És te tudod, mi az a bullying?

És te tudod, mi az a bullying?

Adott egy jelenség, amire nincsenek szavaink. Körül tudjuk írni, képesek vagyunk róla beszélni, de még mindig nincs magyar megfelelője az angol szakkifejezésnek, így talán még nehezebb megértenünk, elfogadnunk, megéreznünk, milyen fajsúlyú is ez a probléma valójában. További gondokat okoz, hogy a bullying jelenségével, ennek prevenciójával sem foglalkozik megfelelő mértékben a magyar oktatásügy.

Lehetséges volna, hogy a normatívává vált bántalmazó kultúra ilyen méreteket öltsön, ekkora ignorancia övezzen egy témát, ami szó szerint a jövőnkre van hatással? Mert lássuk be, bántalmazó légkörben felnövekvő gyerekekből lesznek a felnőttek, akik a dolgozói szférában különböző pozíciókat töltenek majd be, a tanártól a banki alkalmazotton, a rendőrön, a mentősön, a boltoson át egészen a különféle felsővezetőkig. Mondhatjuk, hogy oktalan túlzás egy egész kultúrára a „bántalmazó” jelzőt alkalmazni, de mielőtt elutasítjuk a komolyabb vizsgálódást, nézzünk kicsit körül – írta az ELTE hallgatói magazinja.

A Be Smart Klubban ezúttal Deliága Éva gyermekpszichológus mesélt a magyarul a „csúfolódás, piszkálódás, megalázás, kiközösítés, megfélemlítés” szavakkal körülírható magatartásról, ami a statisztikák szerint a gyerekek 2/3-át érinti.  De mégis miről beszélünk, és hogy jön ide az igen erős „bántalmazó kultúra” fogalma?

A humorosnak szánt megjegyzés is lehet bántó

Számtalan esetben egyszerűen csak legyintünk, hajlamosak vagyunk elbagatellizálni az óvodában, iskolában zajló erőszakos folyamatokat. Hiszen: „a gyerekek már csak ilyenek, csak játszani akart, én is túléltem, ne foglalkozz vele, emelkedj felül ezen…” stb. Sokszor maguk a tanárok teremtik meg a feltételeket egy ilyen csoportdinamika kialakulásához azzal, hogy ők maguk is humorosnak szánt, ám nem odaillő megjegyzéseket tesznek diákjaikra, esetleg figyelmen kívül hagyják a tanítványaik közt tapasztalt viselkedést. Előadónk megoszt velünk ennek kapcsán egy saját élményt.

Osztályukban volt egy túlsúllyal küzdő lány, akit a harmincas, vonzó férfitanár – akire az egész osztály felnézett – a következő módon alázott meg egy tanórán: „Ne hintázz már azon a széken a habtesteddel…!”. Éva elmondása szerint akkor még mindannyian hosszasan nevettek a vicces megjegyzésen, csak később kezdett számára világossá válni, mit okozhat egy tinédzser lányban, ha egy felnőtt férfi így beszél vele az egész közösség előtt. Erős szónak találjuk a megalázást a történtek leírására? Ha igen, akkor ez az a pont, ahol szót ejthetünk a „bántalmazó kultúra” kifejezés létjogosultságáról.

Az alapja a dominancia

Kezdjük mondjuk onnan, hogy a gyermekpszichológusnő beszélgetett egy felnőtt férfival, aki korábban bully, azaz bántalmazó volt. Ő így emlékezett vissza viselkedése indítékaira: „unatkoztam, és ez szórakoztatott, népszerűvé tett, és segített biztosítani a pozíciómat a társaságban”. Lehetséges, hogy az érzékelésünk annyira eltompult – vagy sosem volt olyan finomra hangolva –, hogy ne értsük meg, hogy aki így gondolkodik, az nem emberséges? Aki pedig áldozatául esik, az nem túlérzékeny? Meddig tart az emberséges viselkedés, és hol kezdődik az állatvilágból megörökölt dominanciaharc? Mert a bullying alapja ez: dominancia, annak legtisztább, legkevésbé emberi megnyilvánulási formáiban.

