Mit üzen a gyerek a rosszalkodással?

Mit üzen a gyerek a rosszalkodással?

Ha segíteni akarsz a gyereknek megtanulni, hogyan viselkedhet jobban, a legfontosabb lépés, az, ha felderíted a valódi okokat a rosszalkodása mögött, és a rejtve meghúzódó szükségleteire koncentrálsz.

A jutalmak és büntetések alapvetően nem javítják a gyerek viselkedését, ezt már jól tudjuk. Az őszinte odafigyelés és megbecsülés annál inkább. Ha figyelembe vesszük, hogy minden gyerek vágyik a tiszteletre és a biztatásra – és meg is érdemli ezeket -, sokkal könnyebb lesz elhárítani a hisztihelyzeteket.

Alfred Adler osztrák pszichiáter és munkatársa, Rudolf Dreikurs abban hittek, hogy a gyerek összes viselkedési megnyilvánulása két cél felé irányul: az összetartozás és a saját fontosságuk érzésének kiváltása felé. A rosszalkodó gyerekek ezeket a célokat próbálják elérni, de tévesen azt hiszik, hogy csak bajt okozó, vagy a környezetük számára kellemetlen tettekkel lesznek erre képesek.

Dreikurs szerint az engedetlenség megnyilvánulásai alapvetően a következő négy lépésre oszthatóak:

“Nem figyelsz rám eléggé! Azt akarom, hogy észrevegyél és foglalkozz velem!”

A gyerek azáltal akarja fontosnak érezni magát és az összetartozás érzését kiváltani, hogy önmagára tereli a figyelmet.

“Azt csinálom, amit én akarok, ahol én akarom, és amikor én akarom! Tessék!”

Vagyis azért rosszalkodik, hogy hatalmat szerezzen. A gyerekek ekkor is fontosnak akarják érezni magukat, és tartozni akarnak valakihez, de úgy, hogy érvényt szereznek az érdekeiknek.

“Szóval szerinted én nem számítok, igaz? Nos, most mutatok neked egy-két dolgot!”

Amikor a gyerek bosszúból rosszalkodik, akkor kompenzációt akar kapni azért a fájdalomért, amelyet a látszólagos elhanyagolás (vagyis az a helyzet, amelyben a gyermek több figyelemre vágyna, mint amennyit kap), illetve az összetartozás érzésének a hiánya okozott neki.

“Neked semmi sem jelent semmit! Hát akkor felejtsd el az egészet! Mostantól nem csinálok semmit!”

Amikor pedig azért rosszalkodik, hogy az alkalmatlanság pajzsa mögé bújhasson, akkor úgy reagál a fontosság és az összetartozás vélt hiányára, hogy egyszerűen feladja.

Honnan tudhatjuk, hogy mikor melyikkel állunk szemben, ha csak annyit látunk, hogy a gyerek direkt lelökte a virágcserepet az asztalról? És mit tehetünk megoldásképp – hiszen a négy típusra különféleképp érdemes reagálni. A Dívány cikkének folytatásából kiderül.