Mi akadályozza, hogy egy gyerek “kötődésbe essen”?

Mi akadályozza, hogy egy gyerek “kötődésbe essen”?

Mi akadályozza, hogy a gyerekünk spontán “szerelembe essen” velünk? Melyek a mélyebb kötődést hátráltató tényezők?

A kötődés egyik fő akadálya a gyerekek sebezhetőségével, lelki sérülékenységével függ össze. Elhatárolja magát a közelségtől, hogy ne kelljen éreznie a kapcsolatból származó fájdalmat. Bízni és megnyílni mindig kockázatos dolog. Amikor valakivel együtt szeretnénk lenni, akkor fáj minden jel, ami arra utal, hogy ő nem akar velünk lenni. Amikor szeretünk valakit, és észrevesszük, hogy a szeme nem csillan fel, amikor meglát, akkor fájdalmat érzünk. Felnőttként is belefacsarodik a szívünk, ha nem lát szívesen az, aki sokat jelent nekünk – írta a kekneveles.net oldal szerzője. Amikor valaki nagyon fontos nekünk, akkor a távolság, a szeparáció minden jele az elevenünkbe vág. Annál jobban fáj, minél mélyebben kötődünk. Kockázatos dolog szeretni. Ha szeretsz, sebezhető vagy.

Agyi reakció a lelki sebekre – korlátozni a kötődést

Könnyen kapunk érzelmi sebeket, és az agyunk ezt nem viseli tétlenül. Ha a félelem vagy az érzelmi fájdalom kezd elviselhetetlen lenni a számára, agyunk védekező üzemmódba kapcsol. Mozgósítja a szimpatikus idegrendszert, és készültségi állapotba hoz bennünket. A tudatunk beszűkül, a felszabaduló kémiai anyagok pedig beadják az érzéstelenítőt. Egy kicsit bezárjuk a szívünket, egy ideig becsukjuk a fülünket, egy darabig nem vagyunk olyan érzékenyek és nyitottak, mint máskor. Felvesszük azt a kis páncélt, mert nem engedhetjük meg magunknak, hogy minden kósza nyíl eltaláljon. Nem lehetünk mindig nyitottak és védtelenek.

Ha a veszély elmúltával a készültségi állapot is megszűnik, akkor nincs is semmi baj.

Ahhoz, hogy a lelki épségünk megmaradjon, vissza kell nyernünk szívünk érző képességét, amint túl vagyunk egy-egy stresszhelyzeten. Ehhez viszont belső érzelmi tartalékokra van szükségünk, amely a megfelelési kényszertől és szégyenkezéstől mentes környezetben alakul ki a gyerekekben.

Olyan biztonságot nyújtó kapcsolatban, amelyben nyugalmat talál; amelyben feltételek nélkül fogadják el, és nincs oka a félelemre.

Sajnos a legtöbb gyerek már csecsemő korától azt tapasztalja, hogy a világ keményebb hely, mint amit az idegrendszere épségben el tud viselni. Stressz alatt az agyuk védekező üzemmódba kapcsol a sebezhetőség ellen. Amikor pedig hosszabb időn át túl sok mérgező nyíl érkezik, a védekező állapot állandósul. Mitől lehet “túl sok” a mérgező nyíl, ami tartós védekező állapotba kényszerítheti a gyerekeket?

Mérgező nyilak

A legtöbb sebet a SZEPARÁCIÓ mérgező nyila okozza (a távollét és az elutasítottság érzése), mert a közelségre van a legnagyobb szükségünk. A túl sok szeparáció (különösen a büntető jellegű), komoly sérüléseket tud okozni (később lesz még szó az “elkülönítő” fegyelmezési módszerekről).

A SZÉGYEN is mérgező nyíl. Amikor a gyereket megszégyenítik, azt hiszi, hogy ővele van a baj, ő a nem normális, az élhetetlen, a figyelmetlen, a buta, a gyenge. Ez is sérülést okoz. A rendszeres szégyenkezéssel a legtöbb gyerek csak úgy tud együtt élni, hogy vakká és süketté válik mások finomabb jelzéseire.

És természetesen a túl sok SZORONGÁS, az állandósult veszélyérzet, a biztonságérzet hiánya is mérgező nyíl. Senki nem marad egészséges, akinek állandóan szirénázik a risztórendszere. Amikor folyamatosan úgy érezzük, hogy támadás alatt állunk, akkor állandó önvédelemre rendezkedünk be. Hogy ne érezzük a fájdalmat, elveszítjük az érzéseinket. Olyanokat mondunk, hogy “nem érdekes”, “nem számít”. Nem érezzük a félelmet sem. Az állandósult védekezés, a mozgósítás, a hadiállapot bezárja és megkeményíti az emberi szívet.

De a gyerekek maradandó lelki sérüléseinek legfőbb okozói ma már nem a szülők, hanem a kortársak, akikkel elég nehéz lehet fenntartani a kötődést kisebb vagy kamasz korban – erről szól a cikk folytatása a kekneveles.net oldalon.