Mindenki érintett lehet, de vannak közös vonások

A fentebb említett kutatásból, amit a Kölöknet készített, megtudjuk: az elkövetők nagyon nagy százaléka fiú, az áldozatok többsége pedig lány. Kiderült, hogy a bullying minden iskolában jelen van (a kérdőívet visszaküldők közt), és hogy a szakiskolákban olykor bűncselekményig fajuló változatai is megjelennek. Hatásai egész életen át érzékelhetőek, traumatizáltságot, személyiségbeli torzulást is eredményezhetnek.

De hogyan lesz valaki áldozat? Deliága Éva elmondja, igen vékony a határ, ami mentén könnyű belecsúszni az áldozathibáztatásba. Sajnos megállapítható, hogy többségében van valami közös azokban a gyerekekben, akik áldozatokká válnak. Szerencsés, ha ezeket a jellemzőket kockázati tényezőknek nevezzük, mert így kikerülhetjük az említett negatív narratívát. De mégis mitől lesz áldozat az áldozat?

• Külső vagy belső különbségek (pl.: bőrszín, származás, vallási hovatartozás, zárkózottság, érdeklődési kör).
• Elhanyagoló környezetből érkező gyerekek, akik esetében szinte tapintható a szeretethiány, a törődés iránti vágy.
• Önbizalomhiányos kisgyerekek.
• DE! Sok esetben teljesen rendezett hátterűek is áldozatául esnek bullyingnak, aminek annyi változata van, hogy mára már abszolút elmondható: Mindenki érintett.
• Különösen fontos kiemelni: ha kisgyermekként bántalmaztak, de valamilyen oknál fogva nem kezeltek, nem tudtál kihez fordulni, nem sikerült oldani, gyógyítani a történetedet, és benned maradt, érzed a hatásait, felnőttként mindenképp keress segítséget, hogy megszüntesd az „áldozat-scriptet”!

És a bully, a zaklató is áldozat?

Nem menti fel a bántalmazókat, de az esetek többségében ők maguk is bántalmazó környezetből érkeznek. Deliága Éva kiemelt pár lehetőséget: autoriter szülők gyermekei, akik hideg, merev, korlátozó környezetben nevelkednek, gyerekek, akiket otthon fizikailag bántalmaznak, nem kívánt gyerekek stb. A bántalmazó az esetek nagyobb részében csak és kizárólag a hierarchikus berendezkedést ismeri fel és el.

Azért létezhet, mert nem lépnek közbe

Végül ejtsünk pár szót a szemlélődőkről, a csoportról, akik szerves részét képezik a bullying-történeteknek, és akikhez a legfrissebb kutatások szólnak. A bullying azért létezhet, mert a környezet nem tesz semmit. Beindul a csoportdinamika, a felelősségmegoszlás, és egyszerre mindenki a másikra kezd mutogatni: miért nekem kéne cselekednem, miért nem teszi/tette meg ő?! Jellemző és igen hibás hozzáállás pedagódusok részéről a „Hozzám ne gyere árulkodni / árulkodni csúnya dolog!” narratíva is, amivel a gyereket semmi másra nem tanítják, csak szégyenkezésre, és arra, hogy magára van utalva, kiszolgáltatott helyzetében senkihez sem fordulhat.

Megelőzhető-e? Előadónk szerint igen. Lássuk a lépéseket!

