír fel neki. Ezeknek az ára is roppant változó az orvos bevett gyakorlatától függően. Ha meg netán kiderül, hogy a babódnak extraérzékeny a bőre, akkor meg jönnek a különlegességek is, amelyeknek az ára is különleges szokott lenni. Lesz babahintőpor, babatestápoló, babasampon, babafürdető és babaolaj mint minimumkészlet. Ha egyéb is kell, az ezen felül számolandó.
  • gyógyszerek – vitaminok, “igazi” gyógyszerek (pl. szemcsepp, orrcsepp, fülcsepp, mint alapdarabok, bármilyen egyéb csepp, amit immunerősítésre, megfázásra, stb. lehet beadni, mert tényleg beteg lett a gyerek). Nálunk mindig egy egész tálca tele volt ilyesmikkel, mert valami mindig kellett a gyerekeknek. Tehát nyugodj bele, ha eddig nem voltál bizalmas nexusban a gyógyszerésszel, majd most leszel, mert rendszeres vendég leszel náluk. (Vagy tápszer, vagy vitamin, vagy gyógyszer okán.)
  • magasabb rezsiköltségek – na ja. Ha van olyan szerencséd, hogy nem nyári  babád van, akkor mindenképpen számolj azzal, hogy egy éppen hazaérkező babának kb. 24 fokot kell prezentálnod a szobájában. Ő a pocakodban a benti meleghez van szokva, még ha felöltözteted és betakarod, akkor is fázni fog, mert a hőháztartásának meg kell szoknia a kinti viszonyokat. Ez eltart majd néhány hétig, amíg fokozatosan veszed egyre lejjebb a szobájában a termosztátot. De addig fűtened kell, mese nincs. A másik szép költség a víz- és villanyszámla megugró összege miatt áll elő, hiszen a mosógéped nagy eséllyel két hét múlva sírva fogja kérni a nyugdíjazását, mert a napi egy menet tuti meglesz, de lehet, hogy több is. A vasalás miatti áramfogyasztásról ne is beszéljünk. (Lehet, hogy érdemes lesz egy takarékosabb fogyasztású darabot beszerezned.) A babó edényeit, amiben főzöl, tápszert pancsolsz, vagy éppen eszik belőle a gyerek, egy jó darabig nem árt kifőzni (fertőtleníteni), nehogy szájpenészt kapjon. (Nem egy élmény, én a fiammal végigcsináltam, ez volt az ajándék a kórházból, amikor hazahoztuk.) Ez persze megint áram- és vízfogyasztással jár. Az én általános tapasztalatom az, hogy 10-20%-os rezsinövekedéssel nyugodtan lehet számolni a víz-, villany- és gázfogyasztás terén… (Persze eleve sok múlik azon, hogy milyen pl. a fűtési rendszeretek, mert egy gázkonvektorral simán elérheted a 25%-os növekedést is, míg egy kondenzációs kazánnál lehet, hogy megúszod 5% alatt.)
  • a havonta cserélendő ruhatár – hát igen, ez az a tétel, amellyel meglehetősen sokan nem számolnak, pedig a gyerek úgy fog nőni, mint akit húznak. Még akkor is, ha előrelátóan legalább két számot ugrasz a méretek között, hogy majd belenő, sokszor érhet meglepetés. A fiam pl. az első hónapban három(!) méretet váltott, és utána is két hetente ugrott egy méretet. (Tiszta mák, hogy anno a nővérének olyan holmikat vettem, ami uniszex volt, tehát ő is tudta hordani mindenféle közröhej nélkül. Hát igen, annak is van előnye, hogy nem akarja az ember lánya megtudni már az ultrahangon, hogy fia lesz-e, vagy lánya.) Itt nagyon sokat segít, ha a nagyobb gyerek még hordható holmijait elteszed, vagy a rokonság be tud segíteni egy ilyen készlettel. Erre kalkulálni megint csak az igényeid alapján kell, mert van, aki megelégszik a TESCO-s cuccal, van, aki pedig márkásabb ruhákat vesz a babának. Nem árt elmenni az üzletekbe árszínvonalvadászatra, aztán leülni és számolni.

Ezek voltak a fontosabb kiadások. Ha meglátod a végösszeget, két dolgot azért vegyél figyelembe:

  1. babaruhaezek már folyó kiadások, tehát itt már figyelembe lehet venni az egyetlen megmaradt főkereső, apu fizetését is. Az apu keresetéből erre szánható résszel rögvest lehet csökkenteni a céltartalék erre előirányzott összegét. Pluszként ide lehet számítani még a Te TGYÁS-odat, majd GYES-edet, GYED-edet, mikor mi van.
  2. ha időben elkezditek a pároddal a céltartalékra való gyűjtögetést, akkor hosszabb idő alatt időszakonként kisebb összegekből is össze lehet pakolni ezt, ami közel sem annyira megterhelő, mintha a teherbe eséskor kezdtek neki a tartalék felépítésének. Ezen kívül hagyjátok is, hogy a már összerakott pénz dolgozzon is Nektek: vannak olyan konstrukciók, amelyek 3-6-9 hónapos lekötéssel egész tűrhető kamatot adnak. Ennek egyrészt az az előnye, hogy van rá esély, hogy a pénzetek értékét ne zabálja fel az infláció, mire megérkezik a baba, másrészt az így kapott kamatért már nem Nektek kell megdolgoznotok, tulajdonképpen “talált pénz”.

Dolgod tehát van elég, lehet nekiugrani a költségek, és vele együtt a céltartalék tervezésének. A költségtervezésnek azonban ez még csak az első lépcsője! Jövő héten is lesz mit csinálnunk, akkor a költségszerkezetet fogjuk megnézni, mert ott is sokat lehet ám fogni.

  • Felelős Szülők Iskolája

Felelős Szülők Iskolája

A Felelős Szülők Iskolája 2010 óta működő aktív szakmai és civil közösség, mely keretén belül az ideális gyermeknevelésre, az „elég jól” működő családra és a felelős szülői attitűdre keressük a válaszokat.

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.