Vakon repülünk – digitális bennszülötteket nevelünk

Vakon repülünk – digitális bennszülötteket nevelünk

Ahhoz az első szülői generációhoz tartozom, amelynek a gyerekei már beleszülettek az okoseszközök használatába. Így aztán az előttünk lévő generációk példája – és évtizedes kutatások híján – sötétben tapogatózunk ebben a kérdésben, maximum sejtve a jelenség életre szóló hatásait.

A mi felelősségünk, hogy ösztöneinket követve teremtsünk egyensúlyt a virtuális valóság és a való élet között a gyerekeink számára, hogy lelkileg és testileg is egészséges felnőttek váljanak belőlük – kiegyensúlyozott szociális készségekkel – írta a wmn.hu szerzője, Kégl Ágnes.

Áron és az okosteló

Áron hároméves volt, amikor életem első iPhone-ját megvettem. Az első interakciója az eszközzel az volt, hogy teljes erővel a kerámia padlóra dobta, ahol a nyomorult telefon ripityomra tört (nyilván mindenki ismeri a pókhálószerűen széttört üvegek szomorú látványát). Éppen abban a korszakban volt, amikor mindent földhöz vágott. Emlékszem, életemben nem haragudtam rá olyan hosszan (három teljes napig), mint akkor. Aztán a viszonya az okoseszközökhöz gyökeresen megváltozott.

A fiam, mondhatni, nem ismerte az okostelefonok, tabletek nélküli világot, úgynevezett digitális bennszülött.

Ebből sok minden fakad. Értelemszerűen nagyon magabiztosan kezeli és használja ezeket a gépeket, ugyanakkor például – a létezésüknek köszönhetően – nem nagyon ismeri a türelem és a várakozás fogalmát. Emlékszem, annak idején mi egy hetet vártunk egy-egy mesére a tévében, most a gyerekek idegrohamot kapnak, ha több mint egy percig eltart, míg az adott film betöltődik. Mi még emlékszünk a betárcsázós net fogalmára, amikor egy üzenet letöltése akár percekbe telt, manapság a másodperc töredékéig tart a türelem – minden téren, mert ugyanígy azonnal akar édességet, gabonapelyhet, fagyit. Nevelgetem, hogy tanuljon meg várakozni, mert fontosnak tartom ezt a képességet, de ez is csak érv amellett, hogy minél később engedjem szabadjára a kütyühasználatát.

A virtuális valóság elfeledteti a testi igényeket, és megszünteti a külvilágot

Időbe telt, mire friss szülőként ráébredtem, micsoda felelősséget is jelent ez, mert a „villanypásztornál” kényelmesebb és olcsóbb dadát nem tudok elképzelni. Ma azonban már látom, hogy nem szabad ezeket az eszközöket gyermekmegőrzőként használni.

A fiam például, ha túl sokáig, keretek nélkül használhatja a tabletet, akkor az utolsó utáni pillanatban szalad ki a mosdóba, nem hallja, ha szólnak hozzá, szinte megszűnik számára a külvilág.

A virtuális univerzum szinte hipnotizálja a gyerekeket, ők nyilván nincsenek még abban a korban, hogy felmérjék a hátrányait és a veszélyeket. Ezek közül csak az egyik az elmagányosodás.

A szülők felelőssége épp ezért hatalmas. Amellett, hogy kordában kell tartanunk a digitális tartalomfogyasztásukat, alternatívát is kell nekik mutatni. Miközben azt is tudjuk, hogy gyerekeink jó része olyan szakmákban fog elhelyezkedni, amelyek ma még nem léteznek, és nekünk valahogy erre a jövőre kell felkészítenünk őket. Mindehhez maximum a sejtéseinket, megérzéseinket és a józan eszünket használhatjuk, más nem nagyon áll rendelkezésünkre.

Kétféle szabályrendszer – digitális bennszülött gyerekekre szabva

A mi életünkben vannak kötött és rugalmas szabályok. A digitális eszközhasználat az első csoportba tartozik. Áron hétvégente egy-egy órát használhatja szabadon a tabletjét, emellett hét közben együtt nézünk mesét vagy filmet. Iskolaszünetekben mindennap kaphat játékidőt, de olyankor is ragaszkodom ahhoz, hogy napi kétszer egy óránál nem többet. Abban a pillanatban, ahogy lerakja az eszközt, és tudja, hogy most egy ideig mással kell elfoglalni magát, a gyerekem gyakorlatilag elkezd élni.

Vagy könyvet keres, vagy társasozni akar, esetleg közös sétára vágyik, illetve épp ilyenkor jön rá, hogy megéhezett. Magyarán, a normális funkciói ilyenkor kerülnek előtérbe. Amíg a gépre mered, addig mindezekről teljesen megfeledkezik.

A cikk folytatása a wmn.hu oldalon olvasható, ide kattintva.