• Először is egyáltalán tudatosítanunk kell a jelenséget.
• Ha online zaklatásról van szó, sosem a gyerek online világtól való teljes eltiltása a megoldás, hanem a megfelelő reakció a szülők, tanárok részéről az őt ért ingerekre.
• Időt és energiát fordítani a gyermek megerősítésére.
• Már iskolás kor előtt mindenképp kialakítani egy erős, bizalomteljes kapcsolatot szülő és gyerek közt.
• A gyereket megbüntetni, megfélemlíteni semmilyen módon sem szerencsés, hiszen fontos, hogy mindig merjen bizalommal fordulni szüleihez.
• Szülőként kerülni kell a jó zsaru – rossz zsaru megoldásokat, mert amint a szülőpár ezt kezdi alkalmazni, a bizalom megtörik, a gyerek nem fordul hozzájuk többé.
• Fontos, hogy a nevelés ne a gyerek kötelességeinek folytonos számonkérésében merüljön ki.
• Beszélgessünk MINDENRŐL a gyerekekkel. Érvényes ez szülőkre és tanárokra egyaránt. Az a gyerek, aki kérdezhet, akinek elmagyaráznak dolgokat, nem fogja társait bántani. Éva itt egy durva, de annál szemléletesebb példával élt: ha az utcán egy mozgássérültet lát az apjával sétáló kisgyerek, és apu legyintve lekriplizi, várhatóan a gyerek is így reagál majd a későbbiekben. Míg ha elmagyarázzák neki, felhívva figyelmét arra, hogy mennyire szerencsés, amiért ő nem korlátozott a mozgásában, azzal már kicsi korban elkezdik a gyerek érzékenyítését.
• Fenntartani az iskolaváltás lehetőségét!
• Mielőtt iskolába, óvodába kerül a kisgyerek, alaposan tájékozódni az adott intézményről.
• Szabadidős programok, olyan iskolán kívüli foglalkozások biztosítása a gyerekek számára, ahol más környezetben lehetnek. Az érdeklődésüknek megfelelő időtöltés sikerélményt ad, ebben az új helyzetben, új társaságban lehetőségük nyílik más szerepbe kerülni. Az ilyen szakkörök azért is kiemelkedően fontosak, mert a gyerekek itt tudnak igazán kapcsolódni egymáshoz. Az iskolai szünetek erre nem alkalmasak.

Az online zaklatás

Ma már elhagyhatatlanul a témakörhöz tartozik a cyberbullying, azaz az online térben történő zaklatás is, erre előadónk csak röviden tért ki, néhány, a praxisából származó, elrettentő történetet mesélve. Egyik ezek közül egy 11 éves kisfiú esete volt, aki társkereső oldalakra regisztrált nőként, és meztelen képeket kért férfiaktól, majd ezeket az osztálynak is megmutatta. Ő egyszerre számít áldozatnak ‒ hiszen pornográf tartalmú képeket látni egy 11 éves gyereknek nem olyan élmény, aminek a feldolgozására egyedül képes ‒, illetve bántalmazónak, bullynak is azzal, hogy gúny tárgyává tette ezeket a benne megbízó férfiakat. Különösen veszélyes lehet egy ilyen „játék”, ha az adott férfiak rájönnek, és számon akarják kérni a kisfiút. Fontos, hogy tudjuk: sosem tudhatjuk, ki ül az online vonal másik végén! Növeli a cyberbullying kockázatát, hogy sok esetben a szülők jóval kisebb technikai tudással rendelkeznek gyermekeiknél…

Végül álljon itt egy kép, ami felhívja figyelmünket az érzékeny határokra és a józanságra. Fontos, hogy az ilyen témákat tiszta fejjel kezeljük, megőrizve objektivitásunkat, és talán mondhatjuk: a gyerekekbe vetett hitünket. Nem minden piszkálódás bullying, nem minden hátbaverés bántalmazó magatartás. Annyit tehetünk, hogy nyitott érzékekkel járunk, és meghallgatjuk a hozzánk fordulókat, ha pedig szükségessé válik, beavatkozunk. Mert nem lehetünk néma cinkosai egy rendszernek, ami befolyással bír egy egész társadalomra. Mert nem mondhatjuk, hogy hiszen ők csak gyerekek, majd kinövik. Mert mi nem akarunk olyanok lenni, akik minden fölött átlépnek. Ugye nem?

(Forrás: elteonline.hu)