8 dolog, amire az apaság megtanít

8 dolog, amire az apaság megtanít

Az egész apaság-élmény annyira más mindenkinek, hogy ebben aztán nem lehet általános okosságokat kijelenteni. De el lehet mondani, melyek azok a dolgok, amelyek a legnagyobb hatást gyakorolják az életemre apaként. Dolgok, melyek megváltoztatták a hozzáállásomat és a személyiségem egyes részeit is.

A wmn.hu oldalon Doffek Gábor írt egy szubjektív 8-as listát a számára legfontosabb dolgokról, amiket az apasága során megtapasztalt.

1. Nem én vagyok a legfontosabb

Már az első gyerekem születése előtt is próbáltam elhitetni magammal, hogy olyan csávó vagyok, aki képes egy másik szeretett lényt sorrendben maga elé helyezni. Ehhez képest csak akkor tapasztaltam meg ennek valóságos jelentését, amikor a kezembe adták a kórházban azt a nyakig kakás lila szirénát, aki a lányom volt. Akkor értettem meg, mit jelent valaki mást sokkal jobban szeretni magamnál, sokkal előbb gondolni rá, mint magamra, a szükségleteim, vágyaim, akaratom elé helyezni őt automatikusan, erőlködés nélkül, magától értetődően. A legfurcsább ebben az érzésben – így, közel 14 évvel később – nem az, milyen könnyű volt „átlényegülni”, hanem az, hogy milyen egyértelmű azóta is ez a felállás.

2. A szeretet új dimenziója

Amikor apa lettem, megértettem, miért mondják más szülők, hogy ez a szeretetnek egy másik szintje, amit nem lehet semmilyen más típusú szeretéshez hasonlítani. Szeretem a feleségemet, a szüleimet és a barátaimat, de ez a fajta kötődés nincs mással, nem is lehet.

Ahogy a gyerekeim szeretnek, és ahogy én szeretem őket, azt nem lehet mással összevetni.

Abban a gyerek kiszolgáltatottsága, a rám/ránk utaltságának összes felelőssége, a családi kötelék mindennél erősebb szövete, a szülői törődés, támogatás, büszkeség, vég nélküli bizalom, a közösség megtartó ereje mind benne van. És ez még csak az alapja.

Tartalmát, valódi erejét a végtelen és feltétel nélküli bizalom, a hagyományaink, a kölcsönös tisztelet adják, és persze az igény egymás iránt. A közös kalandok, események, az élet apróságai a pelenkázástól az altatás intimitásáig, az apa arcára kent almapüréig, a sok közös nevetés, sírás, a csúszdán lehorzsolt könyökök és az ölben kihevert hatalmas ijedségek, a kimerült gyerek apára folyt nyála és a kicsi csillogó tekintetének apára gyakorolt varázsereje. Az óvodai és iskolai előadások utáni végtelen büszkeség, a cseperedő gyerek nyíló értelme és gyarapodó személyisége – ezek töltik fel- és tartják életben azt a hihetetlen bázist, amit az egymás iránt érzett szeretet jelent.

3. A tűréshatárok kitolódnak

Az apák magasak, erősek, mindenhez értenek, mindent meg tudnak csinálni. Ez (normális esetben) minden kisgyerek percepciója az apjáról. És normális esetben minden apa szereti egy picit ezt el is hinni. Szeretjük ezt a bizalmat, ezt a hősszerepet. Erősíti, de azért árnyalja ezt a képet, ahogy a határainkat a gyereknevelés kitolja. Sosem gondoltam volna, hogy 45 perc ringatástól mi minden képes fájni egy felkarban, és bár elég sokat dolgoztam éjszaka, 30 órákat egyben, a fáradtság, kimerültség, fizikai- és lelki korlátok odébb tologatása egészen új dimenziókat mutat az embernek.

Valljuk meg bátran, az apai lét első hat hónapja arról szól, hogy taknyon csúszva próbálod meg a feleségeddel működtetni- és egyben tartani azt a rendszert, amelyben éjszakai alvás helyett teljesen rendszertelenül időnként felébred egyikőtök (vagy mindketten) egy percre (vagy egy órára), és ez sosem tudható előre.

Azért ez fejberúg bármilyen bioritmust. De nagyobb gyereknél is kitolódik minden. Bármeddig vagy vizes trikóban, ha ennek az az ára, hogy a gyerek szárazban van. Tudsz ázott morzsákon és félbehagyott jéghideg ebédmaradékokon létezni hetekig. Tudsz fotoszintetizálni energiát a napból, és tudsz 20 órán át nem pisilni, ha cserébe a beteg gyereked végre alszik. Lényegében bármire képessé válsz, ha néha sziszegve vagy dideregve is.

4. A lényeges dolgok az életben

Apaként megtanultam régi/új szemszögből tanulmányozni a világot. Például a legegyszerűbb dolgok örömét, amit nem felejtettem el, csak a felnőtté válás közben mindig új és új szempontok szerint írtam: a fontossági listát. Hogy aztán szülőként megtapasztaljam a legelejétől, csak másképp.

A kisgyerek megmutatja, milyen a csiszolatlanul őszinte öröm, a konvenciók nélküli ösztönös érzelmi reakció, a csodálkozástól a kötődésig minden hihetetlenül tisztán látszódik az arcán.

A kicsik semmit sem csinálnak félig. Tiszta erőből éhesek, tiszta erőből alszanak. Ahogy ők tudnak örülni valaminek vagy kötődni bármihez, ahogy ők képesek szeretni egy szivacsra rágott játékot vagy béna babát, az irigylésre méltó. Abból nagyon sokat tanultam, és a felnőtt szabályok szerint működő világban annyiszor segít egy-egy döntésnél. Mérlegelni, hogy mi igazán fontos. Hogy mi az, ami tényleg számít.

A cikk folytatása a wmn.hu oldalon olvasható.