Fegyelem mindenek felett?

Fegyelem mindenek felett?

Nagyon emlékszem, amikor gyerek, majd kamaszkoromban kifejezetten inspirált minden tiltás, feddés az ellenszegülésre. Egyre nagyobb kedvvel és megállíthatatlanul álltunk ellen minden regulának. Még ma is ösztönösen gyomortáji izgalom fog el, ha valamit nem szabad. Nekem ne lenne szabad?! Pedig nem vagyok egy igazi anarchista típus.

Van az a vers, hogy „Ne ugrálj, mert kapsz egy frászt, ne fütyülj, mert kapsz egy frászt, ne labdázz, mert kapsz egy frászt, mit csinált Frász néni kislány korában? Nem is volt kislány kislány korában…”

És jót mosolygunk ezen, pedig nincs benne semmilyen megmosolyogni való. Sajnos, ez a kőkemény valóság – írta a Szülő 2.0 oldal szerzője.

Mindenhol, ahol csak lehet, korlátozzuk, szóvá tesszük a gyerekeink viselkedését. Ezt ne így, hanem úgy! Most ne, akkor másképp tedd! Ne mondd olyan hangosan! Ne olyan lassan! Kicsit erősebben, gyengébben! Ne piszkáld! Gyere most! Ne gyere most! Hagyd! Vedd! Vidd! Tedd! Ne rakd, most rakd! Edd, ne edd, gyere, ne gyere, így, úgy amúgy…! Tiszta őrület! A gyereknevelés arról szól, hogyan tudjuk minél hatékonyabban idomítani arra a formára a gyerekeinket, ami nekünk a legjobban tetszik, amitől a legjobb szülők és tanárok leszünk.

És erre rendezkedett be az életünk is. Erre van terepünk. Nem olyan könnyű ám ettől megszabadulni, ha nem így szeretnénk élni! Mert mindenkinek elvárásai vannak, velünk, a gyerekkel, a családunkkal szemben. Aminek csak akkor lehet megfelelni, ha ebben a cirkuszidomár szerepben menedzseljük a családunk életét. Én ezt végtelenül unom és utálom. Persze hogy én is feszt beleszaladok abba, hogy ezt vagy azt, így vagy úgy kellett volna csinálni… és már magamtól is frászt kapok, mit okoskodok itt?!

Miről szól a nevelés? Nem arról, hogy én tudom, mit kell tennie a másik embernek. Nem arról, hogy megnyirbálom, kiokítom, korlátozom. Nem arról, hogy elérem, hogy az én elvárásaim szerint, a nekem tetsző megoldásokkal bírjon, működjön. Arról, hogy hátrébb lépve, megfigyelem és megpróbálom megérteni, mit, miért tesz. Hogyan tudom a céljaiban segíteni, támogatni. Hogyan tudok olyan célokat és új, ismeretlen gondolatokat megismertetni vele, amiben örömét leli majd? Hogyan tudom az ő egyéni valóságát meglátni és értékelni? És ennek tükrében hogyan bontakozik ki az a kapocs, az a tudás, az az érzelem, ami hozzá fűz, ami vele összeköt?

A cikk folytatása a Szülő 2.0 oldalon olvasható.